Életmód

Csütörtöki kutatós: A jóga segíti, a gyermeknevelés nehezíti az alvást

Csaknem félmillió felnőtt alvási szokásainak elemzésekor kiderült, hogy a futás, a jóga, a kertészkedés és a golf jelentősen javítja a pihenés minőségét, míg a házimunka és a gyermeknevelés rontja azt.

Köztudott, hogy a mozgás segít a jó alvásban, ám a kutatók szerint egyes mozgásformák hatékonyabbak erre a célra a többieknél. A Pennsylvaniai Egyetem munkatársai a kertészkedést, a futást, a golfot és a jógát javasolják azoknak, akik szeretnék kipihenni magukat.

„Nemcsak azt sikerült bebizonyítanunk, hogy már az egyszerű séta is javítja az alvás minőségét, hanem azt is, hogy bizonyos jelentőségteljes tevékenységek is hatékonyak erre a célra” – mondta Dr. Michael Grandner. 

„Az is érdekes, hogy akiknek a házimunka és a gyermeknevelés során mozogtak a legtöbbet, kevesebbet aludtak” – tette hozzá a szakember.

A tanulmány szerint tehát nemcsak maga a mozgás ténye számít, hanem annak formája is.

A szakértők rögzítették az alvással töltött órák számát, illetve a fizikai aktivitás típusát is a résztvevőknél. Korábbi eredmények alapján már tudható, hogy a napi hét óránál kevesebb alvás károsan hat az egészségre.

„Eredményeink gyarapítják azon tudományos bizonyítékok sorát, amelyek szerint az alvás kulcsfontosságú az emberi teljesítményre nézve. Laboratóriumi kísérletekkel alátámasztották, hogy az alváshiány gyengíti a fizikai és a szellemi teljesítményt, amivel egybeesnek a való életbeli megfigyelések” – tette hozzá Dr. Grandner.

Szeretnéd gyakrabban látni a Kölöknet cikkeit a Google-ben?
Mostantól a Google-ben beállíthatod a Kölöknetet kedvenc / előnyben részesített forrásként. Ha ezt megteszed, nagyobb eséllyel jelennek meg nálad a friss cikkeink a Google híres találatai között és egyes AI-alapú keresési felületeken.
Miért jó ez neked?
Így könnyebben megtalálod azokat a gyerekneveléssel, iskolával, családdal és kamaszokkal kapcsolatos tartalmakat, amelyekben már megbízol.