AjánlóProgram

Csuklósítás

50 éve készült el az első magyar csuklós busz. Európában másodikként Magyarországon fejlesztettek ki csuklós autóbuszt, a cél a járművek rendkívüli zsúfoltságának csökkentése volt. Most kiállítás nyílt a csuklósbuszokról.

Az 1950-es években az iparosítás miatt megnövekedett az utasforgalom, amelyet az akkori buszok már nem bírtak kiszolgálni. Az IKARUS sorozatban gyártotta a járműveket a Fővárosi Autóbusz Üzem – a BKV egyik előd-vállalata - részére, azonban azok nem mindenben váltak be a városi használatban, elsősorban kis befogadó képességük miatt.

A probléma orvoslására előbb kiselejtezett IK 30-as buszokat alakítottak át pótkocsikká, azonban a járművek nem voltak teljesen biztonságosak. A pótkocsis üzem kiváltására csuklós busz építésére kapott megbízást az Autóbusz Főműhely. Előtte csak Németországban kísérleteztek ezzel a konstrukcióval.

A Rózsa László, Lassú Gábor és Színi Béla mérnök- triumvirátus elképzelései alapján megépülő csuklós busz teljesen „házi” kivitelben – két másik jármű, egy IK 60 és egy Tr 5 típusú autóbusz - , illetve a Vörös Csillag Traktorgyár golyós-koszorús zsámolyának összeépítésével épült meg, a Fővárosi Autóbusz Üzem Főműhelyében, tehát nem is az IKARUS gyárában. A motort egy IK 620-as típusról „importálták”.

A tervezők a rajzasztali skicceket a Főműhely falára másolták, és a munkások ez alapján építették meg a buszt. A várható sorozatgyártás műhelyrajzait a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékének fiatal munkatársai és a hallgatók készítették a „falfirkák”, mérnöki leírások és a kész alkatrészek alapján – az első busz elkészülte után.

Az első csuklós busz 1960. november 5-én GA 12-00 –ás rendszámmal állt forgalomba a már megszűnt 1-es viszonylaton. A pótkocsis szerelvény 130 férőhelyével szemben akár 200 utast is szállíthattak rajta.

A kiállítás ezt a „házilagos” építést, a fejlesztés nehézségeit és a későbbi sikereket, a sorozatban gyártott csuklós IKARUS-buszokat idézi fel.  A tárlaton – mobiltelefonra letöltve - meghallgatható az egykori alkotó-triumvirátus visszaemlékezése is a hazai csuklós busz születéséről.

Helyszín: Közlekedési Múzeum, 1146 Budapest, Városligeti krt. 11.

Időpont: 2010. november 05 - 2011. március 20-ig meghosszabbítva, nyitvatartás szerint

További információ itt található.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás