Iskola

Magyar érettségi 2025: A szövegértés középpontjában idén a nevek témája állt

A feladatok megoldására összesen 90 perc állt a diákok rendelkezésére, amely alatt figyelmes olvasásra, szövegértelmezési készségre és irodalmi alapismeretekre volt szükség.

A 2025-ös magyarérettségi első feladatsora nem tartogatott különösebb meglepetéseket a vizsgázóknak. A szövegértési részben egy könnyen követhető, ismeretterjesztő szöveggel dolgozhattak, amely a nevek világába vezette be őket, míg az irodalmi műveltségi teszt a korábbi évek struktúráját követte.

A szövegértés középpontjában ezúttal a nevek témája állt.

A diákoknak egy 800–1000 szavas ismeretterjesztő szöveg alapján kellett különféle feladatokat megoldaniuk, melynek nyelvezete kifejezetten „barátságos” volt, szakzsargont alig tartalmazott, így nem nehezítette feleslegesen az értelmezést.

A feladatok között idén is szerepeltek igaz-hamis állítások, indoklást igénylő kérdések, sőt, táblázatelemzés is, amelyhez a KSH adatait használták fel. Ez utóbbi már nagyobb koncentrációt és értelmezési rutint igényelt. A feladatlapba némi nyelvtani tudás is belekerült, bár a szaktanári vélemények szerint akár több nyelvtani feladatra is lehetett volna számítani.

A szövegértési rész után egy irodalmi műveltségi teszt következett, amivel további 20 pontot szerezhettek az érettségizők.

Itt memoriterek, stílusirányzatok, műfajok, fogalmak és korszakismereti kérdések kaptak helyet. A feladatlapban megjelentek Arany János és Zrínyi Miklós munkái, valamint kötelező olvasmányok is, amelyek közül néhány a szereplők alapján volt beazonosítható, így a diákok ezt a részét rendszerint nehezebbnek találják. A memoriterek többsége ismerős lehetett a felkészült vizsgázók számára, így azok megoldása nem jelenthetett különösebb akadályt – közölte az eduline.

A teszt szerkezete alapvetően a tavalyihoz hasonló volt, így aki átnézte a korábbi évek anyagait, annak ismerős terepen kellett mozognia.

A magyarérettségi első része összesen 60 pontot ér, amelyből 40-et a szövegértés, 20-at pedig az irodalmi műveltségi teszt ad. A 90 perces időkeret szűkös lehetett a lassabban olvasók számára, de gyakorlott tempóval és jó időbeosztással tartható volt. A tanárok szerint megbukni ezen nem lehetett, de a kiemelkedő pontszámhoz most is kellő felkészültségre és figyelemre volt szükség.

Forrás: hirado.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!

Kölöknet hozzászólás

aláírás