Gyermekemet egy hetesen fogadtuk örökbe. Jelenleg négy éves, ovis. Rengeteg köztünk a nem egyetértés. Sokszor szófogadatlan és agresszív. Ha valahol vagyunk vagy valaki van nálunk, annál aktívabb és önfejűbb. Hangos, durva, és ha kérjük, hogy viselkedjen, annál rosszabb. A büntire hisztivel, ajtócsapkodással reagál. Én nagyon szigorú vagyok és türelmetlen, sokat veszekszem vele, a párom megértőbb, lazább, engedékenyebb, és türelmes. Én kevesebbet vagyok vele, a férjem többet. Mi a megoldás arra, hogy gyermekünk szót fogadjon, ne legyen durva és agresszív? Mit rontottam el? Kérném válaszát! Egy kétségbeesett anyuka
Szakértőnk válasza:
Kedves Édesanya!
Szeretném megnyugtatni, hogy nem rontott el semmit. A szófogadatlanságnak, agresszivitásnak több oka lehet ebben a korban. Legjellemzőbb a természetes fejlődéssel együttjáró önállósodási törekvések megnyilvánulásaként jelentkező ellenállás. A gyermeket frusztrálja, ha az ő akaratát, vágyait, szükségleteit keresztezi a szülői akarat és szándék. A konfliktusos helyzeteken keresztül próbálgatja határainkat illetve puhatolja saját határait. Ha túl sok a szabály vagy túl sokszor hangzik el a „nem szabad”, erős korlátok kerülnek az önállósodási törekvések elé, s ez még inkább növeli ellenállását. Akkor is kénytelen kitapogatni a határainkat, ha következetlenek vagyunk, ha a szabályok nem egyértelműen jutnak érvényre. Ilyenkor törekszik azoknak a fogódzóknak a stabilizálására, amik biztonságot nyújtanak számára. Ugyanakkor a szófogadatlanság, durva beszéd, kiabálás, hangosság a figyelemfelkeltés eszköze is lehet. A gyermek a megdöbbentés, a harag kiváltásán keresztül próbálja elérni, figyelj rám, foglalkozz velem.
Mindenesetre érdemes inkább megelőzni a kialakuló, mindegyikük számára egyaránt nehézséget okozó helyzeteket. Segít, ha újra átgondolják, mik azok a legfontosabb elvárások, amiknek betartását fontosnak tartják, (s mik azok, amiket annyira nem), s beszéljék is meg vele, hogy mire valók ezek a szabályok, ő hogyan tud ezért tenni, így érdekelt lesz azoknak betartásában. Ezek az elvárások legyenek konkrétan, világosan megfogalmazva, mert a gyerekek nem értik azt, hogy „ne légy rossz”, s próbáljanak meg következetesek lenni ezek betartásában. Dicsérjék pozitív cselekedeteiért, együttműködésének megnyilvánulásaiért, kerüljék vele szemben a túlzott bírálatot, kritikát és a fenyegetést. Próbálják meg úgy megfogalmazni felé közléseiket, hogy minél kevesebbszer szerepeljen benne a „nem” vagy a „ne” szó. („Ne tedd az asztal szélére a poharat” helyett „Jobb lenne, ha beljebb tennéd a poharat”, stb.) Folyamodhatnak a figyelemeltereléshez, vagy ajánljanak fel egy másik tevékenységet vagy tárgyat az óhajtott helyett. Figyelmeztessék előre, hogy mi fog következni a nap során, s adjanak neki időt, hogy rá tudjon hangolódni a következő tevékenységre. („Tíz percet még játszhatsz, aztán elmegyünk fürödni.”) A kitöréseket, amennyiben lehetséges, próbálják meg higgadtan fogadni, a felnőtt önuralma segít a gyermeknek is, hogy önmagán uralkodni tudjon. Utána pedig érdemes leülni beszélgetni vele az érzéseiről, s arról, hogy igazán akkor tudnak segíteni neki, ha ő is megpróbálja kirohanásait kordában tartani. A változás nagyon lassan megy végbe, de türelemmel, elfogadással, a fiába (és egyúttal önmagába) vetett bizalommal sikerül majd kapcsolatukat harmonikusabbá tenni!
Addig is sok játékkal, s közös tevékenységgel együtt töltött időt kívánok Önöknek!
Üdvözlettel:
Kereki Judit
