Itt a pedagógusnap!
Elég egy őszinte gesztus
Szülők mondják
»A pedagógus megérdemli azt, hogy a pedagógusnapon vagy a tanévzárón valamilyen módon éreztessük vele: elégedettek vagyunk a munkájával, szeretjük őt, jónak tartjuk, ahogyan a mi gyerekünkkel foglalkozik.«
»Ez azelőtt úgy volt, hogy ilyenkor valami apróságot vettünk. Tulajdonképpen csak a megemlékezés kedvéért. Esetleg a gyerekek festettek vagy rajzoltak, de az is lehet, hogy egyszerűen írtak egy köszönő levelet, amit mindenki aláírt, és ezt adták át.«
»Mint pedagógus-szülő nem tudok nagy értékű ajándékot venni, de nagyon szoktam figyelni arra, hogy ez kapcsolódjon a pedagógus személyiségéhez.«
»Szerintem általában elég egy csokor virág, esetleg valami jelképes ajándékkal kiegészítve. Amúgysem tudhatjuk, hogy mire van szüksége a pedagógusnak, mi az ízlése szerint való, minek örülne igazán.«
»Azt tervezzük, hogy csináltatunk az osztályfőnöknek egy ajándékkosarat, amiben mindenféle lesz: édesség, szeszesital, teák, kávé, kakaó. Összességében véve ez nem kevés, és hasznos is.«
»Van, ahol összefognak a szülők, pénzt gyűjtenek, és közösen vesznek valami nagyobb ajándékot. Persze, hogy a szülők egy része ilyenkor is egyénileg akarja megköszönni a pedagógus munkáját. Én ezt szeretem jobban, mert az ajándék igenis rólam szóljon, nem pedig a szülői munkaközösség vezetőjéről, aki egy személyben kitalálja, hogy mi legyen az ajándék!«
»Én nem igazán kedvelem az ilyen ajándékozási formát. Sokan úgy gondolják, hogy ha pénzzel beszállnak egy ilyen akcióba, már mindent megtettek annak érdekében, hogy kifejezzék a köszönetüket a pedagógusnak. Letudva ezt a kötelezettséget többen már oda sem figyelnek arra, hogy mi lett végül az ajándék, és hogy örült-e ennek egyáltalán a tanár.«
Pedagógusok mondják
»A személyre szabott, akár kézzel készített ajándékok is lehetnek meghatóak, emlékezetesek – hiszen nem az a fontos, hogy drága legyen, hanem, hogy érezzem: gondoltak rám, megköszönik az egész éves munkámat.«
»Minden ajándékot szívesen fogadok függetlenül attól, hogy milyen értékű, de azokat kedvelem igazán, amelyek személyes jellegűek. Amikor érzem, hogy valóban örömet akarnak szerezni, igyekeznek kitalálni, hogy minek örülnék igazán. Lehet az egyszerű mézeskalács sütemény, vagy bármilyen saját gyártású emlék. Ezeket mindig megőrzöm.«
»Természetesen vannak, akik nagyobb ajándékokkal kedveskednek, ami szintén nagyon jól eshet, hiszen általában fűznek hozzá néhány olyan mondatot, amiből érzem, hogy megbecsülnek.«
»Az egyik legemlékezetesebb ajándék, amit kaptam, egy egyszerű papírlap volt, amire gyönyörű betűkkel, valami különleges technikával egy édesanya egy rövid szöveget írt, és az egész úgy nézett ki, mint egy dísztekercs. Ezt azért kaptam, mert a mamának nagyon tetszett, hogy milyen szépen dolgoznak velem a gyerekek.«
»Amikor négy év után eljöttem egy osztálytól, a szülők mindent megtettek, hogy emlékezetessé váljék a búcsú. Vékony aranyláncot kaptam tőlük egy olyan medállal, amelynek a hátára belegravíroztatták az évszámot, és azt, hogy melyik osztálytól kaptam. Ezt a láncot én azóta is nagyon szívesen hordom. Amikor felcsatolom, mindig eszembe jut az a boldog és ünnepélyes pillanat, amikor kaptam. A gyerekek és a szülők szeméből sugárzott az öröm, hogy sikerült valami személyre szóló ajándékkal meglepni engem.«
»Kellemetlenül érzem magam, amikor a szülők a nagy nehézségek árán összegyűjtött pénzből valami teljesen értelmetlen dolgot vásárolnak. Amikor érződik, hogy nem azért ajándékoznak, hogy örömet szerezzenek, hanem csupán azért, mert muszáj.«
»Kicsit szomorúan veszem tudomásul, hogy a nagyobb gyerekek, akiknél a szülők már nem figyelnek oda erre a dologra, a tanév végén egyetlen köszönő szó nélkül mennek el. S az már végképp az eszükbe sem jut, hogy legalább egy szál virágot vigyenek a pedagógusnak.«
:
Nos, ezek után felvetődik a kérdés: Hogyan is ajándékozzunk...?