Kínában - pálcikával
Ahogy Magyarországon és Európában már három-négyéves koruk körül megtanulják a kés és a villa használatát a gyerekek, ugyanebben az életkorban Kínában az evőpálcák használatával ismerkednek a lurkók. Miközben sokunknak még felnőtt korában is nehézséget okoz az evőpálca használata, Kínában a gyerekek bravúros ügyességgel lapátolják szájukba a rizst ezzel az eszközzel már egészen kicsi korukban. Igaz, másféleképpen elkészített és másféle összetételű ételeket esznek Ázsiában, mint Európában.
Elsősorban rizst, apróra vágott zöldségeket és húst, töltött tésztabatyukat és különféleképpen ízesített tésztákat. Ezeket pedig könnyedén lehet pálcikával enni. Persze, ne úgy képzeljük el, mintha villaként használnák a pálcikákat, inkább a kanál helyettesítőjeként, szinte felkanalazzák vele az apróra darabolt ételeket. A tésztaféléket és a rizst, ami csomósabb és darabosabb, mint a miénk, könnyedén meg lehet ragadni a pálcával, majd bekanalazni a szájba a tányér megdöntésével.
Apropó, tányér. A kínaiak általában nem használnak lapos tányért, csak tálalásra. Evésre egy úgynevezett „hol”-t kap mindenki, ami egy méretes csésze nagyságú, fül nélküli porcelán (vagy műanyag) edény, amiből leves és főétel egyaránt fogyasztható.
Hogyan lehet leves pálcikával enni? Egyszerűen. A pálcikával a kínaiak általában kieszik a leves „sűrűjét”, a levét pedig kihörpintik a tálból, mintha csésze lenne. Mindeközben általában hangosan szürcsölnek, ami egy európai fülnek talán zavaróan hangzik, egy kínai embernek azonban teljesen természetes étkezési hang.
Mivel az étel alkotóelemei apró darabokra vannak felvágva - már a készítés közben -, könnyedén felcsippenthetők a két evőpálcával. Ha például gőzölt tésztabatyut kapnak reggelire a gyerekek, azt is a két pálca összeszorításával emelik a szájukhoz, majd beleharapnak, és apránként megeszik, ahogyan mi a villánkra szúrt krumpli darabokat. Ugyanolyan természetes egyszerűséggel tanulják meg a kínai gyerekek az evőpálcák használatát, ahogy a mieink az evőeszközöket.
Aztán az évek során elsajátítják az elegáns étkezés tudományát is. Mert Ázsiában is vannak szabályok az asztalnál, amelyek az evőpálcák használatára vonatkoznak. Ilyenek például a következők, amelyek kevés kivételtől eltekintve, tulajdonképpen nagyon hasonlítanak az európai normákhoz:
- nem illik a pálcikákat keresztben letenni, ez Kínában a halál jele
- nem illik beledöfni a pálcát az ételbe – például a húsba vagy a tésztabatyuba, hanem az ételt megfogva kell a szájhoz emelni a falatokat
- nem illik hadonászni
- nem illik mutogatni a pálcával
- nem illik turkálni az ételt és pálcikával rendezgetni a falatokat a közös tálaló tálon
- nem illik lenyalogatni a pálcikákat
Illik viszont szépen, párhuzamosan elhelyezni a pálcákat a terítéskor illetve a tányéron, illik finom mozdulatokkal kiemelni a közös nagy tálról egy-egy falatot és közvetlenül bekapni – a nélkül, hogy saját adagot szednénk magunknak a tányérunkra. Étkezés végén újra szépen, szabályos párhuzamban illik elhelyezni a pálcákat az üres tányérunkon, jelezve, hogy befejeztük.
Még egy érdekes kínai szokás: a levest hagyományosan egy nagy közös tálból eszi a család. A tál az asztal közepére kerül, amiből mindenki maga kanalazza ki a levesét. Aztán a második fogás már külön tálakon érkezik, amelyekből mindenki saját étvágyának megfelelően kap egy-egy kisebb adagot.
A kínai evőpálcika tehát mindenre használható. Még akár egy tükörtojást is el lehet vele fogyasztani, igaz, némi nehézség árán lehet csak apróbb darabokra marcangolni, ha nem egyben szeretnénk a szánkba tömni. Azt mondják, a kés azért került ki a kínai étkezésből, mert az erőszak eszköze. Kínában pedig az étkezés a béke, a közös családi együttlét, a nagy beszélgetések, döntéshozatalok színtere, főleg vacsora tekintetében. Ugyanúgy, ahogyan ennek nálunk is lennie kellene.
