Szülő- és gyereknevelés

Hat tonnányi önzetlen szeretet

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is tartósélelmiszer-gyűjtést rendezett rászoruló családok részére - olvasható a police.hu oldalán.

A BRFK munkatársai által felajánlott élelmiszercsomagok nem pusztán alapélelmiszert tartalmaztak, hanem megtalálható volt benne bébiétel, csoki, szaloncukor, mogyorókrém és sok más finomság is.

Az adománygyűjtéshez a hagyományokhoz híven idén is egy verseny társult, ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság főosztályai és a 23 kerületi kapitányság vetélkedett egymással.

A dobogó legfelső fokán az idei évben a VII. Kerületi Rendőrkapitányság végzett, ahol összesen több, mint 1040 kilogrammnyi adománnyal járultak hozzá a nehezebb körülmények közt élő családok szebb karácsonyához. Második helyen a Közlekedésrendészeti Főosztály, míg harmadik helyen a XV. Kerületi Rendőrkapitányság végzett, a különdíjat pedig a Közrendvédelmi Főosztály nyerte.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság állományának rendkívüli összefogásával az adományként összegyűjtött több mint 6 tonna élelmiszer teherautókkal érkezett meg a Magyar Élelmiszerbank Egyesülethez, ahonnan partnerszervezetein keresztül gyermekjóléti szolgálathoz, egészségügyi és közoktatási intézményhez vezet a további útja.

Az adományokat Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya adta át 2022. december 12-én Nagygyörgy Andrásnak, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatójának.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás