Így reagálj, ha a felnőtt gyermeked „számon kéri” a gyerekkori sérelmeit!
Egészen biztosan már veled is előfordult, hogy felnőtt gyermeked egy olyan emlékeket idézett fel a gyermekkoráról, amire te egészen másként emlékeztél. A lányod vagy fiad olyan sérelmekről (magányról, félelemről) beszélt, amire már egyáltalán nem is emlékszel, vagy ha igen, akkor teljesen másképpen. Ilyenkor ösztönösen ki akarjuk javítani a felnőtt gyermekünket, meg akarjuk magunkat védeni, vagy elkezdjük magyarázni neki, mi is történt „valójában”. Mit tehetünk ehelyett?
Anna Phillips-Waller klinikai kutató és író A Conscious Rethink nevű klinikai pszichológiai portálon elmondja: ilyenkor a megértésnek, az elfogadásnak kulcsszerepe van. Fontos azonban tisztázni, hogy az elfogadás nem egyenlő a beleegyezéssel. Teret adhatunk felnőtt gyermekünk fájdalmának anélkül, hogy elismernénk szülői alkalmatlanságunkat. Ráadásul jó eséllyel nem is voltunk rossz szülők, hiszen ha erre a cikkre rákattintottunk, akkor az azt jelzi, hogy nyitottak vagyunk.
A szakember feltárja azt a 11 lépést, amely segít elfogadni felnőtt gyermekünk véleményét – még úgy is, ha teljesen másképpen gondolkodunk az általa felsorolt "múltbéli sérelmekről". Íme 11 tanács.
1# Ne kezdj el azonnal védekezni
Hallgasd végig a gyermekedet anélkül, hogy elkezdesz csípőből tüzelni. Rendkívül nehéz, amikor valaki a gyermeknevelési elveidet vonja kétségbe és téged kritizál, különösen akkor, ha szívedet-lelkedet beletetted a gyermeknevelésbe. A védekezés ilyenkor teljesen természetes reakció, és könnyen felszínre törhetnek a magyarázkodások, ellenérvek, és hosszan sorolni kezdjük a nehézkes körülményeket és azt a sok áldozatot, amit annak idején meghoztunk.
Pedig a védekező magatartás – bármennyire érthető is – azt üzeni: nem az ő érzései a fontosak, hanem a te igazad, amiből máris családi konfliktussá alakulhat.
Ha szükséges, tarts szünetet, gondold át a válaszaidat. Ez most nem arról szól, hogy bizonygatod, mennyire voltál jó szülő, hanem arról, hogy megértsd gyermeked nézőpontját is.
2# Fájdalom okozása akaratlanul
Szánj időt arra, hogy őszintén átgondold, amit a gyermeked feltárt előtted. Miután meghallgattad őt (védekezés nélkül!), érdemes elgondolkodnod azon, lehet-e igaza. Ez nem önvád. Inkább nyitottság és kíváncsiság annak a megértésére, hogyan élte meg ő mindazt, amit te másképpen láttál. Adj magadnak néhány napot, hogy visszatekints erre az időszakra, és őszintén átgondold az akkori döntéseidet. Elképzelhető, hogy nevelési módszereid rutinból születtek, anélkül hogy akkor megkérdőjelezted volna helyességüket. Lehet, hogy csak egy családi mintát követtél, amit akkor teljesen jónak gondoltál.
Az önreflexió bátorságot igényel, mert ilyenkor be kell látnunk, hogy akaratlanul is okozhattunk fájdalmat. A jó hír, hogy ez az önismeret alapja, és annak jele, hogy gyermeked lelki jóléte ugyanannyira fontos.
Ne feledd: ha a gyermek beszámolója komolyabb problémákat is felvet (bántalmazás figyelmen kívül hagyása, káros helyzetek eltűrése, súlyos határsértések), ezek már szakmai segítséget igényelnek.
3# Fejlődésben lévő gyermek
A szülő–gyermek kapcsolat eleve egyenlőtlen hatalmi viszonyra épül, és ez döntően befolyásolja az eltérő megéléseket. A gyermek agya még fejlődésben van, érzelmi biztonsága, önértékelése és túlélése teljes mértékben a szülőktől függ. Számára az a „normális”, amit otthon megél. Ezért ami egy felnőttnek jelentéktelen pillanat, az a gyermeknek mélyen meghatározó élmény. Egy egyszeri rákiabálás, amelyet a szülő gyorsan megbán és elfelejt, a gyermekben félelmet és bizonytalanságot hagyhat, mert nem érti az egészet, és ezt a negatív érzést cipeli sokáig magával.
Azt kell megérteni, hogy a gyermeki éretlensége miatt nem ugyanazt éli meg a gyerek.
4# Nem a szeretetedet kérdőjelezi meg
Értsd meg, hogy az ő igazsága nem zárja ki a tiédet, és mindkettőtök élménye lehet valós. Amíg te egy vidám családi nyaralásra emlékszel, addig a gyermeked inkább szorongást vagy bizonytalanságot idéz fel.
Ezek nem egymást kizáró tények, hanem különböző nézőpontok, amelyeket életkor, érzelmi állapot és körülmények formálnak. Te felnőttként erődön felül szerveztél és gondoskodtál, ő gyermekként alkalmazkodott, és közben mást élt meg.
Amikor a gyermeked fájdalmas emlékeket oszt meg, nem a szeretetedet akarja megkérdőjelezni, csak elmondja, hogyan élte meg ugyanazt az élethelyzetet.
5# Szüksége van az együttérzésedre
A véleménycsere sorrendje ilyenkor kulcsfontosságú: először ismerd el gyermeked megélését, és csak ezután (ha valóban indokolt) oszd meg a sajátodat. Az olyan ösztönös közbeszúrások, mint a „Nem is így volt”, „Hadd magyarázzam el” helyett inkább fogalmazz így: „Ha jól értem, akkor ebben az időszakban nagyon magányosnak vagy szomorúnak érezted magad. Ez biztosan nagyon nehéz lehetett. Sajnálom, hogy ezt kellett átélned.”
A teljes figyelem is legalább ennyire fontos. Ne szakítsd félbe a mondandóját, tedd félre a telefonodat, és legyél jelen.
Az empátiával nem azt ismered el, hogy rossz szülő voltál, hanem azt, hogy elfogadod a gyermeked érzéseit és együttérzel vele. Ha szeretnéd te is megosztani az emlékeidet, kezdd így:
„Másképp emlékszem erre az időszakra, és szívesen elmondom én is, de előbb végighallgatlak.”
6# Kerüld az összehasonlítgatásokat
Az olyan mondatok, mint „A bátyádnak bezzeg semmi baja” vagy „Másoknak sokkal rosszabb volt”, akaratlanul is degradálják a gyermeked megélését, és azt üzenik, hogy az érzései nem jogosak.
Pedig az összehasonlítások félrevezetők. Még az ugyanabban a családban felnövő testvérek is egészen eltérő élményeket szerezhetnek, egyszerűen mert más a személyiségük, az érzékenységük, a születési sorrendjük, és az is, hogy a szülők épp milyen élethelyzetben voltak akkor.
Ez nem jelenti azt, hogy bárki hazudna vagy túlozna. Gyermeked fájdalmát nem csökkenti az sem, hogy a testvére másként emlékszik, vagy hogy más családoknak látszólag nehezebb volt. A fájdalom nem egy verseny, és a gyógyuláshoz sincs szükség sorrend felállítására.
7# Ne bagatelizálj
Ne bagatelizáld el, és legfőképpen „ne javítsd ki” a gyermeked emlékeit. Miért ne csalhatna a memóriád? Különben sem az a cél, hogy a tényeket centizgessük, az igazunkat bizonygassuk. Ha a gyermeked azt mondja: „Soha nem jöttél értem, és mindig egyedül kellett hazamennem...” – és még, ha te egészen másként is emlékszel, az ő megélése, a magánya igenis valós.
Egy kisgyermek a hiányokat egyébként is jobban megjegyzik, mint a jelenléteket. A felnőtt gyermeked is ezért élhette meg úgy a történéseket, mintha sosem lettél volna mellette.
8# Minden tőled telhetőt megtettél
Fogadd el azt is, hogy hiába tettél meg minden tőled telhetőt, mégsem volt elég. Ez valóban egy fájdalmas felismerés. Mindent elkövettél, áldozatokat hoztál, bele adtál apait-anyait, és mégis sérült a gyermeked.
Neked is megvolt a saját nehézséged, a feldolgozatlan veszteségeid, anyagi gondjaid, betegségek, lelki terhek vagy egyedülálló szülőként kellett helytállnod. Minden elismerést megérdemel az, amit ilyen körülmények között is nyújtani tudtál! De mégis előfordulhat, hogy a gyermeked nem kapta meg azt, amire vágyott. Kettőtök igazsága egyszerre létezhet. Kimondhatod:
„Akkoriban a tudásom szerint és lehetőségeimhez képest a legjobbat tettem, és sajnálom, ha ez neked nem volt elég.”
Ez nem kudarc, hanem az élet nehézségeinek őszinte elismerése.
9# Közeledni akar
Amikor a gyermeked fájdalmas gyermekkori élményekről beszél, akkor nem azt akarja üzenni, hogy te egy bántalmazó vagy kegyetlen szülő voltál, hanem azt: „Fájdalmat hordozok, és szeretném, ha látnád”, „Őszintébb kapcsolatot szeretnék veled”, „Megpróbálom feldolgozni a múltat”, vagy „Szeretlek, és közelebb szeretnék kerülni hozzád”.
Sok szülőt meglep, de a felnőtt gyermekek gyakran éppen azért hozzák fel ezeket a sérelmeket, mert most állnak készen arra, hogy elmélyítsék a szülő-gyermek kapcsolatot. Ha nem akarna közelebb kerülni hozzád, akkor bele sem kezdene ebbe a kényelmetlen beszélgetésbe, hanem egyszerűen csak eltávolodna.
10# A jó kérdés ilyenkor
Kérdezd meg, hogy:
"Mire van most szükséged tőlem?" vagy „Hogyan tudok segíteni?”
A felnőtt gyermekek különböző dolgokra vágyhatnak: vannak, akik bocsánatkérést, mások csak egy rövid megerősítést szeretnének a "saját maguk igazáról", megint mások konkrét változásokat szeretnének, vagy egyszerűen csak annyit, hallgassák végig őket.
Nem kell egyből cselekedned, nem kell azonnal megoldanod a helyzetet, várj, és hagyd, hogy a felnőtt gyermeked fogalmazza meg: mire van igazából szüksége. Az is rendben van, ha nem tud azonnal válaszolni: „Még nem tudom pontosan, mire van szükségem, csak el akartam mondani, hogy így érzek” teljesen elfogadható. Néha már maga a jó kérdés is ajándék.
11# Bízik benned
Attól még, hogy elismered gyermeked sérelmeit, szülőként egyáltalán nem vallottál kudarcot. Mindaz a szeretet, áldozat és öröm, amit nyújtani tudtál, továbbra is valós és fontos. Ha felnőtt gyermeked egy nyílt, őszinte beszélgetéssel fordul hozzád, akkor nem a szülői teljesítményedet akarja értékelni. Csak meg akarja osztani veled a nehézségeit, és azt üzeni bízik benned.
A szülőség összetett: gyermeket nevelünk, embert faragunk, miközben szembesülünk saját korlátainkkal, traumáinkkal és élethelyzetünkkel.
Minden felnőttnek megvan a maga sérülése és feldolgozni valója. Ez nem jelenti, hogy szüleik rosszak lettek volna.
