Életmód

Vendég a háznál

Verseny helyett együttműködés

A nemrég hazánkban járt neves szociálpszichológus, Elliot Aronson problémafelvetése soha nem volt itthon annyira aktuális, mint az utóbbi egy-két évben. Vajon az iskolai erőszak az együttműködést fokozva, a versenyt korlátozva valóban megelőzhető?

A ’tanárverések’ nyomán kialakult, érzelmekkel telített közvélemény szomjazza a megnyugtató megoldásokat. Ilyen lehet Elliot Aronson mozaikmódszere, ami a ’70-es évek elején, a Texas állam-beli Austin egyik általános iskolájában született. Miután ebben az időszakban számolták fel a szegregált oktatási rendet, a fehér, fekete és hispán gyermekek közös tanulócsoportba kerültek, és ez megnövelte az incidensek számát.

Az Aronson és munkatársai által kifejlesztett, együttműködésen alapuló tanulásszervezési forma nemcsak az iskola légkörén javított, de jelentősen növelte a komoly elmaradásokkal küzdő gyerekek esélyeit, miközben nem rontotta szerencsésebb társaik eredményeit sem. Ezért a mozaikmódszer, és a nyomában kifejlesztett kooperatív tanítási technikák nagy érdeklődést váltottak ki a hasonló gondokkal küzdő oktatási rendszerekben; a téma jeles szakértője, Spencer Kagan kötetét napjainkra 23 nyelvre, köztük magyarra is lefordították, sőt a hazai kiadás 2001 óta három kiadást megélt.

Miért csoportban?

:

Vendég a háznál

A témával bővebben foglalkozik az MR1 műsorában a Vendég a háznál január 21-i adása.

Érdekes módon, népszerűsége ellenére, a mozaikmódszer és a többi kooperatív technika mégsem terjed a napi pedagógiai gyakorlatban. Sokan ódzkodnak a csoportmunkára építő tanulásszervezéstől, féltik a folyamat hatékonyságát.

Pedig, ha így gondolkodunk, egészen alapvető emberi sajátosságunkat hagyjuk figyelmen kívül. Az ember ugyanis, legalábbis etológiai jellemzőit tekintve, csoportosan, és a csoporton belüli munkamegosztásra építő együttműködésben érzi igazán otthonosan magát.

Lehet, hogy a társadalmi fejlődés aktuális állapotában sokkal inkább észrevesszük individuális késztetéseinket, ám, ha jobban utánagondolunk, valóban hiányzik a valahova tartozás élménye, szorongóvá, vagy éppen agresszívvá tesz a támogató csoport hiánya.

Lehet, hogy sokunknak újra kell tanulni az együttműködést, hogy visszataláljunk az emberi lényegünknek megfelelő működéshez. Ezért is fontos, hogy az iskolák alkalmazzák az együttműködő módszereket. Mert hol tanuljuk meg mindezt, ha nem az iskolában?

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás