Apablog - Tolvajok és kanapék

Történt egyszer, hogy a család a náluk vendégeskedő Vilma-nagymamával együtt átment a templomba. Amíg a misén ültek, valaki járhatott a házban. Ezzel kevéssel a hazaérkezésüket követően szembesültek, amikor a nagymama nem találta az ékszereit, köztük a hosszú láncon lógó aranyóráját, amit nyilván keresztényi szerénységből nem viselt a templomban.

Mivel betörésnek nem volt nyoma, a nagymama azonnal előszedette a gyerekeket: arra gyanakodott, hogy ők játszották el az ékszereket. Ezen aztán nemcsak a gyerekek, de a szülők is megsértődtek.

Sértődés ide vagy oda, az ékszerek nem kerültek elő. Így szóltak a rendőrségnek. Akik jöttek és nyomozni kezdtek. Szétnéztek, s azonnal tudták, hogy a betörő a nagymamai vendégszoba (ebben a szobában őrizték azt a szakállas férfiportrét) ablaka felső, nyitva hagyott részén keresztül juthatott a házba. Ennyivel aztán megelégedtek.

Elmúlt néhány nap. Egyik este aztán, bizonyára a vacsora után, a szalonjukban ültek azokon a foteleken és pamlagon, amelyekből mindmáig maradt mutatóba. Nem folytathattak valami heves-hangos társalgást - dédi anyukája nyilván akkor is kézimunkázott a mennyezetről aláfüggő, lehúzható lámpa fényénél, az apukája bizonyára nagyokat hallgatott, a nagymama az ékszereken mélázott, a gyerekek pedig – ha egyáltalán ott voltak – már fáradtak lehettek.

Szóval: a nagy csöndben egyszer csak ketyegő hangra lettek figyelmesek. Mi lehet az?

A nagy falióra nem, mert az akkor sem működött már. Átmentek hát a szomszédos hálószobába, amelynek egyik ablakában megtalálták az aranyórát meg e többi ékszert is.

Az ablak az utcára nézett, felső részét pedig ugyanúgy nyitva hagyták, mint a nagymamai vendégszobáét: az ékszereket ezen keresztül juttathatta vissza a tettes, aki megijedhetett a rendőrségi felhajtásnak a faluban gyorsan szétterjedt hírétől, talán tapasztalatai is arról szóltak, hogy a rendőrségi nyomozás sikerre is vezethet, és visszacsempészte az ellopott értékeket.

Hát, nem volt a történetben semmi izgalmas nyomozás, meg semmi félelmetes, a lányok mégis kedvelik. Aztán kiderült, hogy a történet kedveltségét a rendőrség megjelenése biztosítja. Erre a múlt héten jöttem rá.

Történt, hogy mind a négyen felkerekedtünk és kimentünk az egyik lakberendezési áruházba. A feleségem kanapét szeretne venni, mert a régit már elnyűttük. Az egyik szomszédunknak köszönhetően került hozzánk, akinek fülébe jutott, hogy mi minden bútor nélkül, egy szál ládával költöztünk be a lakásunkba.

Szóval: kanapékat nézegettünk. A lányok nemcsak nézelődtek, de teszteltek is. Nemcsak a kanapékon való ülés kényelmi lehetőségeit, de az azon való ugrálás és a heverészés fokozatainak lehetőségeit is.

Én: elborzadtam az évek óta változatlan kínálaton, a terpeszkedő formákon, a méretek szertelenségén és az igénytelenségen is. Nem beszélve az árakról. Milyen jó, hogy nem írtam ide az áruház nevét, rossz reklám lenne ez nekik.

Amíg a lányok szórakoztak, mi is azt tettük. Egy nemrég menesztett miniszteren, aki nyilván a bársonyszéke pótlásának szándékával jelent itt meg. Gondolom, a bársonyszéktől kényelmesebb darabra vágyhatott, amelyben kellemesebb az ülés.

Azt hiszem, itt sem akadhatott hosszabb élettartalmúra – az általunk ott korábban vásárolt darabok pályafutásának tanúsága szerint. Tényleg jó, hogy az áruházat név nélkül szerepeltetem. Biztos, ami biztos, az ex-miniszter nevét sem árulom el.

Hazaérve: elszállt a jókedvünk. A folyosói rácsot ugyanis felfeszítve találtuk, két biciklinknek pedig csak a hűlt helyét. Elvitték őket láncostól, mindenestől.

Rendőrt hívtam, jöttek ketten is. Egyenruhás pompában, pisztollyal felszerelkezve, nyomozói kérdéseket feltéve. No, a lányoknak ez igencsak tetszett!

Zsófi egyenesen el volt ragadtatva – csak azt sajnálhatta, hogy a rendőrök piros nyakkendő nélkül nyomoznak, nem úgy, min a Geronimo. Blanka pedig a biciklijéről is megfeledkezett. Ennek alapján azt hiszem, az aranyórás történetnek is a rendőrök megjelenése biztosítja a „népszerűségét”.

Azóta várunk. A tettes hátha visszahozza a bicikliket. S jönnek majd a szép idők, mehetünk együtt a Városligetbe kirándulni, és környezetet védve máshova is, alkalomadtán Operába is. Visszük a kis plüssöket is, ahogy Zsófi igényli, a kormányra felszerelve – hadd integessenek a világnak!

Szép kis idők jönnek. Akinek nincs aranyórája, lánccal, attól a kerékpárokat lopják el, akár láncostól.

Raffay Endre