Szülő- és gyereknevelés

Halloween vagy halottak napja? Biztos, hogy kell dönteni?

„Nálunk nincs Halloween, halottak napja van.” „Miért kell minden amerikai őrületet átvenni?” „Bezzeg a saját hagyományainkat teljesen elfelejtjük.” – ismerős gondolatok így október vége felé? A Halloween vs. halottak napja kérdés közel húsz éve tartja lázban az erre fogékonyakat az évnek ebben az időszakában, pedig nem is biztos, hogy ne lehetne megbékélni bármelyik megoldással.

A tiltakozástól a megbékélésig

Olyan öt-hat évvel ezelőttig a mi családunk is a masszív Halloween-ellenzők táborát gyarapította. Nem neveztünk be az ovis tökfaragó-versenyre, fel sem merült, hogy bármiféle cukorkagyűjtő túrán részt vegyünk, és ha a gyerekek rákérdeztek, csak annyit mondtunk: ez butaság.

A sors azonban közbeszólt. A férjem Skóciában kapott kihagyhatatlannak tűnő munkalehetőséget, így a család az akkor öt és három éves gyerekekkel kicuccolt, hogy ott kezdjünk új életet. Szeptemberben érkeztünk, az akkor már tomboló halloweeni őrület kellős közepébe. Azt nagyon hamar beláttuk, hogy az iskolai jelmezes felvonulásból a mi fiunk sem maradhat ki, de csak két évvel később adaptálódtunk annyira a helyi viszonyokhoz, hogy közösen elmenjünk cukorkagyűjtésre.

Az az este a kint töltött időszakunk talán legszebb élményévé vált. Kint a hömpölygő tömeg, egymásnak integető gyerekek és szüleik – az egyik osztálytársuk Rubik-kockának öltözött, amitől még az akkor ötéves kicsiben is fellobbant a nemzeti büszkeség – vendégszerető ismeretlenek, korábban talán soha nem tapasztalt közösségi élmény. Felejthetetlen volt.

Amikor következő évben hazaköltöztünk, a gyerekeknek legjobban a Halloween hiányzott – és mit tagadjuk, nekünk is. Így amikor egy ismerős anyuka felvetette, hogy nem szervezünk-e ilyesmit a lakótelepen, buzgón helyeseltem. Az akkori buli annyira jól sikerült, hogy nem kérdés, idén is megismételjük.

Idegen szokások és magyar hagyományok

Sokan különböző okokból idegenkednek a Halloween-témától. Vannak, akiknek a vallásos meggyőződésével ellentétes – az ő véleményüket természetesen tiszteletben tartjuk, és nem szándékunk megváltoztatni. Akik azonban az idegen eredet, az „Amerika-majmolás” vagy a halottak napja elhalványítása miatt aggódnak, talán érdekesnek fogják találni a következőket:

Tudtad például, hogy a tökfaragásnak Magyarországon is régi hagyománya van? A legenda szerint amikor Szent László király börtönbe vetette a trónjára igényt tartó Salamont, a visegrádi vár tornyába záratta, és világító tökökkel biztosította, hogy éjjel se maradjon őrizetlenül. Ezek a töklámpások a dunai hajósoknak is támpontul szolgáltak, innen ered a ma már kissé bizarrul hangzó „fénylik, mint Salamon töke” szólás.

A tökfaragás egyébként sem idegen a magyar népi kultúrától. Erdélyben halottak napja környékén faragták, sok helyen tökvicsorinak hívták, egyes tájakon pedig decemberben készítették a Luca-tököt. A most tavasszal 101 éves korában elhunyt Bálint gazda is megemlékezett egy blogbejegyzésében arról, hogy gyerekkorában mennyire szerettek félelmetes arcokat faragni a narancssárga töknek.

Való igaz, hogy a tökfaragás reneszánszát az angolszász hatás hozta el hazánkban, de feltehetjük a kérdést: valóban akkora gond ez? A kultúrák soha nem egymástól elszigetelten éltek egymástól. A Mikulás, a karácsonyfa vagy a húsvéti nyúl sem éppen magyar találmányok, mégsem tiltakozunk az idegen eredetük miatt. Mennyiben különbözi ezektől a halloweeni cukorkagyűjtés?

Természetesen érthető azok álláspontja, akiknek fáj a régi magyar hagyományok eltűnése. Akik hiányolják a betlehemezést, vagy akik aggódva figyelik, hogyan megy ki a divatból a húsvéti locsolkodás. Erre azonban azt mondjuk: csak rajtunk áll, mit tartunk meg ezekből. Semmi nem akadályozza meg, hogy ma is betanítsuk gyerekeinknek és a barátaiknak a karácsonyi történetet – remek helyi kezdeményezések vannak erre is -, vagy hogy Apa húsvétkor kézen fogja  fiát, és kölnivel felkeressék azokat a lányos családokat, akik szívesen látják őket.

Attól pedig végképp nem kell félni, hogy a Haloween miatt nem látogatják meg a családok szeretteik sírját. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Nincs az a tökfaragás és cukorkagyűjtés, ami megakadályozná, hogy megemlékezzünk azokról, akiket valamikor igazán szerettünk.

Forrás: - Bálint gazda - Wikipedia

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás