AjánlóProgram

Vers-hétvége Nyulász Péterrel

Interaktív foglalkozás sok találós kérdéssel és vetítéssel a Puskin Kuckóban.

"Még nem egészen voltam ötéves, amikor az első gyerekversemet írtam. Az egy igazi gyerek vers volt tehát. Azután az iskolában megtanítottak írni, és akkor nagyon sokáig nem írtam gyerek verset, csak dolgozatokat.

Azután pedig újságcikkeket, tudósításokat meg elemzéseket - sokszor nem is tollal-ceruzával, hanem mikrofonnal. Innen visszanézve csupa fantáziátlan dolgot, amilyeneket csak a felnőttek szeretnek. Olyasmi történet ez, amiként az elefántot nyelt kígyó rajzával járt Saint-Exupéry: míg a kis herceggel nem találkozott, mindenki kalapnak látta. De aztán egyszer csak érkezett hozzánk egy kis hercegnő, később pedig egy kis herceg is - azaz apa lettem, és új közönségre találtam.

A gyerekek pedig nem szeretik a "fantáziátlan dolgokat". Ezért attól fogva - ha csak tehetem -, ilyetén dolgokat írok: gyerekverset, mondókát, mesét, kitalálós versikét. Gyermeki fantáziával töltve - amennyire csak tőlem telik."

Nyulász Péter történelem-földrajz szakon szerzett diplomát Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Tíz éven át a Magyar Rádió újságíró-riportereként dolgozott, jelenleg az Egyszervolt.hu gyermekkulturális családi portál szerkesztő-szerzője, kommunikációs vezetője.

Zsubatta! című mondókás-verses kötete 2005-ben, a Miazami - kitalálós versikés könyve 2007-ben jelent meg, mely alapján TV film készült Gárdos Péter rendezésében, 2008-ban a Gyere velünk Budapestre! - hajtogatós képeskönyve látott napvilágot. 2010-ben Miazmég címmel jelent meg újabb kitalálós versikés kötete. Rendszeresen jelennek meg versei a Dörmögő Dömötörben.

Időpont: 2013. február 3. vasárnap 10 óra

Helyszín: Puskin Kuckó (1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 11.)

2013 február 01. Kölöknet

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás