12 őszi gyerekvers iskolásoknak, ami kitárja az irodalom színes kapuját

A 12 őszi gyerekvers óvodásoknak gyűjteményünk után következzenek az iskolás korú gyerekeknek szánt költemények, amelyek már hosszabbak, elgondolkodtatóbbak, és amikkel bevezethetjük a gyerekeket a költői képek lenyűgöző világába.

Csanádi Imre: Őszköszöntő

Szállj, szállj,
ökörnyál,-
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.

Sulyok Gizella: Vacog a fák kormos ága

Szél rázza az ősz gubancát
tüske tépi kopott rongyát
Bíbor hull a horpadt tájra
vacog a fák kormos ága
Lúdbőröznek szürke vizek
fázik a dal indul délnek
Rőt szakállú hegy fejére
hósipkát fúj tél tündére.

Orgoványi Anikó: Vackolós

Nézzétek csak gyerekek,
peregnek a levelek!
Mint a lepke száll virágra,
úgy peregnek földre, sárba!

Ki erdőbe, ki mezőre,
ki a nedves, puha földre.
Lesz belőle takaró,
süninek meleg kuckó.

Belebújik télire,
nem fázik majd a füle!
Túl sokat nem vacakol,
Álmodik a tavaszról.

Fazekas Lajos: Vadetető

Erdő vadja idejár
Ég madara ideszáll
A föld a zöld megfagyott 
Éhesek a szarvasok.
Cinke rigó magot kér
Varjú nép is keresgél
Őz, nyúl, mókus mind jönnek  
Népe a nagy erdőnek.

Apostagi Bolvári Judit: A kamrában

A kamrában szőlő, körte,
dió, alma, áfonya,
hagyma, zöldség, cékla, krumpli,
két hordónyi káposzta.
Nagy szemű bab, karalábé,
csemegének mandula,
aszalt szilva, szederbefőtt,
a hidegebb napokra.
– Sok jó ízből kell-e még több? –
Kérdi az Ősz szelíden.
Nem vagyok én telhetetlen,
megelégszem ennyivel.

Gazdag Erzsi: Őszi búcsúzás

Int a pitypang-bóbita,
s más vidékre száll.
Liba nézi, s bámulva
fél lábára áll.
"Hova, hova, bóbita?"
"Itt van már az ősz.
El kell mennem, elkerget
e goromba csősz.
Isten veled, kis patak!
Beteg sárga rét!
Libák, lepkék, bogarak,
száraz margarét!"
"Isten veled, bóbita!"-
szól a lúd sután,
s bánatosan pislog a
bóbita után. 

Erdős Sándor: Őszi kép

Őszi tájat festene
a kis festőtanonc,
ám nem áll rá a keze
ecsete csak kolonc.

Így a festő kérdezi
társát az ecsetet:
–Ezt a csodás évszakot
festeni hogy lehet?

–Mond, hogy fessük meg az őszt,
hogy lesz valóságos?
–Miképp adom vissza azt
amit szemem látott?

Válaszolt is az ecset
ő ezt bizony tudja,
amikor a színekbe
üstökét bedugja.

–Barnát, sárgát,vöröset
kenek a hajamra,
így ősznek hangulatát
a kép visszaadja.

Úgy is lett, kipróbálta
a festő azonnal.
Nem is vitatkozott most
a fura fazonnal.

–Barnát, sárgát,vöröset
kenek a hajamra,
így ősznek hangulatát
a kép visszaadja.

Úgy is lett, kipróbálta
a festő azonnal.
Nem is vitatkozott most
a fura fazonnal.

Veres Csilla: Gesztenyefa

Szelíd még a vadgesztenye lombja,
nevet a nyár, nincsen semmi gondja.
Majd ha ősz jő, bálba megy,
mérges lánynak vélheted,
zöld ruhája helyett
rőt kabátot szerez.

Jön szél úrfi, rázza, rázza,
táncol a fa ezer ága,
új kabátját elcseni,
nem is marad más neki.
Dühös lesz és kiabál,
tüskés labdát hajigál,
ha arra jársz, eltalál!

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Zelk Zoltán: Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
Dideregve didergő fák között
úgy tűrni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.

Gazdag Erzsi: Itt az ősz

Itt az ősz! Itt az ősz!
Szőlőhegyen jár a csősz
Vállán villog puskacső,
levegőbe belelő:
– Dirr-durr! Belelő.

Menekül a szarkahad.
Éhes seregély csapat
víg szüretből kimarad.

Megérett a körte, alma,
rád mosolyog piros halma.
Almahegy, körtehegy
kirándulni boltba megy.

Ni, a fecskék!  Ni, a fecskék
dróton ülő hangjegyecskék.
Őszi szelek megtanulták
ezt a kottát, s fújják, fújják.

Hát a gólyák merre járnak?
– Piramisok felé szállnak.
Árva fészkük várja őket,
míg tavasszal visszatérnek.

Vadlibák, vadlibák szárnya
búsan az egeket szántja.
Búcsúznak nádi világtól,
s kiúsznak lassan a tájból.

Álmos a kertben a hinta;
Karjait ölébe ejti.
Nem táncol véle Katinka.
Nem ül az ölébe senki.

Hol a homokvár büszke tornya?
Tatár dúlta fel vagy török?
Romja maradt csupán, egy bucka,
s fahídja, az is eltörött.

Hideg esők, hideg szelek…
Hullnak a fákról levelek.
Ködöt pipáló hajnalok
Fújnak a fákra harmatot.

Messziről int a napsugár:
– Elmúlt a nyár! Elmúlt a nyár!
Hazaballag hegyről a csősz,
s átveszi őrhelyét az ősz.

Móra László: Napsugársirató

Az őszi köd paplant terített
Mezőre, rétre, fára, fűre.
A nótás nyárnak csendbe eltörött
Víg nótát zengő hegedűje.

Letarlott fák közt nyargalász a szél
S könny omlik szét a gallyakon.
Nem tűz be tűzzel már a napsugár
A fák hegyébe vágott ablakon.

Eltört a nyárnak hegedűje.
Melegje elfogyott a Napnak.
Szívünkre csend, fészkünkre gond száll
S ajtót nyitunk a téli fagynak.

Aranyosi Ervin: November

Puha avar takaróval
az ősz szép ágyat vetett.
Ha épp most az erdőben jársz,
ez fogja fel léptedet.
Szél anyó, ha úgy találja,
nem sima a lepedő,
felkap pár tucat levelet,
s a nyomukba ered ő.

Aztán szépen elsimítja.
Ott alszik a sok bogár,
és a később kikelő mag,
a telet ott várja már.
Azt hiszed, hogy szemetel csak?
Mire jó a sok levél?
Ám a természet az tudja:
– Tavasz és nyár bennük él.

Az frissíti fel a földet,
tápanyaggal lesz teli,
az elmúlók sok tudása,
a születőt élteti.
Ha jön a tél, betakarja,
szórva rá puha havat.
Némi faggyal tartósítja,
s jégvirágot is arat.

A napfény is egyre csökken,
fázik mind-mind, aki él.
Bújjatok hát ágyatokba,
közeledik már a tél!
Szép álmokat, hogy tavasszal
minden szebb és jobb legyen!
Megújuljon a világunk,
a körforgás így megyen.

Az élet elcsendesedik,
belesápad, ami zöld,
önmagába néz a világ,
szenderegni kezd a Föld.