Kérdések

A kisfiam második osztályos, egyre gyakrabban kérdez szex-szel kapcsolatos témákról, néha „köpni-nyelni” nem tudok - mit válaszoljak. Nem tudom, honnan vesznek már 7-8 évesen elő ilyen komoly témákat egymás közt, nyilván konkrétan nem tudja még a dolgokat, még az „ártatlan” kérdéseket meg tudom válaszolni, de hogy feleljek neki olyan kérdésre hogy:mit jelent a szexben a hüvelykujjazás? - eddig én csak azt mondtam neki a szexről, hogy az a felnőttek dolga, nem gyerektéma.Majd ha nagyobb leszel, elmeséljük. A felnőtteknél ez egy természetes dolog ugyanúgy, mint az evés,ivás és hogy általában a felnőttek ilyenkor nagyon szeretik egymás és együtt alszanak, meg a csókolózás is hozzá tartozik,ezek a magyarázatok többnyire elegendőek szoktak lenni.De ha ilyen kérdéseket tesz fel a gyerek hogy válaszoljak neki, úgy hogy ne legyen benne zavar? Ő ártatlanul felteszi a kérdést nekem, én meg zavarba jövök.Egyáltalán mikor kell erről vele komolyan beszélni, nekem 12éves koromban volt a felvilágosítás. Hát a mai gyerekeknél mikor jó, biztos nem ilyen hamar, hisz még tényleg GYEREK!


Szakértőnk válasza:

Kedves Asszonyom!

A mai gyerekekhez sokkal előbb jutnak el az információk, mint jutottak el annak idején például hozzánk, így találkozhat a szülő olyan kérdésekkel is, amire még nem számított. Az ilyen „korai”-nak gondolt kérdésekben leggyakoribb téma a szex. Lényegesnek tartom, hogy mindenképpen válaszoljunk, s ne tereljük el a szót, főleg ne vonjuk felelősségre a gyereket, honnan is tud ilyesmiről. Minél jobban sikerül első zavarunkat leplezni, annál inkább azt közvetítjük, hogy a téma természetes, lehet róla beszélni, ez pedig már az első kérdések felmerülésétől kezdve nagyon fontos. A szülői zavar észlelése kétféle következménnyel jár: vagy még inkább felkelti a gyerek kíváncsiságát, emiatt egyre gyakrabban hozza elő a témát, vagy többet nem igen kérdez, s ez rosszabb, mint az előző lehetőség. Azt kérdezte, mit válaszoljon, fia „technikai” jellegű kérdésére – lehet, hogy lesz még ilyen. Válasz a „nem tudom” is, (persze ezzel ne sokszor éljünk, mert akkor megint nem fog kérdezni tőlünk), s aztán visszakérdezhetünk, „szerinted mi lehet ez?”- ezzel feltérképezzük, mi is van a gyermek fejében. Többnyire kiderül, hogy csupán az információ kereséséről van szó, mint amikor azt kérdezi, miért süt a nap. Nem tud valamit, ezért kíváncsi a válaszra. Az első meghökkentő kérdések után érdemes elgondolkozni magán a témán is, mit akarunk/tudunk elmondani mi, s mit bízunk a könyvekre vagy a barátokra. Érdemes minél többet magunkra vállalni, egyrészt így ellenőrizhető információt kap a gyermek, másrészt a későbbiekben is hozzánk fordul, s ennek majd serdülőkorban lesz meg az igazi haszna.

Ön jól megoldotta az első „feladatot”, most azt javasolnám, hogy gondolja át a témát, mit is akar elmondani, hogy legközelebb ne érje váratlanul a következő kérdés. Nincs meghatározott életkor, mikor is kell „felvilágosítani” a gyereket. Mint írta, a szex természetes dolog, nincs mit szégyellni rajta, s ha mi szülők beszélünk a témáról, a „technikáról” az érzelmekre helyezhetjük a hangsúlyt.