Szülő- és gyereknevelés

A MESÉLÉS A GYEREK SZEMÉLYISÉGÉT FEJLESZTI, A TÉVÉZÉS CSAK LEKÖTI

Bár a legtöbb családban a meseolvasás főként az esti lefekvéshez kötődik, valódi szerepe nem csak a kikapcsolódásban van. A jó mese és mesélés együttesen szerves része az egészséges fejlődésnek és a funkcionális felnőtté válásnak. Szerepe van a kötődés és az énkép kialakulásában, de az értelmi, érzelmi és szociális fejlődésben is.

Nem véletlen, hogy az esti mese annyira elterjedt a világon. Ez a rituálé remekül segít lezárni a napot, ellazítani a túlpörgött testet és szellemet, összehozni egy kicsit a családot, és ezáltal biztosítani a nyugodt alvást. A mesélésnek azonban korántsem csak a kikapcsolódásban van szerepe. Különösen nem a gyerekek esetében. Számukra a jó mese és mesélés együttesen szerves része az egészséges fejlődésnek és a funkcionális felnőtté válásnak. Segíti őket önmaguk és a világ megismerésében. Lehetőséget ad saját élményeik feldolgozására és a még át nem élt eseményekre való felkészülésre. Általa tanulhatják meg saját érzelmeik irányítását, de megoldási javaslatokkal is szolgálhat bizonyos élethelyzetekre. A prózai és verses mesék szókincsükkel és egyedi zeneiségükkel fejlesztik a gyerekek kommunikációs képességét és zenei érzékét is. Mindezek mellett a szülőkkel, felnőttekkel való közös időtöltés valódi érték a gyerekeknek, amely megerősíti a kötődést és biztonságérzetet, ami az önbecsülésnek, a szociális kapcsolatoknak és nem mellesleg a tanulásnak is alapvető feltétele.

A mese szerves része a mesélő

Amikor a mesék fontosságáról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk a mesélőről sem. A kettő ugyanis nem elkülöníthető. Egy gyerek, akit beültetünk a képernyő elé – akármennyire is az ő kívánságára tesszük mindezt –, nem ugyanazt kapja, mint az, akinek mi mesélünk. A mesefilmnézésnek rengeteg negatív hatása van, különösen a kisgyermekkori fejlődésre nézve, az egyik legfőbb ellenérv a meséléssel szemben mégis az, hogy

míg a mesélés az egész személyiséget fejleszti, a képernyőzés csak az agyat köti le.

Nem aktivizálja a hallgatóságot (vagyis a gyereket) abban, hogy részt vegyen a folyamatban. Nem igényli, hogy használja a fantáziáját, hogy kérdezzen, s általa megtalálja a kapcsolatot a történet és a saját élete között, ahogy arra sem ad lehetőséget, hogy a számára megfelelő tempóban haladhasson a történet.

A mesélő legalább olyan fontos, mint a mese maga Fotó: StockSnap képe a Pixabay

A cikk teljes terjedelmében a divany.hu oldalán olvasható.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó