"A szóbeli felvételik húsdarálók lettek, elveszett belőlük a személyesség" – Egy nyolcadikos diák anyukájának nyílt levele szülőtársaihoz
Önmérsékletre szólítja fel szülőtársait egy nyolcadikos diák anyukája, hogy a középfokú felvételi a jövőben ne a versengésről, a hajszáról, saját magunk lábon lövéséről szóljon.
Kedves Szülőtársak! Önmérsékletet, plíz!
A megszólítás azokra vonatkozik, akiknek gyermeke idén felvételizik 9. osztályba, valamelyik középiskolába, elsősorban gimnáziumba. De azokra még inkább, akiket jövőre vár ugyanez a procedúra.
Nagyon nehéz másfél évet tudhatunk magunk mögött a lányommal, ezért a szóbeli felvételire igazi lezárásként tekintettünk. Egyfajta misztériumként. Valahol vártuk is, hiszen a nagyon kemény munka árán megszerzett tanulmányi átlagot, a rendkívül stresszes központi felvételit magunk mögött hagyva egy békésebb időszakban bíztunk, hiszen itt már nem kell a szó klasszikus értelmében tanulni, vizsgázni, mégis azért valahol megméretik a gyerek. A gimnáziumnak és nekünk is egy ismerkedés, egyfajta flört a szóbeli felvételi. Gondoltuk mi.
Kiderült azonban, hogy az általunk kiválasztott és kinézett gimnáziumokba a tavalyinál jóval többen, akár négyszer, ötször több diák jelentkezett, mint ahányat fel tudnak venni. Semmi különös nem történt egy év alatt, hiszen ennyivel több gyermek nem született, mint ahogy azt sem hiszem, hogy ugyanazok a gimnáziumok ennyivel népszerűbbek lennének, mint egy évvel ezelőtt.
A helyzet nem változott, a szülői hozzáállás úgy tűnik, igen. Az a gyerek, aki ugyanis nagyon jó központi felvételit írt (nyolcvan vagy annál több pontot), az a szóbeli felvételi időszakában végig roadshow-zza a magyar „elitgimnáziumokat”, illetve a jóhírű intézményeket, azzal az elgondolással, hogy bár a gyereket bárhova felveszik, mégis „megversenyezteti” magának a középiskolákat.
A másik véglet, aki nem írt elég jó központi felvételit, ő páni félelmében minden gimnáziumot megjelölt, ami eszébe jutott, mert biztosra akart menni.
Ennek az lett az eredménye, hogy a szóbeli felvételik húsdarálók lettek, elveszett belőlük a személyesség, csak a darabszámra mennek. Ha egy-egy gimnázium 200-300 szóbelit bonyolít le, akkor hogy lehet így minőségről beszélni? Ahová korábban a szülőket is behívták, ott most nincs idő erre: a gyerek jön és megy, alig marad tizenöt perce, hogy előadja, eladja magát. Így nincs esélye arra, hogy mondjuk a stressz miatt rosszul sikerült matematika felvételi után bebizonyítsa, ő valóban ebbe a gimnáziumba való.
De nem! Nincs itt az ő ideje. Mert megint azoknak van itt az ideje, akik amúgy is jól tűrik a stresszt, mert legyünk őszinték, a matek felvételi a stressztűrésről szól. A szóbelin bizonyíthatnának a kevésbé stressztűrők is, ha lenne idejük. De 10-15 perc alatt nehéz...
Egy professzionális (állami, ingyenes) pályaválasztási tanácsadó korábban azt javasolta nekünk, hogy jelentkezéskor érdemes megjelölni első helyen egy álomgimnáziumot, majd egy olyat, ahova reális eséllyel bekerülhet a gyerek, és egy olyan intézményt, ahová egészen biztosan felveszik.
Ha mindenki így tenne, nem válna nagyüzemmé a szóbeli felvételi, hanem betöltené valódi funkcióját, az ismerkedést, az egymás motivációjának megismerését.
Hiszek benne, hogy az utánunk következő generáció már nem hajszolja bele magát ebbe a teljesen értelmetlen küzdelembe, hanem arra törekszik, hogy neki magának, és főleg a gyermekének ne kelljen 10(!) helyre szóbelizni menni, mert úgysincs értelme.
Fotó: Freepik
