Balaton Sound 2009

Az indulás előtt rengeteget gondolkoztam, hogy mit kell magammal vinni. „Vajon kell-e hosszú nadrág?”, „Remélem semmi fontosat nem hagyok itthon” ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben egy egész napig. Végül sikerült összepakolni, beállítottam az ébresztőmet és lefeküdtem.

Reggel fél 7-kor már bántam, hogy ilyen korai vonattal utazom. Nagy nehezen összekapartam magam, fogtam a táskám és indultam a pályaudvarra. A két haverom már várt, egyből mehettünk is jegyet váltani, majd a vonathoz, ahol még éppen volt három hely számunkra. Leültünk, kártyázgattunk, beszélgettünk, a vonat pedig csak nem akart elindulni.

Az egyik barátom megkérdezte, hogy elhoztam-e a sound jegyet, és akkor rájöttem, hogy mindent betettem – kivéve a legfontosabbat. Hogy lehet a jegyet otthon hagyni?!!! Gyorsan felhívtam az egyik srácot, aki kicsit később jött autóval, hogy ugorjon be hozzánk a jegyért. Szerencsére még volt rá ideje, hogy megtegye ezt a szívességet. Megkönnyebbültem.

A vonat végül 45 perces késéssel elindult (éljen a MÁV!).

A ráhangolódás napjai

Dél körül sikerült odaérni Zamárdi-felsőre. A hihetetlen melegben egyből rohantunk le a partra. Szállásunk még nem volt, mivel az a srác is később jött, akinél laktunk. Az összes cuccot hurcoltuk magunkkal a strandra, ahol aztán kikönyörögtük, hogy egy étterem hátsó részébe berakhassuk (köszönet a tulajnak).

A Balaton nagyon kellemes volt. Elúsztunk egy stéghez, ami tele volt sirállyal és a hozzájuk tartozó ürülékkel. Felmásztunk, hogy ugráljunk, de sajnos nem sikerült, mert az előbb említett anyag (sirályürülék) egy cm vastagan beterítette a stég felszínét, és borzasztóan csúszott. Ott is hagytuk inkább az építményt, és kimentünk napozni. Nagyjából így telt a délután, ameddig a többi barátom is megérkezett, és mehettünk a szállásra. Be is pakoltunk a házba, beüzemeltük a zenét, és kiültünk dumálni az udvarra. Azért mentünk le három nappal a sound kezdete előtt, hogy még legyen idő megfelelően ráhangolódni a bulira.

Az egyik srác meg akarta mutatni a gázpisztolyát, amit magával hozott. Hosszasan magyarázta, hogy ezzel csak ő lőhet, mert nagyon veszélyes, és nem akarja, hogy lelőjük egymást. Mindenki őt nézte, amikor odébb ment, hogy elsüsse a fegyvert. Nagy durranás, a fegyver teteje szánalmasan leesik a földre, senki nem tudja, mi van. Kivéve azt, akié a fegyver volt. A tízezer forintért vett csoda gázpisztoly az első lövésnél szétesett. Mindenki dőlt a nevetéstől, amikor rájöttünk, hogy mi is történt az imént. Végül ez a momentum lett az első este legnagyobb poénja. Aznap viszonylag korán elmentünk lefeküdni a fáradtság miatt. Azért még előtte megittunk néhány sört, csak hogy jobban aludjunk.

Másnap reggel egyből rohantunk a piacra, hogy megvalósítsuk azt az elképzelést, miszerint mindenki vesz egy kis golyós pisztolyt, és majd azzal "harcolunk" este. Sajnos a Zamárdi felsőn lévő piacon nem volt normális fegyver, így kénytelenek voltunk a legnagyobb hőségben átmenni Siófokra. Ott aztán találtunk fegyvert bőségesen. Kiválasztottuk a legjobbat, amit még olcsón lehetett kapni, (made in China), mindenki vett egyet, és el is indultunk hazafelé. Gyorsan kimentünk még a strandra, mert mindenki lövöldözni akart már. Eleinte két csapatra osztottuk a társaságot, és úgy csináltuk, de aztán végül elfajult a dolog, és „mindenki mindenki ellen” lett belőle. Sejtettük, hogy tönkre fognak menni a fegyverek, de hogy mikor, azt nem. Az egyik haveromnak már aznap délután bekrepált, így szegény kimaradt a játékokból. Ettől kezdve fogadásokat kötöttünk, hogy kié mikor romlik el.

És indul a buli

Elérkezett a sound első napja. Üröm az örömben, hogy két barátunk ezen a napon már haza is ment. Nekik nem volt jegyük.

Felkeltünk, összeszedtük magunkat, elindultunk. Mindenki pörgött, már nagyon vártuk, hogy ott legyünk. Türelmetlenek voltunk, ezért nem vártuk meg a vonatot, inkább stoppoltunk. Egy figura elvitt minket egészen a bejáratig.

Hihetetlenül sok ember volt ott! Az ellenőrzésnél megmotoztak és kicsit feszegették a karszalagomat, hogy nem hamisítvány-e. Nem volt az. Aztán bejutottunk. Azt se tudtuk, hova menjünk. Mindenhol koncertek, mindenhonnan zene szólt. Nem tudtuk eldönteni, hogy merre menjünk, úgyhogy megpróbáltunk szerezni egy műsorújságot, de nem sikerült. Így aztán lézengtünk jobbra-balra, mígnem odaértünk a nagyszínpadhoz és találkoztunk a lányokkal. Megittunk pár sört, aztán be a tömegbe! Óriási koncert volt!

Közben elvesztettük két haveromat, úgyhogy elmentünk megkeresni őket. Végül a parton kötöttünk ki. Majdnem egész este ott voltunk, míg el nem indultunk haza. Sajnos gyalog kellett megtenni az utat a szállásig. Az első nap alulmúlta a várakozásainkat. Nem is reméltük, hogy a következő három nap milyen jó lesz.

A második napon sajnos csak hárman indultunk el a fesztiválra. Egyikünk egészségügyi okokra hivatkozva (konkrétan nem tudott felállni, úgy kiütötte magát előző nap) nem jött velünk a rendezvényre. Már 7 órára átértünk a lányok szállására, hogy alapozzunk egy kicsit. Annak ellenére, hogy 8-kor kezdődött az első koncert, amire ki akartunk érni, csak 9-re értünk a bejárathoz. Így csak az utolsó fél órát láttuk. Ezután azonban olyan másfél órát tomboltunk az elektronikus zene megteremtőinek koncertjén (Kraftwerk), amilyet még legmerészebb álmainkban sem gondoltunk volna.

Azt hittük, ezt már nem lehet felülmúlni, de tévedtünk. Két órakor kezdődött csak az igazi buli. A fedett arénában majdnem 2 órát zúztunk végig egy felejthetetlen koncerten. A dj olyan hangulatot csinált, hogy az emberek nagy része nem bírt táncolás nélkül megmaradni.

Ezután hazafelé vettük az irányt. Szerencsére biciklivel voltunk, úgyhogy csak a lányokig kellett gyalog menni. Tanultunk az első napon elkövetett hibáinkból. Ez a nap elképesztően jól sikerült. Szegény negyedik srác, mikor reggel elmondtuk neki, hogy milyen volt, majdnem elsírta magát.

A harmadik napra nem igazán emlékszem. Az előző mellett ez elhalványulni látszik az emlékezetemben. Előadók szempontjából ez a nap volt a leggyengébb.

Viszont a negyedik nap maga volt az eufória!

Korán kezdtünk, átmentünk a lányokhoz. A szomszéd házból egy kisfiú hegedült nekünk. Elég mókás volt. A többiek azt mondták, hogy már napok óta ezt csinálja. Benyomtunk pár energiaitalt, hogy ne aludjunk el. Azért négy napot végigbulizni meglehetősen fárasztó.

Mi kicsit előbb indultunk, mint a lányok. Ők még szokás szerint készülődtek egy fél órát. Éppen elértük a nyolckor kezdődő koncertet a nagyszínpadon. Óriásit tomboltunk, és ittunk még egy-két sört. A vége felé a lányok is megérkeztek. Nem is kellett már szerencsére messzire menni, mert a legfontosabb előadó természetesen ugyanúgy a nagyszínpadon volt. Amíg elkezdődött, én leültem a földre egy kicsit. Ekkor bebizonyosodott, hogy valóban igaz az "egy bolond százat csinál" szólás. Érdekes módon körülöttem egyre többen ültek le. Egy órás késéssel végül megkezdődött a koncert. Mindenki tombolt, a tömeg egy emberként énekelte a számokat. Az egyik haverom felhívta a figyelmemet arra, hogy az összes, általam gépinek hitt ritmust és basszust egy dobos játszotta el. Az egész előadás nem volt több egy óránál, de az az egy óra fantasztikus volt.

Utána elmentünk még inni valamit, és végre leültünk. Aztán egy jó pár órán keresztül nem sikerült felállnunk. Ettünk még egy gyrost, majd hazaindultunk. Kiabáltunk az embereknek, az emberek visszakiabáltak. A lányoknál még megpróbáltunk eladni a járókelőknek jó pénzért egy seprűt. Nem vették meg. Hét óra tájban a saját szállásunk felé vettük az irányt. Végig sprinteltük az utat a bicóval, úgyhogy hamar haza is értünk. Egyből bedőltünk az ágyba, és máris húztuk a lóbőrt.

Irány haza

Másnap szomorúan nyugtáztuk, hogy vége a várva várt Balaton Soundnak. A vonaton még jó kedvem volt, de mikor hazaértem, olyan rossz érzés fogott el, amilyen csak ritkán. Utoljára akkor, amikor még általánosban véget ért az egész évben várt velencei tábor. De másnapra már kialudtam a szomorúságot, hiszen jövőre is lesz ilyen buli ugyanott, ugyanakkor, remélem ugyanazokkal az emberekkel, ahol, amikor és akikkel az idén.

Most pedig még vár rám egy Balaton körüli biciklitúra...