Blog Két Egér-könyvlista blog Okos kakahumor

Okos kakahumor

Az altesti humor gyakori vendég a hétköznapjaikban egy pukizás megmosolygásától a disznó viccekig, de hogy a skála fokozataira való tekintet nélkül, mennyire lehet-e témája gyerekkönyvnek, az régóta vita tárgya. Pedig akad néhány egyértelműen jól sikerült válasz. Hogy e humor révén természettani ismereteket is tanulhatunk, valamint a saját testünk működésére vonatkozó beszélgetéseket is indíthat egy gyerekkönyv, arra a Holzwarth–Erlbruch szerzőpáros világított rá világszerte több millió példányban eladott könyvével, melynek a magyar címe Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére. 

Nagyon erős kezdés, a szerzők nem teketóriáznak, nincs ráhangolódás a témára, azonnal megérkezünk a konfliktus kellős közepébe és a téma elevenébe: az első oldalon hullik egy nagy kaki. Nem a vakond orra elé, nem a buckájára, nem a cipőjébe – egyenesen a fejére. Ez, így ahogy van, le is íratik, le is rajzoltatik. Nincs kecmec, a vakond ezzel a kakival a fején trappol végig a könyvön, és a szembejövő vad- és háziállatokat fogja vallatóra, hogy ők kakilták-e le, mire azok bemutatják saját alibijüket. Mivel főhősünk rosszul lát, nagyon közelről kell szemügyre vennie a tárgyi bizonyítékokat. 

Dramaturgiailag frenetikus, mert a vaksi állat fején lévő kaka miatt minden oldal eleve vicces, ráadásul minden egyes oldalon – ahol újabb és újabb lebilincselő kakálások láthatók – folyamatosan jelen van a konfliktus szimbóluma. Semmivé válna a könyv ereje, ha a vakond a második oldalon megtörölné a fejét, és úgy indulna útnak megkeresni a tettest. 

A humoron túl viszont két másik nagy erénye is van a történetnek. Az egyik, hogy érdekessé teszi a kakát, hiszen mindegyik állaténak más az állaga, a színe, de még a hangja is más mikor az állat ürít vagy amikor a kaka földet ér. Bár felnőttként elég sok állat kakiját ismerjük, de nekünk is meglepő és vicces így egymás után rendezve ez a sokszínűség, sokhangúság, formagazdagság. Az is átélhetővé teszi a dolog érdekességét, hogy a vakond nem vagy nagyon diszktréten mutatja az undor jelét, őt magát is lenyűgözi egy-két kaka tulajdonsága. Szóval ez a könyv derűs, állattani rétege. 

A másik nagy erénye, hogy – amiként az az állatmeséknek alaptulajdonsága – úgy segít egy témáról gondolkodni, hogy egyszerre hozza közel (hiszen ember módra beszélnek az állatok), de el is távolítja (hiszen állatok, nem emberek). Igen ám, de a klasszikus állatmesék szinte kizárólag emberi jellembeli tulajdonságokról vagy tisztán morális problémákról szólnak. A Mese a vakondról... azonban egy köznapi és nagyon konkrét dolgot emel be ebbe a kontextusba. Olyasmiről beszél, amiről általában nem szoktunk így beszélni a gyerekekkel. Ami ambivalens, hiszen a kakáról való beszéd egyszerre illemtabu, noha mindennap szóba jön... És persze a történet nyomán a gyerekekkel kialakuló beszélgetés – vagy pusztán a mesélés-mesehallgatás maga is – segítő jellegű is lehet, olyan esetekben, amikor például a kisgyerekeknek székelési problémái vannak (vagy átlagon felüli érdeklődést mutatnak állatkakák iránt). A könyv nagyon közvetlenül és őszintén beszél a kakiról és kakilásról, de mégis közvetetten, szublimáltan, azaz nem didaktikusan – hanem nagyon okos dramaturgiai és vizuális történetmeséléssel. Mert bizony nagyon szépek az illusztrációk, s amiként a vakond elismeri, hogy a kecske karamellszínű gombócai nem is csúnyák, nekünk is el kell ismernünk, hogy mind az állatok, mind a kakik nagyon szépen vannak megrajzolva. 

A tipográfia is ritkán látott mértékben szakszerű: az illusztrációk diszkrét, de fegyelmezett bumfordiságához és a kézirajzos vonalazás szaggatottságához, egyenetlen imbolygásához tökéletes betűtípust választottak, mely konkrétan ugyanazen tulajdonságokkal bír. A szedés pedig – a betűmérettel és a formabontó zárójelezéssel – nagyon frappánsan elkülöníti a szövegtípusokat, szövegrétegeket (párbeszéd, belső beszéd). 

Na de tényleg: ki kakilt a fejére? A legyek segítenek kideríteni. A végkifejletről csak annyit, hogy e könyv egy kicsinyes, de kisszerűsége miatt eszméletlenül bájos bosszú története. 


Werner Holzwarth: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére. Wolf Erlbruch rajzaival. Magyar fordítás: Győri Hanna. Pagony, 2013, 2019. 32 oldal, kemény borító.

Ennek a könyvnek három egeret adtunk. Jó szívvel ajánljuk!

A kritika írásához használt könyvet a saját könyvespolcunkról vettük le.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás