AjánlóProgram

Gyerekprogramok az autómentes napon a Kazinczy utcában

Szeptember 20-án a nemzetközi autómentes nap mellett Gyermekek világnapja is van, ezért elsősorban a gyermekkorúakat és persze a gyermeklelkűeket várják a programok a Kazinczy utcában.

Szeptember 20-án a Kazinczy utca megint megmutatja, hogy milyenné szeretne válni. A Kazinczy utca autómentes, a pezsgő élet, a sokféleség, a gyermekek, a szórakozás, a kultúra utcája. Az itt működő vendéglátóhelyek most is összefognak, hogy egy napot a párbeszéd jegyében töltsünk, együnk-igyunk, újra megtanuljunk játszani azoktól akik még nem felejtettek el.
 

programok

Eszter-lánc mesezenekar
Makám gyerekkoncert
Babra koncert
Wertetics & Orczi duó
Helló Anyu játszóház
Városmakett építés Ocztos Istvánnal
Kézműves foglalkozások
Különféle portréfotózások

Ám a Kazinczy utca élete nem csak játék és mese. Sokan más szemmel nézzük fejlődését, sokan mást szeretnénk tőle. Többet kell beszélgetnünk és nyitottan kell gondolkoznunk, ezért az érdeklődőknek egy rendhagyó fórumot szervezünk, melyen élő könyvként beszélgethetünk olyan emberekkel, akik mind különböző szemszögből tudják bemutatni az utcát, illetve az itt zajló életet.

A fórumot az intelligens vita és párbeszéd jegyében a Humán Plattform moderálja.

A rendezvényen jelen lesz a fogyatékkal élő gyermekeket segítő KézenFogva alapítvány. A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik a befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni napjaikat. A fogyatékos emberek közül is a leghátrányosabb helyzetben lévő értelmi fogyatékos és halmozottan sérült emberek ügyének támogatását választottuk feladatul.

Reméljük már mondani sem kell, hogy az utca reggel 10-től este 10-ig le lesz zárva az autók számára, mert ez így természetes!



Részletes program:

11:00
- Kőleves Kert - Kacat és Kincs vásár
- Café Analóg - Analóg / polaroid portréfotózás
- Kazimir - Bogrács főzés a Kézenfogva alapítvánnyal
- Szimpla Háztáji - Helló Anyu játszóház
- Illegál - Slacklein

12:00
- Mika Kert - Menedék Bazár és játékok
gyerekeknek
- Szimpla Kert - utcazene, kosztümös fotózkodás
békebeli ruhákban
- Kirakat - Tollas és csocsó bajnokság

14:00 - Szimpla Kert - városmakett építés Ocztos Istvánnal
- Ellátó Kert - Pinata készítés a gyrekekkel


15:00 - Mika Tivadar - Eszter-lánc mesezenekar
- Kőleves - Heti Betevő - készítsünk tárgyakat
újrahasznosított dolgokból
- Szimpla Kert - Felnőtt társasjáték csoport

16:00 - Szimpla Kert - Makám gyerekkoncert
- Ellátó Kert - a gyerekek szétverik a Pinatat!

17:00 - Szimpla Kert - Élő könyvtár - Mi újság a Kazinczy utcában?

17:30 - Mika Tivadar - Wertetics & Orczi duó (Wertetics Szlobodán: harmonika, Orczi Géza: tapan, derbuka)

20:00 - Mika Kert - Balkán party utcabál
- Szimpla Kert - Dream Ferry koncert

22:00 - Mika Tivadar - Balkán Party!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás