Blog Két Egér-könyvlista blog Amikor a képeskönyv némafilm

Amikor a képeskönyv némafilm

A képek elsőre sokkolóak, de a szöveggel együtt minden a helyére kerül. Tizenöt éve jelent meg Norvégiában Stian Hole képeskönyve, a Garmann nyara, ami ha nem is változtatta meg alapjaiban azt, amit a gyerekkönyvekről gondolunk, de izgalmas párbeszédet indított el a képek és szöveg viszonyáról, ahogy arról is, hogy mit mutathat meg egy gyerekkönyv képben és szövegben. A könyv 2012-es hazai megjelenése hasonló vitákat inspirált.

A skandináv szerzők általában imponáló felkészültséggel nyilatkoznak a szakmájukról, ráadásul nagyon lelkiismeretesek, amiről azt mondják, hogy úgy van, ott tényleg nem fog csalódás érni.  Stian Hole is lelkiismeretes, ha elolvasunk vele pár interjút, ott lesz az a három alapgondolat, amire a könyvei épülnek… és amitől jók. 1. A képeskönyvet egyfajta némafilmnek fogja fel: kiemelt szerepet játszanak a képek, ezekhez pedig nagyon tömör szövegeket kapcsol. 2. A kép és a szöveg nem mindig ugyanazt mondja, párbeszédben vannak egymással, nem tudnak a másik nélkül létezni. 3. Nem tesz különbséget gyerek és felnőtt olvasó között (láttuk, hogy ez volt Maurice Sendak nyílt titka is).

Ha a fenti három szempontot végignézzük, lényegében minden fontosat el tudunk mondani a könyvről. Ám előbb még egy megjegyzés: a három Garmann-könyv közül a másik kettőnél találhatunk olyan pontokat, amiben erősebbek, mint az első rész (dramaturgia, történetszövés), de ezek a könyvek Garmann nyara univerzumába tartoznak, nélküle nem létezhetnének. Ha úgy tetszik, ez a Teremtés könyve… és ha jól meggondoljuk, Stian Hole amúgy éppen öt fontos könyvet írt – de ne hajtsuk túl a metaforákat…

Amikor a könyv első átlapozása meglepődést, másokban megütközést kelt, az sokban a filmes eszközök használatának köszönhető. A gyerekkönyveknél gyakran emlegetjük a film hatását, lehet ez áttételes, mint pl. a filmes dramaturgiai elemek használata, de nagyon konkrét is, bár Magyarországon még nincs akkorra befolyása a filmiparnak a gyerekkönyvkiadásra, de alakul a dolog. Stian Hole esetében a filmes, sőt némafilmes nyelv használata tudatos művészi döntés. A képek vállaltan eltúlzottak, a sok közeli arc, a kihangsúlyozott mimika, az erős gesztusok, a nézőpontok, kompozíciók és expresszív kivágások mind az azonnali erős vizuális hatáskeltést szolgálják, feszültséget teremtenek, kihangsúlyozzák az érzelmeket. A szövegek amellett, hogy segítenek a történetmondásban, épp úgy, mint a némafilmeknél, lehetőséget adnak egy-egy rövid pihenőre az erős vizuális ingerek között. A könyvben végig jelen van az öt érzék, de az ízek és szagok megalkotása teljes mértékben ránk vannak bízva a képek alapján, a tapintásról is csak éppen említést tesz a szöveg (a tömör megfogalmazás nem enged többet), és a képek bámulatosan teszik a dolgukat. Ezek után meglepő, hogy nem takarékoskodik a szöveggel, amikor a vizualitással kell foglalkozni, ezt kétféle célból teszi: bizonyos látványokat hangsúlyozni, egyértelműsíteni akar, máskor meg magyarázatot fűz hozzájuk, ezzel tompítja egy-egy kép sokkoló hatását. És ez már átvezet a második szempontunkhoz.

A képek és a szöveg tudatosan nem ugyanazt mondják, néhol kiegészítik egymást, néhol egyenesen ellentmondanak egymásnak, vitáznak egymással. Erre használja az illusztrátorok egyik kedvelt fegyverét, az apró utalást, például a szoba falán látunk egy régi fényképet három fiatal nőről, akikről könnyen gondolhatjuk, hogy ők a most látogatóba érkezett idős nagynénik. Ebben a szobában van még jó pár hasonló utalás, de van egy egészen más fajta is: az apát látjuk (legalábbis azt gondoljuk, hogy őt látjuk) olyan kivágásban, ami szinte már kiküszöböli a felismerhetőséget, a szöveg közben arról szól, hogy a színházban, a zenekari árok sötétjében, ahol hegedülni szokott, Garmann éppen csak a hegedű ívét szokta meglátni néha. Mi is átélhetjük az élményt, mint Garmann, amikor szemével az apját keresi a színházban, csak egészen más környezetben, mint amiről a szövegben olvasunk. A harmadik típus az, amikor a kép ellentmond a szövegnek, Auguszta néni már alig várja, hogy megegyék a mogyorótortát, de amit a képen látunk, az nem találkozik a mogyorótorta általunk ismert képével, sokkal inkább almáspite. Ugyanott megtudjuk azt is, hogy Auguszta néni emlékezetével van némi probléma. És aztán van egy-két olyan vizuális történet is, amiről éppen csak említések vannak a szövegben, ilyen az anya története. Ő a képeken úgy jelenik meg, mint egy háziasszony egy ötvenes évekbeli amerikai családi idillben, de amennyire sokat foglalkozik a szöveg a nagynénik külsejével, róla csak közvetve annyit ír, hogy „visszaviszi piros ruháját a padlásra”.  A szövegben viszont hangsúlyosan megjelenik egy hagyományos anyai-női szerep. Virágokat ültet, leszedi az asztalt, ő kíséri majd Garmannt az iskolába, begombolja az ingét, gyakorolja vele, hogyan kell átmenni a főúton, és aggódik, hogy Garmann tényleg figyelni fog-e az autókra. A képek árnyalják ezt a sztereotip ábrázolást, amikor a tántik a virágait dicsérik, ő kényszeredett mosollyal áll kezében a tortával; amikor arról van szó, hogyan kell körülnézni a főútnál, egyetlen járművet látunk, éppen egy zenészeket (köztük Elvis Presleyt és Garmann apját) szállító emeletes busz tölti be az oldalpár nagy részét; nem mentes a feszültségtől az a kép sem, ahol a fűben ül (vagy épp feltápászkodik), a kezében csészealj három egymásba rakott csészével, amelyek veszélyes szögben dőlnek. Az értelmezést a könyv ránk bízza, ez pedig továbbvisz minket a harmadik szempontunkhoz.

Női szerep

Mint mondtuk, ez a könyv nem tesz különbséget gyerek és felnőtt olvasó között. Vagy egyszerűbben: komolyan veszi a gyerekeket. Az irodalom úgy tudja legjobban komolyan venni az olvasót, ha tartózkodik attól, hogy bármit is tanítani akarjon neki. Olykor hallani, hogy a Garmann nyara érzékenyítő könyv (a. m. szeressük az időseket), de ez minden esetben befogadói minősítés (ami nem jelenti azt, hogy osztálytermi helyzetben ne lenne alkalmas érzékenyítésre – és még sokkal többre), valójában tartózkodik bármiféle tanítástól, ideológiától, általánosítástól. Az elbeszélés egyes szám harmadik személyű, de a nézőpont a gyereké, sok benne a tapasztalatok rögzítése, kevés a reflexió. A könyv rengeteget elmond az öregség külsőségeiről, tartalmáról, az idősekkel való találkozásról; összejátszatja az öregedést a gyerekkori testi változásokkal (a könyv legemlékezetesebb képei között ott van az, amin Garmann Borghild néni protézisét bámulja, ahogy a foghíjas ikrek képe is); láttuk a női szerepről szóló nagyon szép vizuális ívet; a buja virágos-gyümölcsös augusztusban felbukkan a halál is; a szereplők kisebb-nagyobb őszinteséggel elmondják, mi aggasztja őket. Az elbeszélői nézőpont azt teszi velünk (felnőttekkel), hogy óhatatlanul legalább két nézőpontból végig kell gondolnunk az olvasottakat: megpróbálunk visszaemlékezni, hogy mit gondoltunk ezekről a dolgokról hatéves korunkban (és milyen hasonló emlékeink vannak), ezt pedig azonnal szembesítjük azzal, amit most gondolunk. Legyen gyerek, felnőtt, a lelki munkát ennél a könyvnél nem tudja megspórolni. A befejezés nem mesei, nincs megnyugvás, lekerekítés, „tizenhárom óra múlva elkezdődik a suli. És Garmann nagyon izgul”. Kezdődik valami új, de nincs sehol a könnyű élet ígérete.

A Garmann nyara az utolsó nyári nap történettelen története, valószínűtlenül sokat hoz ki ebből az irodalmiatlan (gyerek)irodalmi toposzból. A Scolar Kiadó hősi tette, hogy a könyvet, sőt a további két részt is elérhetővé tette a magyar közönség számára. Még beszerezhető (mind a három kötet). Igaz, most még előttünk van az egész nyár, a legkevésbé az iskolakezdésre gondolunk, de tényleg széles a célcsoport (mind benne vagyunk), a Garmann nyara nem csak az iskolába készülőknek szól és nem kizárólag a nyár utolsó napján.

Stian Hole mondja

Stian Hole viszonylag ritkán áll elő új könyvvel. Az alábbi angol nyelvű szövegekben karrierje különböző pontjain nyilatkozik tényleg mellőzve minden manírt és mellébeszélést:
Author Interview: Stian Hole (Eerdmans Publishing)

A Conversation with Norwegian Author-Illustrator, Stian Hole (Seven Impossible Things Before Breakfast)

Stian Hole (Picturebook Makers blog)

Stian Hole: Garmann nyara. A szerző illusztrációival. Magyar fordítás: Vaskó Ildikó. Scolar Kiadó, 2012. 44 oldal, kemény borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!

 

A bejegyzés megírásához használt könyvet a saját könyvespolcunkról vettük le.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X
Nem születtél anyának! - TeakiadóKamaszmentő - TeakiadóMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó
Nem születtél anyának! - Teakiadó