Iskola

Tarolnak a „férfias” tudományokban az ország egyetlen lánygimnáziumának diákjai

Gimnazista lányok egy asztalnál nevetve tanunalnak

75 éves jubileumát ünnepli az ország egyetlen lányiskolája, a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont gimnáziuma, amelynek diákjai és pedagógusai nap mint nap megtapasztalják az egynemű oktatással járó előnyöket. Az iskola egyszerre őriz hagyományokat és ad friss válaszokat a tizenéves lányokat érintő kihívásokra összetartó női közösségével, nyugodt környezettel és különleges foglalkozásokkal.

Írországban minden harmadik középiskolás, Angliában a 10-14 évesek hatoda, Ausztráliában pedig nagyjából a diákok 7 százaléka fiú- vagy lányiskolában tanul – derül ki a friss statisztikákból. Bár azt gondolhatnánk, hogy az egynemű oktatás már a múlté, több kutatás rámutatott: számos országban, így például az Egyesült Államokban is egyre több a fiú- és a lányiskola. Van, ahol a tanulmányi eredmények javulását, máshol a lemorzsolódó diákok számának csökkenését várják a változástól.

Akárcsak Európa más részein, úgy Magyarországon is a koedukált iskolák felé tolódott el a hangsúly az 1950-es évektől, így ma már alig néhány fiúiskola – például a budapesti Piarista Gimnázium, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium – működik az országban, lányiskolából pedig mindössze egy van: a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont gimnáziuma.

75 éves lett Magyarország egyetlen lánygimnáziuma

A 9. kerületi intézmény – amelyet évtizedek óta csak Patronaként emlegetnek – mindig is csak lányokat fogadott, eredeti célja ugyanis az árva leányok nevelése, oktatás volt. A 20. század első évtizedeiben a szerepe azonban fokozatosan átalakult, először elemi iskola, majd négyosztályos polgári iskola, később pedig kereskedelmi szaktanfolyam és gimnáziumi képzés indult.

A Patrona az egyházi iskolák 1950-es államosítása után, 75 éve kapott különösen fontos szerepet. Az állam és az egyház közötti megállapodás alapján a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek – mai nevükön Boldogasszony Iskolanővérek – volt az egyetlen női szerzetesrend, amely gimnáziumokat működtethetett az országban, így vált az iskola a debreceni Svetits mellett a katolikus nőnevelés bástyájává. A rendszerváltást követő években az intézményben koedukált általános iskolai és zeneiskolai képzés indult, ám a négy és hat évfolyamos gimnázium a mai napig csak lányokat fogad.

Milyen előnyei vannak az egynemű oktatásnak?

Nyugodt környezet, koncentrált tanulás, összetartó női közösség – a patronások szerint ezek a legfontosabb előnyei a lányiskolának. „A Patronában olyan közösség jön létre, ahol mindenki a számára legmegfelelőbb módon fejlődhet, és a pedagógusok is jobban oda tudnak figyelni arra, hogy a lányok milyen problémákkal vagy kihívásokkal küzdenek, és mi foglalkoztatja őket” – mondja Vándor Ildikó, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont főigazgatója. Hozzáteszi: a kamaszkor a kapcsolódásról, az önmagunkhoz és másokhoz fűződő viszony formálódásáról szól, ebben pedig a másik nem is fontos szerepet játszik. „A patronás osztályoknak több évtizede vannak fiú testvérosztályai a Piarista Gimnáziumban és a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, részt veszünk egymás eseményein, közös programokon. Rég nem igaz, hogy a lányiskolások a másik nemtől „elzárva” élik a mindennapjaikat” – cáfolja az egyik leggyakoribb tévhitet.

Több nemzetközi kutatás azt is megállapította, hogy a lányiskolák diákjai sokszor magabiztosabbak a hagyományosan „férfias tudományoknak” tartott matematikából és természettudományokból, mint a koedukált iskolákban tanuló társaik. Ezt tapasztalják a Patronában is.

   Sok diákunk érdeklődik a matematika iránt, évről évre sokukat készítjük fel az emelt szintű érettségire, amelyet kifejezetten jó eredménnyel szoktak letenni. Azt látjuk, hogy a korábbinál jóval többen jelentkeznek az egyetemi felvételin természettudományos képzésekre”

– mondja Vándor Ildikó, kiemelve: idén két végzős diákjuk kapta meg a Richter Gedeon Gyógyszergyár Talentum-ösztöndíját, egyikük pedig bekapcsolódott a Műegyetem kutatólaboratóriumában folyó munkákba is.

A főigazgató szerint leánygimnáziumi pedagógusként tanítványaik lelki jóllétét is hatékonyan tudják támogatni. A patronás diákok ugyanis egyedülálló tanórákon is részt vesznek: az Osztozó nevű foglalkozásokon többek között olyan témákat járnak körbe, mint az identitás, a jövőkép, a stressz vagy éppen az erőszakmentes kommunikáció. „Sokkal szabadabbá teszi a beszélgetést – kevesebb a tabu –, hogy a lányok maguk között vannak, nincsenek fiúk, akiknek a jelenléte esetleg zavarba hozná vagy feszélyezné őket. Könnyebben megnyílnak, ki tudják fejezni gondolataikat és érzéseiket” – mondja a főigazgató, hozzátéve: a 10. évfolyamosoknak szóló, lelki kísérést, támogatást nyújtó Megálló programjuk is azt a célt szolgálja, hogy a lányokból egészséges önértékelésű nők váljanak, akik megfelelően tudnak válaszolni az élet kihívásaira.