Mit tanulhatunk Menottitól?

Nyolcvanöt éves korában elhunyt César Luis Menotti, argentin futball legenda. Menotti 39 éves volt, amikor hazai pályán először vb-címre vezette a nemzeti csapatot. Bár az edző számára a győzelem fontos volt, de nem azonnal és nem bármi áron akarta elérni azt, a technikai tudást többre tartotta a mindenáron győzni akaró trükközésnél. Többek között a szakember filozófiájáról, természetéről, céljairól, illetve a foci és oktatás összefüggéséről ír blogbejegyzésében Lannert Judit oktatáskutató.

 

Orbán Balázs szerint az oktatás olyan, mint a foci. Van ebben igazság, ahogy azokban az írásokban is, amelyek a politika és a foci között igyekeznek párhuzamot vonni. A latin-amerikai országok jó példát szolgáltattak erre már évtizedekkel ezelőtt. Ahogy az oktatás esetén, úgy a focinál is furcsa a baloldali vagy jobboldali jelző használata, mégis van rá precedens, mégpedig az argentin futballban. Ez a precedens pedig kicsit rávilágít arra, hogy milyen gyökerei lehetnek a mostani konzervatív oktatáspolitikai fordulatnak.

Az úgynevezett konzervatív oktatáspolitikai edzői elvek kihirdetése után – amelyről az előző blogbejegyzésemben már írtam – most éppen a pedagógusképzésben indult „egészpályás letámadás”. Új fejlemény, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is elindítanak 2025. szeptember elsejével tanárképzést, ezzel egyben a rendészettel és katonasággal együtt hivatásrendi közszolgálatként értelmezve a tanítást. A cél az „identitáserősítő tudást” átadni képes tanárok kinevelése, egyfajta új módszertani központtá válás is, jelentsen ez bármit. A szakma méltán aggódik, és nem csak a zavaros filozófia miatt, hanem azért, mert ezen a téren nincsenek hagyományai és gyakorlóiskolái sem a közszolgálati egyetemnek, így a minőség jó eséllyel csorbát szenved majd. Az ELTE-t, amely egyike azon kevés felsőoktatási intézményeknek, akik ellenálltak az alapítványosdinak, már eddig is büntette a kormányzat azzal, hogy nevetséges béreket biztosít az ott oktatóknak, de most az egyik fő képzési területét támadták meg, hiszen hallgatókat és forrásokat vonnak el tőlük.

A kormány mesterterve az, hogy sok pénzzel az MCC-ből és a Közszolgálati Egyetem tanárképzéséből nemzetközi színvonalú képzőhelyeket hozzanak létre, más intézmények, elsősorban az ELTE rovására.

Orbán Balázs szerint a Bajnokok Ligájába is csak úgy lehet bekerülni, ha koncentráltan egy helyre öntjük a pénzt. A párhuzam árulkodó, hiszen láthattuk, hogy milyen hatékonysággal öntötték a százmilliárdokat a magyar futballba és azt is, hogy a kormány gondolkodásában csak a pénz és a rövidtávú célok számítanak és semmi más. Ahogy korábban azt kérdezhettük okkal, miért a futballba dől a pénz és miért nem például az oktatásba, most sem indokolt annak az intézménynek, az ELTE-nek a gyors háttérbe szorítása, amely idehaza ebben a műfajban a legjobb, amelyet az eredményei, hagyományai erre a képzésre predesztinálnak. Tényleg olyan fontos a Bajnokok Ligájába bekerülni, és tényleg ilyen módszerekkel fogunk oda bejutni? Az argentin futball csattanós választ ad erre.

César Luis Menotti és Carlos Bilardo volt a huszadik század második felében a két legeredményesebb argentin szövetségi kapitány, mindketten világbajnokságot nyertek: Menotti 1978-ban, Bilardo 1986-ban. Bár mindketten eredményesek voltak, mégis az edzői filozófiájuk, irányítási módszereik nagyon különböztek egymástól.

Én a hetvenes évek második felében egy úttörőtáborban hallottam először Menottiról, aki akkor valami mást képviselt, mint a kormányuk, az országot irányító katonai junta. Bilardot pedig Maradona edzőjeként ismerhettük meg.

Az előzményekről röviden. Az argentin futballban sokáig egy játékos, kreatív stílus (La Nuestra – A miénk) uralkodott, amelyet az edzők nem akartak, nem mertek lerombolni. Aztán jött egy klubcsapat, az Estudiantes, amely egy védekező filozófiával, és Argentínában addig nem ismert kíméletlen stílusával emelkedett fel a hatvanas években. Igazi mészárosok voltak. Osvaldo Zubeldia volt az Estudiantes edzője, aki számára a cél mindenáron a győzelem volt. A durvaságok és mocskos trükkök szerves részét képezték a stratégiájának. Nem csak könyörtelen fizikai eszközöket, hanem pszichológiai hadviselést is folytattak: az ellenfél játékosainak gyenge pontjai, családi problémáik éppúgy előkerültek, mint az alattomos belemenések. Ennek a csapatnak volt az egyik kulcsjátékosa Bilardo. Nem a legügyesebb, de valószínűleg a legagyasabb. (Később orvosi diplomát szerzett, praktizált is rövid ideig.) Állítólag rajzszögeket vitt magára egy fontos meccsen a pályára, de volt, amikor addig pusmogott az ellenfél fülébe a feleségének egy nőgyógyászati műtétéről, míg az elvesztette a fejét és emiatt kiállították. Egy angol középpályás szerint az Estudiantes volt a legundorítóbb csapat, aki ellen valaha játszott. (Lásd Jonathan Wilson: Futball forradalmak, 324-325.o.). Nem véletlenül mondták róluk, hogy antifutballt játszanak, sőt, a katonai diktatúra miatt azt, hogy fasiszta futballt, hiszen az 1966-ban puccsal a hatalmat megszerző Juan Carlos Onganía fasiszta diktátor új Argentínájának kirakatcsapatává is váltak.

Ebbe a közegbe érkezett a válogatott élére Menotti, akinek a filozófiája egészen más volt... Ha érdekel a folytatás, kattints erre a linkre!

Elhunyt César Luis Menotti

2024. május 5-én nyolcvanöt éves korában elhunyt César Luis Menotti, az 1978-ban világbajnok argentin válogatott szövetségi kapitánya – tájékoztatott az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA). A szakember, akárcsak Lionel Messi, Rosarióból származott, játékosként szülővárosa csapatában, valamint a Boca Juniorsban és a Santosban szerepelt. Edzői karrierjét a Newell’s Old Boysnál kezdte, majd a Huracannal 1973-ban megnyerte az argentin bajnokságot. A válogatott szövetségi kapitánya 1974-ben lett, ahonnan az 1982-es világbajnokság után távozott, aztán a Barcelona vezetőedzőjeként tevékenykedett, a katalánokkal 1983-ban elhódította a Király Kupát. Később többek között az Atlético Madridnál, a Boca Juniorsnál, az Independienténél, a River Plate-nél és a Penarolnál is dolgozott, de edzett mexikói csapatokat is.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás