Kérdések

Kedves Júlia! 7 éves kisfiam most kezdi az 1. osztályt, és nagyon nehezen szokott be az oviba, mivel 6 évesen kezdte az ovit, mert mindig beteg volt. Krónikus középfülgyulladások, tüdőgyulladások és immunhiány szerepel az életében. Pszichológus véleménye szerint a sok kórházi kezelés miatt van ez,hogy olyan szoros még mindig a kettőnk közti kötelék, hogy nagyon félek az iskolakezdésnél. Mindenki biztat, hogy rendbe lesz minden, de én mégis aggódom. Az ovinál fél év kellett, míg beszokott. Tudna nekem tanácsot adni, mit tegyek? Előre is köszönöm!


Szakértőnk válasza:

Kedves Édesanya!

Megértem, hogy aggódik az anyjához szorosan kötődő kisfia iskolai beilleszkedése miatt.  A gyerek viszonylag későn került az óvodába, tehát nyilván kevésbé szokott hozzá a gyerektársasághoz, mint azok a kortársai, akik már évek óta járnak oda.

Mindenek előtt Ön nyugodjon meg, győzze le a szorongását, hiszen a gyerek ezt ösztönösen megérzi, és átveszi. Az iskolába kerülés önmagában fontos és izgalmas, de semmiképpen sem félelmetes szakasz a gyermek életében. Beszélje meg a problémáját nyíltan az óvónőkkel, hiszen ők ismerik már a gyereket, biztos segítenek félelmei eloszlatásában.

A következő tanév még messze van, addig is használják ki együtt a nyarat! Csináljanak érdekes és derűs programokat, lehetőség szerint olyanokat, ahol a kisfia több gyerekkel is együtt lehet, együtt játszhat, minél oldottabb és vidámabb lehet.

Nagyon jó, hogy ilyen szoros a kötelék anya és fia között, de gondoljon arra, hogy 7 esztendős nagyfiúról van szó, aki maholnap komoly iskolás, meg kell szoknia, hogy nem fogják állandóan a kezét. Fontos és jó dolog, hogy állandóan ott érzi a háttérben a biztonságot adó, őt feltétlenül elfogadó és szerető anyukát. De ugyanilyen fontos az is, hogy fokozatosan megtanuljon önállóan létezni a világban.

Nagyon szép nyarat kívánok mindkettőjüknek!

Szekszárdi Juli