Szülő- és gyereknevelés

Gyerekfilm fesztivált rendeznek októberben, gyerekszereplőválogatás, videoklipforgatás is lesz!

A gyerekeknek és kamaszoknak szóló Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált Budapesten rendezik meg október 20-29-e között, amelynek idén Idén Thuróczy Szabolcs, Tenki Réka és Reisz Gábor is vendége lesz.
 

A fesztiválon mintegy nyolcvan, elsősorban a gyerekek életét érintő és az őket foglalkoztató kérdéseket feldolgozó filmet mutatnak be, az alkotások hét kategóriában versenyeznek majd az Aranymókus díjakért.

Az idei filmfesztivál helyszínei

Október 21-22-én a Corvin moziban a Cinemira TEEN a kamasz korosztálynak, míg október 28-29-én a margitszigeti Kristályban a Cinemira KIDS a kisebbeknek szóló vetítésekkel és interaktív kísérőprogramokkal várja a látogatókat.
A fesztivál egyik célja, hogy a gyerekek telefonjaikat a passzív felhasználás helyett alkotásra is használják, ezért a Cinemira mind a két hétvégéjén animációs és rövidfilmeket forgathatnak, a KIDS-en pedig Gryllus Vilmos koncertjét követően a Kaláka alapítójával közösen készíthetnek egy igazi videoklipet a Maszkabál című dalhoz.

Filmek kamaszoknak

A kamaszoknak szóló tematikus rövidfilmes blokkokban magyar és nemzetközi alkotásokat, animációkat és élőszereplős filmeket egyaránt vetítenek. 

Széllel szemben

Az Apák, anyák blokkban kapott helyet a tavalyi Cinemirán díjazott Chilton Flóra Széllel szemben című alkotása, amelyben egy gyermekotthonban élő ikerpár próbálja meg felkutatni a szüleit. 

Én csak táncolok

A Ne add fel! blokkban szereplő, Én csak táncolok című film egy iráni lány történetét meséli el, aki elhatározza, hogy táncos lesz belőle annak ellenére, hogy hazájában a tánc a nők számára még otthon is tiltott. 

Sündisznó

A Sündisznó című film pedig személyes szemszögből mutatja meg az ukrán-orosz háború emberi kapcsolatokra gyakorolt hatását.

A vadóc (Scrapper)

A fesztiválon a versenyszekciók mellett panorámavetítések is várják a látogatókat. Itt lehet majd látni a Cinemira Teen nyitófilmjét, Charlotte Regan A vadóc (Scrapper) című alkotását, amely a Sundance fesztiválon elnyerte a fődíjat. A film a kamaszkor és a váratlanul jött apaság örömeiről és fájdalmáról szól. 

EZ IS ÉRDEKELHET: Ezek a leggyakoribb okok, amivel a kamaszok a filmterápiás szakemberhez fordulnak - Interjú

Átjáró az álmokba

A Cinemira első hétvégéjén lesz először látható a magyar mozikban az Átjáró az álmokba című japán sci-fi anime is, amely a szerelem, a gyász és az életbe vetett hit témáját dolgozza fel.

A tánc kiráynője, Tommi, Polli és a varázsfény

A Cinemira KIDS panorámaprogramjában nyitófilmként a Berlinalén Generation Kplus díjat nyert, A tánc királynője (Dancing Queen) című norvég filmet mutatják be, és ugyanebben a szekcióban vetítik a Tommi, Polli és a varázsfény animációt is.

A kamaszokat célzó programokon a fiatalok találkozhatnak Rujder Viviennel, Tenki Rékával és Thuróczy Szabolccsal, akik filmes karrierjük alakulásáról mesélnek, de részt vesz a programon Reisz Gábor, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon díjat nyert Magyarázat mindenre című film rendezője is. Mellettük találkozhatnak majd Gauder Áronnal, a legjobb nemzetközi film kategóriában a 2024-es Oscar-díjra nevezett magyar animáció, a Kojot négy lelke alkotójával, valamint a Cannes-ban rövidfilmes Arany Pálma-díjjal jutalmazott Buda Flóra Annával, a 27 készítőjével is.

Filmek kissebbeknek

A kisebbeknek szóló vetítéseken és interaktív kísérőprogramokon részt vesz mások mellett Gubik Petra, Zsurzs Kati, Elek Ferenc, Gryllus Vilmos és Rujder Vivien is, valamint a népszerű mesehősök szinkronhangjaival, Peller Mariannal, Nemes Takách Katával és Szemenyei Jánossal is lehet majd találkozni. A gyerekek nem csak műhelytitkokat leshetnek el a színészektől, de ki is próbálhatják magukat a mikrofon mögött és a kamera előtt is, hiszen Steinhauser Andrea casting director vezetésével magyar és nemzetközi produkciókhoz is válogatnak majd gyerekszereplőket - közölték a szervezők.

Forrás: MTI
Fotó: Getty Images

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás