Iskola

Ha rosszul dicsérik a gyereket, nagyobb eséllyel puskázik

Azok a gyerekek, akiket gyakran dicsérnek eszük miatt, illetve az a hír járja velük kapcsolatban, hogy különösen tehetségesek, nagyobb eséllyel csalnak és puskáznak az iskolában – derül ki a University of Toronto friss kutatásából.

Noha a dicséret egy rendkívül hatékony motivációs eszköz, nem árt, ha a tanárok és a szülők okosan bánnak a szavakkal. Ha ugyanis sok dicséretet kap a gyerek, görcsösen ragaszkodni kezd ahhoz, hogy az elvárásoknak megfeleljen, ezért aztán nagyobb eséllyel folyamodik tisztességtelen eszközökhöz ennek érdekében.

Noha a dicséret egy rendkívül hatékony motivációs eszköz, nem árt, ha a tanárok és a szülők okosan bánnak a szavakkal. Ha ugyanis sok dicséretet kap a gyerek, görcsösen ragaszkodni kezd ahhoz, hogy az elvárásoknak megfeleljen, ezért aztán nagyobb eséllyel folyamodik tisztességtelen eszközökhöz ennek érdekében.  Az első kutatás során a három és öt év közötti gyerekeknek találós kérdéseket tettek fel. Ha aztán jül teljesítettek, kétféleképpen dicsérték meg őket: a csapat felének azt mondták, hogy okosak („Nagyon okos vagy!”), míg a többieket a teljesítményük miatt emelték ki („Nagyon jól teljesítettél ebben a körben!”).  A kétféle dicséretet követően jött a második kör, ahol szintén találós kérdések hangzottak el. A kutatók a játék közben elhagyták a termet, és figyelmeztették a gyerekeket, hogy ne leselkedjenek, vagyis ne nézzék meg a lefordított kártyákon szereplő válaszokat. A tényleges reakciókat aztán kamerán követték le.  Mint kiderült, azok, akiket okosságukért dicsértek meg, nagyobb eséllyel csaltak, mint azok, akiket teljesítményükért.

Az első kutatás során a három és öt év közötti gyerekeknek találós kérdéseket tettek fel. Ha aztán jül teljesítettek, kétféleképpen dicsérték meg őket: a csapat felének azt mondták, hogy okosak („Nagyon okos vagy!”), míg a többieket a teljesítményük miatt emelték ki („Nagyon jól teljesítettél ebben a körben!”).

A kétféle dicséretet követően jött a második kör, ahol szintén találós kérdések hangzottak el. A kutatók a játék közben elhagyták a termet, és figyelmeztették a gyerekeket, hogy ne leselkedjenek, vagyis ne nézzék meg a lefordított kártyákon szereplő válaszokat. A tényleges reakciókat aztán kamerán követték le.

Mint kiderült, azok, akiket okosságukért dicsértek meg, nagyobb eséllyel csaltak, mint azok, akiket teljesítményükért.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás