Iskola

EZÉRT VAN A LEGBOLDOGABB ORSZÁGOK KÖZÖTT DÁNIA ÉVEK ÓTA

Dániában úgy nevelik a gyerekeket, hogy magabiztosak legyenek, egy közösség részének érezzék magukat, és magas szinten legyenek képesek a közös problémamegoldásra, legyen szó egyéni konfliktusokról vagy iskolai feladatokról. Ez az oktatási szemlélet azt eredményezi, hogy a tanulmányi eredményeik a PISA-teszt alapján az OECD országok átlaga felettiek, és Dánia az ENSZ boldogságfelméréseiben is az elsők között van már hosszú ideje.

Evolúciós szempontból az empátiás készségnek nagy szerepe van abban, hogy az emberek sikeresen működjenek közösségben. A jó vezetők, a kiemelkedően sikeres emberek alapkészsége az, hogy képesek másokkal együttműködni. Egyedül senki sem tud kiemelkedő eredményeket hozni. Az pedig elég nagy tévedés, hogy valaki vagy empatikus és jó együttműködő, vagy nem – ezek, az érzelmi intelligenciával együtt, olyan készségek, amelyek tanulhatók és fejleszthetők. A felnőtteknél is szinte minden vezetői tréning, képzés vagy együttműködés-fejlesztés alapja a társas készségek fejlesztése, hiszen ezen múlik, hogy érted-e a másik szempontjait, tudod-e motiválni, képes vagy-e rendezni a konfliktusokat. Mennyivel jobb, ha ezeket a készségeket az ember már gyerekkorában magába szívja!

Értik, elfogadják és kezelni tudják önmaguk és mások érzéseit

A dán oktatásban az alapszemlélet mellett sok mindent tudatosan tesznek azért, hogy erősítsék a gyerekek társas készségeit. Itt van a már említett empátiaóra. (Kiemelendő a rendszeresség, nem a félév során egyszer-kétszer, hanem ennél jóval sűrűbben.) Minden héten minimum egy órát arra szánnak, hogy a gyerekek megbeszélhessék a problémáikat. Lehet ez iskolai vagy egymás közti gond, de beszélnek a gyerekek otthoni nehézségekről is. Meghallgatják egymást, majd utána közösen ötletelnek arról, hogy hogyan lehet az adott gondot megoldani. Itt a legtöbbet nem is a megoldás megtalálása adja, hanem az, hogy a gyerekek elfogadják a többiek érzéseit. Nem ítélkeznek, nem gúnyolódnak, hanem iskoláskorukra már megtanulják, hogy mindenkinek joga van az érzéseihez, és bármit is érez a másik, azt lehet kezelni.

Már az oviban kezdik

Ennek az alapját az óvodában rakják le, ahol érzéseket kifejező kis kártyákkal segítenek a gyerekeknek abban, hogy felismerjék és megnevezzék az érzelmeket. Mutatnak egy kártyát mondjuk egy szomorú arccal, és a gyerekek arról beszélgetnek, hogy mi ez az érzés, mi okozhatta, ők éreztek-e már így, és mit lehetne tenni. Magyarországon nagyon sokunknál annyira tabu vagy elfojtásra ítélt az érzelmek kifejezése és az erről való beszélgetés, hogy sok felnőtt embernek megvilágosodásszerű, amikor egy tréningen megkapja a több száz szóból álló érzéslistát és rádöbben, hogy sokszor szavai sem voltak az érzéseire, nemhogy a kezelésükkel foglalkozott volna.

A csoportmunka alap - nem véletlenül

A csoportmunka alap - nem véletlenülFotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

A cikk további folytatása a divány.hu oldalán

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás