A mesterséges intelligenciát nem titokban, hanem jól kell használni– Szakértő tanácsai tanuláshoz
Szülői kontroll helyett bizalom
Pedagógusként és szülőként ugyanazzal a dilemmával küzdünk: hogyan lehet beengedni a mesterséges intelligenciát (MI/AI) az életünkbe úgy, hogy közben ne engedjük ki a kezünkből a nevelést? A kulcs nem a mindenható pedagógusi vagy szülői kontroll, hanem a közösen kialakított szabályok. Verebics Petra közösségfejlesztő, teológus, tizenöt éve rendelkezik oktatási és oktatásszervezési tapasztalattal, egy éve foglalkozik intenzíven az MI használatával az oktatásban. A szakember praktikus tanácsai következnek (nemcsak) szülőknek.
Tele van az internet rémtörténetekkel az MI negatív hatásaival kapcsolatban. Rossz tanácsot adott, félrevezetett, vele beszéli meg a gyerek a problémáit, ami akár szörnyű tragédiákhoz vezethet. És akkor még nem beszéltünk a lustaságból MI-vel megíratott házikról, a valódi tudáselsajátítás hiányáról. Valóban rengeteg veszélyt rejt magában. Viszont éppen ezért nem szabad egyszerűen megtiltanunk. Mert nagyon jól tudjuk, hogy amit tiltunk, azt a gyerek titokban fogja kipróbálni, és ha senki nem segít neki, könnyen eltévedhet. A veszélyek valódi forrása ebben az esetben sem az MI, hanem mi magunk, a kapcsolatunk a gyerekekkel.
Néhány éve átalakult a saját családom szerkezete, és arra jutottunk, a legjobb, ha írunk egy közös szerződést, amelynek pontjait előre megbeszéljük, gyerek és felnőtt egyaránt megmondhatja, mit vár el, mit tesz bele a közös életbe. Beépítettünk jutalmazást és büntetést is, majd mindannyian aláírtuk. Nagyon jó döntésnek bizonyult. Nem azért, mert mindig mindent pont úgy tartanánk be, hiszen nem vagyunk robotok. De keretet adott az együttélésnek, amelyre mindig lehet hivatkozni – gyereknek és felnőttnek egyaránt. Ahogy tehát a porszívózásra, a kutyasétáltatásra vagy a társasjáték-időre, de akár a telefonhasználatra vagy a közösségi médiára is lehetnek családi egyezségek, úgy érdemes az MI-re is alkotni néhányat – nem „fentről lediktálva”, hanem együtt megbeszélve.
A gyerek számára a szabály akkor lesz igazán elfogadható, ha ő maga is részt vesz a kialakításában.
Ez persze nem azt jelenti, hogy onnantól a szülő mindent ráhagy. Inkább arról van szó, hogy meghallgatjuk: „Miért szeretsz MI-t használni? Hol érzed benne a veszélyt?” Ha van beleszólása, könnyebben azonosul a végleges keretekkel.
Fontos megérteni: a szabály nem a büntetésről szól, hanem arról, hogy biztonságban legyen, és közben értékesen tanuljon. Ha például érti, miért nem írhat be személyes adatokat, vagy miért kell először saját erőből próbálkozni, akkor nem külső kényszerként fogja érzékelni, hanem belső iránytűként.
És ne feledjük: a gyerekek sokszor ügyesebben bánnak a technikával, mint mi. De a felelősség, a kritikai szemlélet és az etika terén még szükségük van vezetésre. A szülő tehát nem a „technikai rendőrség”, hanem az értékek átadója. Ahogy biciklizni is a szabályokkal együtt tanítjuk őket (sisak, zebra, lámpa), úgy az MI használatához is nekünk kell megadni a kereteket.
Mesterséges intelligencia a tanulásban
És főleg a biztonságot, hogy akármi történik is, hozzánk fordulhatnak minden kérdéssel, problémával. A közös szabályok üzenete így világos a gyereknek: „Bízunk benned, de adunk kapaszkodókat.” Mert a bizalom sokkal erősebb motiváció, mint bármilyen tiltás.
Nézzünk példákat. Milyen egy jól működő szabályrendszer? Nem kisregény vagy paragrafusokból álló száraz törvénygyűjtemény, hanem néhány egyszerű mondat, amit mindenki ért. Például:
• „Először próbáld meg magad, csak utána kérj segítséget az MI-től.”
• „Személyes adatot soha nem adunk meg a programnak.”
Ezek nem elvesznek a szabadságból, hanem biztonságot adnak. Fontos, hogy mi magunk is értsük, miért kérjük ezeket a gyerekektől, és hitelesen el tudjuk magyarázni, ha kérdése van.
Nézzünk még néhány példát:
Mindig ellenőrzöm más forrásban is, amit az MI ír.”
Miért? Mert az MI sokszor téved, „hallucinál”, kitalál jól hangzó dolgokat, amelyek nem felelnek meg az igazságnak. Meg kell tehát tanulni a kritikus gondolkodást, és érdemes ellenőrizni hiteles forrásokból, hogy igaz-e, amit mondjuk a ChatGPT állít.
Az MI csak vázlatot adhat, a részleteket én dolgozom ki.”
Ez segít abban, hogy ne helyettesítő, hanem támogató eszköz legyen.
Ha az MI választ ad valamire, utána én is elmondom a saját szavaimmal.”
Ezzel a gyerek gyakorolja a megértést és a megfogalmazást. Még jobb, ha először kipróbáljuk, hogy egy történetet hogyan mesél el ő maga, majd megkérjük, hogy olvassa el az MI-változatot. Meg tudjuk beszélni a különbségeket, és hogy miért tetszik vagy nem tetszik neki, amit az MI írt.
Az MI-t nem használom titokban, inkább megmutatom, mire jutottam vele.”
Ez a talán a legfontosabb.
Csak tanuláshoz és kreatív ötletekhez használom, nem bántásra vagy csúfolódásra.”
Ez az etikus használatra nevel, és tisztán tartja a gyerek online jelenlétét.
Fontos, hogy a szabályok rugalmasak legyenek. Ha a gyerek új helyzetbe kerül – mondjuk középiskolában nagyobb feladatok elé állítják –, érdemes újra leülni, és megbeszélni: most hogyan segíthet az MI. Így a szabály nem merev fal, hanem élő megállapodás, ami együtt változik a gyerekkel.
A bizalom akkor marad fenn, ha a szülő tényleg nyitott. Ha a gyerek elmeséli, hogyan használta az MI-t, ne rögtön a hibákat vegyük elő. Inkább kérdezzünk rá: „Mi tetszett benne? Miben segített? Hol érezted, hogy nem pontos?”
Persze, ha a szabályt megszegi, kell következmény is. De nem a „száműzés az örök sötétségbe” típusú büntetés. Ha például lemásolta a házit, érdemes átbeszélni, hogy mit veszített ezzel: a saját tanulás élményét. Ebben az esetben is nagyon fontos, hogy akármennyire sok a dolgunk, szülőként és pedagógusként sem spórolhatjuk meg azt a negyedórát-félórát, amit a gyerekkel leülve, az ő szempontjait meghallgatva töltünk el. Ne szankcionáljunk, hanem kérdezzünk. Miért történt ez? Túl van terhelve? Egyszerűbbnek tűnt, mert játszani akart inkább háziírás helyett? Hogyan használhatta volna okosan, úgy, hogy időt is nyerjen, de mégis, saját maga írja a házit, még ha a gép segítségével is?
Hosszú távon a bizalmi légkör és a közös szabályok megtanítják a gyereket felelősen dönteni. Amikor majd egyedül navigál az online világban, lesz belső iránytűje. Tudni fogja, mit lehet, mit érdemes, és mit kell elkerülni. Ez a tudatosság sokkal értékesebb, mint bármilyen külső felügyelet.
A szülők és pedagógusok feladata tehát nem az, hogy állandóan a gyerek válla fölött lessék, mit pötyög a gépbe. Hanem az, hogy közösen kialakítsanak olyan szabályokat, amelyek egyszerre adnak biztonságot, iránymutatást és szabadságot. Ez a hármas őrzi meg a bizalmat – és ez készíti fel a gyereket arra, hogy felnőttként is okosan boldoguljon a mesterséges intelligencia világában.
