CsaládTabuSzexualitás

Szexuális forradalmak

Egy fél évszázadon belül Európa két szexuális forradalmat is átélt. Az első az úgynevezett Nagy Generáció önmegvalósításának része volt a ’60-as években, a második az internet chat-szobáinak és a webkameráknak köszönhető.

- Tanárnő! Mit tanácsol, lefeküdjek a barátommal? Nagyon szeretjük egymást.
- Nem!
- Miért nem? A tanárnő pedig olyannak látszott, aki hisz a szerelemben...
- De ha neked egy harmadik embert kell megkérdezned, hogy egy ilyen esetben mit tegyél, akkor nem szereted igazán azt a fiút, és még nem állsz készen arra, hogy szexuális kapcsolatot létesíts.

A fenti párbeszéd jó néhány évtizeddel ezelőtt hangzott el egy rendkívül szigorú erkölcsöt hirdető lánygimnáziumban, de erre a kérdésre ma sem lehetne megfelelőbb választ adni. Úgy vélem azonban, hogy a mai tizenévesek csak elvétve fordulnak ilyen és hasonló kérdésekkel a szüleikhez, pedagógusaikhoz. De lehet, hogy jobb is, hiszen ebben az esetben olyan döntésről van szó, amely valóban csak az érintett két emberre tartozik, s a következményeket is nekik kell viselniük, nem is szólva arról, hogy ez már az intimitás olyan szintje, amelyben a döntést csak az érintett egyén hozhatja meg.

A Nagy Generáció szexuális forradalma

Ma már a nagyszülői kort is elérték a Nagy Generáció tagjai, akik ifjúkorukban részesei voltak az úgynevezett szexuális forradalomnak. Igaz, hogy ennek hatása csak némi késéssel és tompítva hatolt át a vasfüggönyön, de ahhoz azért elég erős volt, hogy fokozatosan átformálja a fiatalok szemléletét, viselkedését. A 60-as években elinduló, és a 70-es években hozzánk is elérő fordulathoz nagyban hozzájárult, hogy eltűnt néhány olyan félelmet keltő indok, amelyek fékezték a szexuális kapcsolat alakulását. Megszűnni látszottak a korábbi riasztó nemi betegségek. A fogamzásgátlás hatékony módszereinek terjedésével, a tabletták megjelenésével kevésbé kellett rettegni a nem kívánt terhességtől. A témáról folyó egyre nyíltabb diskurzus enyhítette a szexuális élethez kapcsolódó szégyenérzetet, és sok helyen liberalizálták az abortusz szabályozását is.

Tovatűnt az a korszak, amikor a nagymama azt mondhatta serdülő unokájának, hogy "egy lány csak addig értékes, ameddig nincs átlyukasztva, mint a villamosjegy". Ugyanakkor egyre gyakrabban emlegették a nők jogát a szexuális örömhöz, az orgazmushoz. A szüzesség megőrzésének követelménye, a házasságon kívüli nemi kapcsolat létesítésének tiltása egyre súlytalanabbá vált, az érintett generáció számára a boldogsághoz való jog a szerelem szabadságát is magában foglalta. A szexuális forradalom azt is jelentette, hogy a szexuális együttlétet már nem kötelező az életútba integrálni (házasság), hanem lehet önmagában is álomszerű, csodálatos, örömteli élmény.

A palackból kiszabadult szellem

A ’70-es években nálunk a demográfiai hullámvölgy bekövetkeztével óriási kampánya volt az úgynevezett családi életre nevelésnek, amely óhatatlanul magában foglalta a szexuális felvilágosítást is, nyilván nem csupán a "hogyan születik a kisbaba" szintjén. Az iskolák számára készült programba bekerült a tudatos családtervezés, a fogamzásgátlás, a nemi betegségek kérdésköre, és kötelezővé is vált, hogy erről a tizenévesek a tanítási órákon halljanak. A házasságon kívüli nemi életről nem esett szó, a közvetítendő szocialista családmodell természetesen onnan indított, hogy a házasság őszinte kölcsönös vonzalmon alapul. Erre épül azután a közös teherviselés, a házimunka és a gyermeknevelés gondjainak igazságos megosztása, az érzelmek karbantartása, a közös gazdálkodás és a tudatos családtervezés.

Egy feudális hagyományait máig őrző társadalomban, az elnőiesedett tantestületekben nem volt könnyű a tizenévesekkel nyíltan beszélni erről a kérdésről. Szexuális forradalom ide vagy oda, a felnőtt társadalom, ezen belül a pedagógusok nem álltak készen a feladatra. Az élet a felszín alatt persze már akkor sem a megkövesedett normák szerint zajlott, akkor is léteztek titkos szerelmi kapcsolatok kollégák, illetve olykor a plátói határokat túllépő nemi vonzalmak tanár és diák között. A témáról természetszerűen szó esett a biológia órán (tudjuk, ezt csinálják a pillangók is...), a lelki vonatkozásokról a szépirodalom ürügyén lehetett beszélgetni, az alaposabb felvilágosításhoz pedig többnyire külső szakembert hívott az iskola. Ilyenkor általában megkérték a pedagógust, hogy hagyja magára a gyerekeket az előadóval, hogy ők valóban meg merjenek nyilvánulni, és felvessék az őket élénken foglalkoztató kérdéseket. S mivel a nemi erkölcs tekintetében igencsak különbözött az egyes családok felfogása, nem volt ritka, hogy a szülők felháborodottan kérték számon az iskolán, hogy szexuális felvilágosítás címén a fogamzásgátlás lehetőségébe avatja be a lányait.

A tabuk ledöntését azonban egyre kevésbé lehetett megállítani. A szellem végleg kiszabadult a palackból, és a szülők többsége egyre kevésbé tudta gyermekeit a nemi élet korai megkezdésétől visszatartani . „Mit is tehet ilyenkor egy szülő? – kérdezte egy tizenéves rémült mamája a 80-as évek vége táján – Talán az a legjobb, ha jól rájuk ijesztünk!" („Ti leányok, ne tegyétek!” Arany János). A teherbeesés, ha nem is teljes biztonsággal, mégis jó eséllyel elkerülhetőnek látszott, de jött az új veszély: az AIDS, ami egy időre fékezni tudta a parttalanná vált szabadságot. Éppen az AIDS elleni védekezés eredményeképp, az óvszerek használatáról nyíltan kezdtek beszélni az iskolában is.

A második szexuális forradalom

És mi történt azóta? Az egyik oldalon szinte minden tabu ledőlt: a televízióból, az internetről, sőt az utcai óriásplakátokról is árad a szex, a nemi aktusokat kifejező szavak, kifejezések már mint kötőszavak terjednek, s ezt az áradatot nem igazán lehet megfékezni. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a pornográfia már annyire részévé vált a mindennapoknak, hogy elérte hatása végső határait. Nem kapcsolódik hozzá a titkosság bizsergető izgalma, a kisfiúknak már nem kell a női öltözőknél vagy napozóknál leselkedni, hogy felfedezzék a női test rejtélyét, s nincs szükségük arra sem, hogy a világtól elrejtőzve nézegessenek szexképeket. A webkameráknak és az online chateknek köszönhetően a fiatalok körében lényegében bekövetkezett a második szexuális forradalom. A Nagy Generáció gyermekei és unokái élnek a szüleik, nagyszüleik által kivívott szabadsággal, de mintha a kérdéskör emberi minősége megsínylené a változást.

A pedagógusok nemisége külön kérdés. Szerepük e téren tisztázatlan, s nem is hiszem, hogy a közeljövőben tisztázható. Semmiképpen sem lehet egyetérteni azzal, hogy kötelező legyen az ezzel kapcsolatos intim problémákról nyíltan beszélgetniük a serdülő (és serdületlen) fiatalokkal több okból. is . Az egyik ok, hogy ez a terület a legmélyebb intim szférát érinti, s nem kívánható el egyetlen tanártól sem, hogy átugorva a saját árnyékát, a számára esetleg problémákat, feszültségeket is okozó kérdésről oldottan társalogjon az olykor nála felszabadultabb, őt esetenként vizsgáztató, illetve szándékosan zavarba hozó tizenévesekkel. A másik szintén fontos ok, hogy ebben a kérdésben ma sem létezik konszenzus a társadalomban, s hitelesen ki-ki csak azt tudja képviselni, ami megfelel a meggyőződésének.

Hogyan tovább?

A tanár bezárkózhat a tantárgya bástyái mögé, kijelölheti saját intim szférája határait, ajánlhat egyéb tájékozódási lehetőséget a tanítványának, a szülő helyzete azonban egészen más. Ő mindenek előtt félti a gyerekét, fiát, lányát az elhamarkodott szexuális kapcsolattól, a nemi betegségtől, a nem kívánt terhességtől és mindattól az érzelmi zűrzavartól, amelybe a gyermeke kerülhet, ha szerelmes lesz, ha kíváncsiságból, társai hatására, vélt vagy valódi érzelemtől hajtva, vagy éppen érzelem nélkül enged nemi vágyainak.

A szülők egy része mindezt a serdülőkori fejlődés természetes szakaszának tekinti, és el tudja érni, hogy gyermeke kellő bizalommal legyen iránta, meg-, esetleg elfogadja a tanácsait. De a legmegértőbb szülő se számítson arra, hogy lánya vagy fia egyenesen őhozzá fordul, és vele osztja meg ilyen jellegű gondjait, hiszen a tizenévesek számára általában kínos szüleikkel megtárgyalni a testiséggel kapcsolatos témákat. Kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy nem dönthetünk a gyerekünk helyett, legfeljebb a mérlegelésben, az esetleges következmények számbavételében segíthetünk, ha a gyerek erre tőlünk egyáltalán igényt tart. "Normázni", erkölcsi prédikációt tartani pedig már a szexuális forradalmak előtt sem volt célravezető. Capuletné évszázadokkal ezelőtt is képtelen volt hatni halálosan szerelmes lányára. Ilyen tekintetben pedig a helyzet mit sem változott.

Akinek gyereke van, az nem ússza meg az érte érzett aggodalmat, és a "második szexuális forradalommal" ez az aggodalom csak fokozódik. Igaz, hogy korábban sem volt a szülőnek teljes rálátása  arra, hogy mi mindenről hall a gyereke baráti körben, mi történik a párkapcsolataiban, illetve, hogy milyen ingerek, hatások érik. Tagadhatatlan azonban, hogy ezeknek a hatásoknak a köre a világháló megjelenésével jelentősen kitágult, és bemérhetetlen az a befolyás, amit ezek gyerekeink pszichoszexuális fejlődésére gyakorolnak. S mivel nincs esélyünk arra, hogy hermetikusan elzárjuk őket a rájuk zúduló ingerektől, információktól, kapcsolatoktól, nem tehetünk mást, mint hogy fenntartjuk velük a kölcsönös bizalmon alapuló  dialógus lehetőségét, erősítjük bennük az önmaguk iránti felelősségérzetet, és éreztetjük velük, hogy  biztos háttérként ott állunk mögöttük, ránk minden körülmények között feltétlenül számíthatnak.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás