Kérdések

Tisztelt Szakértő! Olyan problémám lenne, hogy a kisfiam, aki 3 és 1/2 éves, nagyon nehezen szokik be az óvodába. Pedig bölcsibe is jártunk, de oda is majdnem mindig sírva. Reméltem, hogy az óvodában ezek a gondok megszűnnek, de eddig sajnos nem lett jobb. Sírva megyünk, úgy fejtik le a nyakamból a kisfiamat. Ez sajnos nagyon megvisel, próbálunk beszélgetni vele, erősíteni benne, hogy ott jókat lehet játszani, lesznek barátai. Ilyenkor megígéri, hogy nem fog sírni, meg végül is jól telt a napja, de másnap minden kezdődik elölről. Azt még elmondanám, picinek is nagyon ragaszkodó volt, 1 éves koráig a nagyszülők se tudták felvenni, mert addig sírt, amíg le nem tették. Ha valaki elment otthonról, sírt, mert nem volt ki a családi létszám. Sokáig, ha a játszótéren voltunk, és valaki közeledett felé kisgyerek, akkor azt mondta, menjünk haza. Ez most már szerencsére nincs így. Mi lehet a gond, mit nem csinálunk jól, vagy hogyan tudnám őt megerősíteni abban, hogy ne sírjon, ha menni kell az oviba? Próbáltam az óvónővel is beszélni, de ő azt mondta „látszik, hogy nagyon ki van szolgálva”; de ha ez így is van, én ezt nem látom hibának. De sajnos tényleg így jártuk végig a bölcsit is. Kérem, ha tud valami megoldást vagy ötletet, akkor írja meg nekem. Előre is köszönettel és tisztelettel!


Szakértőnk válasza:

Kedves Anyuka!

Nincsenek könnyű helyzetben – és bevallom, most én sem –, mert úgy érzem, ez a kérdés a szokásosnál is összetettebb, s nehéz írásban válaszolni, mert sok kérdésem van/lenne.

Az, hogy egy kisgyerek mikor és hogyan tud leválni az anyjáról, illetve a szüleiről, nem csak életkor kérdése. A helyzetnek – elválás az oviban/bölcsiben –  három szereplője van. A fia, az óvónő és Ön. Amikor az anya is nehezen tud elválni a gyermekétől, akkor a gyerek sem érzi magát  biztonságban ott, ahol hagyni akarják. Ráadásul jön az óvónő, aki meg elszakítja a bizonytalan anyától a bizonytalan gyermeket, akinek ezzel az óvónővel kell aztán ott maradnia az oviban. Ahol, mint írja, alapvetően jól érzi magát a fia. Arról nem ír, hogy vannak-e barátai, jó-e a kapcsolata az óvónővel a reggeli konfliktus után, nyugodt-e, eszik, alszik rendesen? Arról is szívesen beszélgetnék, Ön hogyan éli meg az anyaságát, megelégszik-e az „elég jó anya” kritériumaival? Szóval sok-sok kérdésem lenne! Amennyiben úgy gondolja, válthatunk még a témával – főként az Ön érzéseivel, gondolataival kapcsolatban levelet.

Bár nem pszichológusnak címezte levelét, remélem sikerült, ha nem is megoldást, de néhány továbbgondolásra érdemes szempontot felvetnem.

Üdvözlettel

Izsó Ildikó

pszichológus

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó