AjánlóProgram

Fedezd fel Kelet-Afrikát! Családi nap az Öntődei Múzeumban

Kelet-Afrika színes világát, valamint Teleki Sámuel felfedező életútját ismerhetik meg az érdeklődők 2015. november 7-én a Teleki Sámuel nyomában – Kelet-Afrika felfedezése című egész napos családi fesztiválon az Öntödei Múzeumban az Ebony Afrikai Egyesület szervezésében.

A rendezvényen változatos programokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A gyerekek a Teleki Sámuel játszóházban ismerhetik meg a nagy utazó életét, Kelet-Afrikát, valamint kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Lesz hangszerbemutató, ahol a vállalkozó kedvűek maguk is kipróbálhatják a dobokat, djembe-ket; és afrikai táncház, ahol a gyerekek afrikai állatokat utánoznak, és elsajátíthatják a kelet-afrikai táncok alaplépéseit. A fesztiválon bemutatkozik az Ebony Afrikai Egyesület Fair Trade – Afrikai Művészet programja is, amelynek keretében az Ebony gondozásában lévő DLHAMBO – Mozambiki Batikművészeti Egyesület kiállítását láthatják az érdeklődők.

A felnőttek Borsos Balázs kutatóval beszélgethetnek Teleki Sámuel jelentőségéről, illetve Gasztronómia kalandozás Kelet-Afrikában címmel gasztronómiai előadást hallhatnak az érdeklődők a kelet-afrikai konyha jellegzetes alapanyagiról, ételeiről. Afrikai viselet bemutatót is láthatnak a résztvevők, ahol afrikai modellek mutatják be a legszebb népviseleteket és modern afrikai ruhákat. A rendezvényen megtalálhatóak lesznek az Afrikával foglalkozó civil szervezetek standjai is, ahol az érdeklődök megismerhetik a kiállítók munkáját, az afrikai-magyar kapcsolatokat és a sokszínű afrikai kultúrát. A programot tovább színesíti az autentikus, elsősorban kelet-afrikai tárgyak vására.

 

A fesztivált a Serengeti Troupe magával ragadó kelet-afrikai zenei koncertje zárja.

 

Részletes program

10.00 Megnyitó

10.15  Afrikai dobosok felvonulása

11.00  Borsos Balázs: Mégis, kinek az érdeme? Gróf Teleki Samu és Ludwig von Höhnel szerepe a Teleki-expedíció eredményeiben

11.30  Hangszerbemutató és kipróbálás

12.00  Kelet-afrikai táncház

13.00  Gasztronómiai kalandozás Kelet-Afrikában

14.00  Hangszerbemutató és kipróbálás

14.30  Afrikai viselet bemutató

15.30  Serengeti Troup koncert

 

10.00-16.00 folyamatosan

- Teleki Sámuel játszóház és kézműves foglalkozások

- DLHAMBO – Mozambiki Batikművészeti Egyesület kiállítása és vásár

- Gyerek rajzkiállítás kiállítás Kelet-Afrikáról és Teleki Sámuelről

- Afrikai Szabóság – vásár

- Afrikai civil szervezetek és a Madagaszkári Konzulátus bemutatkozása és standjai


Teleki Sámuel nyomában – Kelet-Afrika Felfedezése című kétnapos családi fesztivállal szeretne tisztelegi az Ebony Afrikai Egyesület a nagy Afrika-utazó, gróf Teleki Sámuel előtt, aki 170 éve, 1845. november 1-én született Sáromberkén. Teleki Sámuel 1886. és 1888. között több mint 3000 km-es utat tett meg Kelet-Afrikában, ő fedezte fel és nevezte el Rudolf trónörökösről a Rudolf-tavat, Rudolf feleségéről, Stefánia belga hercegnőről pedig a Stefánia-tavat. Elsőként jutott fel a Kilimandzsárón az 5310 méteres magasságig, majd később a Kenya-hegy megmászásakor elsőként érte el a hóhatárt, a 4680 méteres magasságot. Az expedíció érdeme, hogy ismeretlen vagy alig ismert törzsekről, népcsoportokról közölt máig forrásértékű, hiteles híradásokat. Teleki az út során egyedülálló fotódokumentációt készített, valamint közel 400 db-ból álló tárgyi etnográfiai anyagot gyűjtött, mely a Magyar Néprajzi Múzeum afrikai gyűjteményének alapjává vált.


Teleki Sámuel nyomában – Kelet-Afrika felfedezése családi nap és fesztivál

2015. november 7. szombat 10-16 óráig

Öntödei Múzeum

1027 Budapest, Bem József u. 20.

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás