AjánlóProgram

Szervusztok, Pajtikák! BÁBU Fesztivál a Budapest Bábszínházban

Idén ünnepeljük Kemény Henrik születésének 90. évfordulóját, így rá emlékezve a fesztivál négy napja alatt ötször hangzik el a jól ismert köszöntés: Szervusztok, Pajtikák!

A Budapest Bábszínház hatodik alkalommal rendezi meg bábfesztiválját, ám első alkalommal kap tematikus fókuszt a rendezvény: öt Vitéz László-történetet és öt Vitéz László-játékost ismerhet meg a nagyérdemű, továbbá szintén újdonság, hogy minikonferencia és könyvbemutató is szerepel a március 17. és 20. között megrendezésre kerülő fesztivál kísérőprogramjai között.

A BÁBU Fesztivál célja hatodik éve változatlan: izgalmas, új utakat kereső társulatok gyerekeknek, ifjúsági közönségnek vagy felnőtteknek készült kamara-bábelőadásait bemutatni a fővárosban. Újdonság azonban a tematikus fókusz: ebben az évben ünnepeljük Kemény Henrik születésének 90. évfordulóját, rá emlékezve a vásári bábjáték és a halhatatlan Vitéz László került középpontba.

Az ő történeteit adja elő a Kemény Henrik-díjjal frissen kitüntetett Pályi János, valamint Gyurkó Henrik, akinek elsőként engedélyezte Kemény Henrik, hogy Vitéz László-darabot játszhasson, és utolsó alkalommal adja elő a produkciót. A legfiatalabb nemzedéket Takács Dániel és Fabók Mariann képviseli, és a fesztiválon debütál Vitéz László-játékosként a Budapest Bábszínház művésze, Tatai Zsolt. Rajtuk kívül Écsi Gyöngyit láthatja a közönség.

Egy minikonferenciát és könyvbemutatót is rendez a színház a szintén újdonság szakmai kísérőprogram részeként: Láposi Terka a téma legavatottabb hazai ismerője, a Korngut–Kemény Alapítvány elnöke Kemény Henrikről, Ács Norbert, a Budapest Bábszínház művésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA-hallgatója pedig a vásári bábjátékban szereplő női karakterekről fog előadást tartani. A fesztiválon mutatja be a Vaskakas Bábszínház dráMAI mesék sorozatának legújabb kötetét, A halhatatlan Vitéz Lászlót.

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás