Szülő- és gyereknevelés

„Senki nem akar a gyerekemmel barátkozni!” – mit tegyen a szülő, ha magányos a gyereke?

Minden közösség kitermeli magából a vezéregyéniségeket, és azokat is, akik a peremre kerülnek. Fájó tud lenni, ha a te gyereked kerül a kiközösítettek közé, de kellő érzékenységgel segíthetsz neki, hogy megbirkózzon a helyzettel.


Bár a kiközösítés az esetek túlnyomó részében együtt jár valamilyen mértékű csúfolódással, az alábbi írás nem elsősorban a bántalmazásról szól. Inkább arról a szerencsétlen helyzetről, amikor a gyerek nem talál a közösségben barátokat. Amikor senki nem akar a padtársa lenni, nem választják párnak a sorakozónál, senki nem tartja a legjobb barátjának, és senkinek nem jut eszébe, hogy elhívja a szülinapi bulijára.

Vannak gyerekek, akik már óvodás koruktól nehezen találják a hangot a kortársaikkal, igazán komollyá azonban felső tagozatban és a középiskola első éveiben szokott válni a helyzet - gyakran egy-egy korábban népszerűnek számító gyerek is a közösség szélére kerül, ahonnan, ahogy telik az idő, egyre nehezebben talál vissza. A szülő számára ezt fájdalmas látni, és komoly fejtörést okoz, mivel tesz jobbat: ha hagyja a dolgokat a saját medrükben folyni, és engedi, hogy a gyerek egyedül birkózzon meg a helyzettel, vagy ha a kezébe veszi az irányítást?

A megoldás, mint mindig, valahol félúton van.

Miért közösítenek ki egy gyereket?

Röviden: azért, mert más. Persze mindenki más valamiben, mint a többiek, de vannak olyan szokások és tulajdonságok, amelyek szinte törvényszerűen megágyaznak a kiközösítésnek.

Ha a magány oka egyértelműen olyan külső ok – például testi fogyatékosság, más etnikumhoz való tartozás -, amiről a gyerek nem tehet, legjobb, ha beszélsz a pedagógussal, akinek, ha jó szakember, lesznek ötletei a probléma enyhítésére. Ha részéről közönnyel vagy elutasítással találkozol, megfontolandó, hogy nyitottabb közösséget keress inkább a gyerekednek. Gyakran azonban ennél összetettebb, nehezebben megfogható a probléma, ugyanis a fenti eseteket leszámítva valahol az érintett gyerek is oka annak, hogy senki nem játszik vele szívesen – időnként ráadásul olyan, felnőtt fejjel jelentéktelennek tűnő szokások miatt, amelyeknek esetleg ő maga sincs tudatában.

Hogy mire gondolunk? Például nagyon gyakran az a kiközösítés oka, hogy a gyermek túrja az orrát. A társak nehezen szokták viselni azt is, ha valaki túl közel megy hozzájuk, főleg, ha közben hangosan beszél, és gyakran érinti meg őket. Vannak gyerekek, akik mindig csak ugyanarról a témáról tudnak beszélni, és társalgás közben mindig visszakanyarodnak rá – ha ez nem találkozik a többiek érdeklődési körével, nagyon könnyen a peremen találhatják magukat. Akinek visszahúzódó a személyisége, azt a többiek ritkán utálják látványosan, annál gyakoribb, hogy egyszerűen észre sem veszik, ami neki attól még ugyanúgy fáj. A másik véglet, az agresszió, kétélű fegyver: noha a csoport legdominánsabb gyerekei általában több-kevésbé erőszakosak is egyben, ha egy kevésbé népszerű gyerekek még agresszív is, csak elutasítóbbak lesznek vele a többiek.

Amit tehetsz, ha magányos a gyereked

A legfontosabb, hogy kiderítsd, egyáltalán zavarja-e a helyzet. Ritkán, de előfordul, hogy egy gyerek annyira magának való, hogy nem is vágyik különösebben a többiek társaságára. Van esetleg egy-két lazább kapcsolata, akikkel jól elüti az időt, vagy egyetlen szoros barátja, akivel sülve-főve együtt vannak, és neki ez tökéletesen megfelelő így. Ha minden szempontból kiegyensúlyozott, nem panaszkodik, és más jelét sem adja annak, hogy szenvedne, akkor nem kell mást tenned, mint elfogadnod, hogy ő ilyen alkat. Talán nyílik majd idővel, talán magának való marad.

Ha azonban őt is látványosan zavarja a helyzet, nagyon fontos, hogy a megfelelő érzékenységgel reagálj rá.

Először is, állj ellen a kísértésnek, és ne azonnal a többi gyereket hibáztasd! Ha egy közösségben mindenki megtalálja egy kivételével a helyét, akkor nem a legmegfelelőbb taktika az összes többit kikiáltani bűnbaknak. Mindenkinek joga van azzal barátkozni, akivel akar, és pusztán azért, mert a tieddel nem akar, még nem lesz jellemtelen. A többiek elítélése helyett inkább arra helyezd a hangsúlyt, hogy a saját gyereked hogyan tudná fejleszteni a társas képességeit.

Nagyon fontos, hogy beszélgess sokat a gyerekkel! Tudd meg, hogy „egyszerű” magányról van-e szó – ami már önmagában is nagyon tud fájni -, vagy kapcsolódik-e hozzá csúfolódás, bántalmazás, pletykálás. Ettől függ az is, hogy mennyire kell a többi szülővel vagy a pedagógussal felvenned a kapcsolatot. Nem szerencsés felháborodottan felhívnod a másik anyukát, amiért a kislánya nem hívta meg a tiedet a szülinapi bulijára, de ha például már gúnyverseket ír róla, vagy egyéb módon bántalmazza, arról tudnia kell a szülőnek is.

Ha sokat beszélgetsz a gyerekkel, azzal az önbizalmát is növeled, tágítod a látókörét, megtanulhatja tőled összeszedetten kifejezni magát, amelyek mind olyan képességek, amelyek segítenek neki abban, hogy magabiztosan mozogjon a társai körében.

Segítsd a gyereket abban is, hogy több helyről szerezhessen barátokat! Nem csak az iskola létezik: lehet barátkozni sportcsapatban, színjátszó körben, tánccsoportban.

Ami pedig a legfontosabb: támogasd, akármi történik! A támogatás, mint írtuk, nem azt jelenti, hogy elhiteted vele, hogy mindig a többiek a hibásak. Hanem azt, hogy hozzád bármikor odamehet, meghallgatod, nem nevezed a problémáját „hülyeségnek”, nem intézed el annyival, hogy „ne foglalkozz vele". Ha annak idején te is ebben a helyzetben voltál elmesélheted, hogyan élted meg, mi segített kimászni belőle – és máris látja, hogy nincs egyedül.

 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X
Mi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóKamaszmentő - TeakiadóNem születtél anyának! - Teakiadó