Ajánló

Rögtönzött Szülői Értekezlet a Momentán Társulattal

Rögtönzött Szülői Értekezlet a Momentán Társulattal

Közreműködők: Momentán Társulat, Balatoni József – alias Jocó bácsi, Polus Enikő mentálhigiénés szakember és Balogh Lali, diák

Kezdődik:
2017 november 04., szombat 10:00
Végződik:
2017 november 04., szombat
Esemény hossza:
2 óra

Rögtönzött Szülői Értekezlet a Momentán Társulattal

Iskolás gyermeked van, és nehezen megy vele a kommunikáció? Szeretnéd megérteni, hogy mi zajlik a gyermek, a tanár vagy éppen egy szülő lelkében? Akadt már problémád azzal, hogyan is kell a leghatékonyabban kezelni iskolai helyzeteket? Akkor a Momentán Társulat és Jocó bácsi Rögtönzött Szülői Értekezletén van a helyed, ahol hiteles szakemberek segítségével, mégis szórakozva járjuk körbe a kényes iskolai szituációkat.


Immár hatodik alkalommal bemutatásra kerülő iskolaszínházi előadás, mely a humor és az improvizáció eszközeivel taglalja az iskolai – diák, tanár, szülő – lét nehézségeit és a szakemberek segítségével a lehetséges utakat.


A nevetés visz közel egymáshoz, a közönség soraiban 10 évnél idősebb gyerekek és szüleik, pedagógusaik ülnek együtt átélve, megélve a pillanatokat.

Előadás: 2 óra, egy szünettel

2017. november 4., 10:00 - 12:00

Helyszín: K11 Művészeti és Kulturális Központ (1075 Budapest, Király utca 11.)

Jegyárak: diák, nyugdíjas: 1500 Ft, felnőtt: 2000 Ft

Jegyvásárlás itt: https://www.jegy.hu/program/rogtonzott-szuloi-ertekezlet-a-momentan-tarsulattal-84062

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: ajánló