Két Egér-lista

A kor nem számít – jelige: „Békés naplemente”

A Mia és Maja, Maksai Kinga első regénye még egy olyan romkomokon és tinivígjátékokon nevelkedett felnőttnek is szórakoztató, mint jómagam. Bár az is kiderül a történetből, hogy ezt nem valljuk be nagyközönség előtt, hiszen nem biztos, hogy beleillik a rólunk kialakított képbe…

Mia és Maja-története tehát könnyen magával ragadja az olvasóját, akár egy több száz részes szappanopera. Derűs, humoros, életvidám történet, amit átszőnek olyan fontos (és korántsem derűs) témák is, mint a gyász, magány, kényszerbetegség, vagy a cyberbullying. Ezek más-más mélységig vannak ki- vagy feldolgozva, van olyan téma, ami csak érintőlegesen, ilyen például a főszereplők kényszerbetegsége. De van olyan is, amivel már a történet legelején találkozunk, és előttünk bontakozik ki, míg végül a szülők és tanárok segítségével megpróbálnak közösen megoldást találni, ilyen a cyberbullying-szál. Talán azért ennek a kibontására esett választás, mert szinte minden tinédzser találkozik vele, ha jó esetben nem is közvetlen érintettként. Erős hangsúlyt kap a történetben, hogy mennyire fontos, hogy az áldozatok ne maradjanak egyedül, ne magukat hibáztassák a történtekért, és legfőképp nem kell szégyellniük magukat emiatt. Azoknak is mintát kínál, akik nem érintettek, de nem szeretnének elfordulni, ha egy ilyen szituációval találkoznak. A szöveg nagy érdeme, hogy ezek mind úgy vannak kifejtve, hogy nem érzékelhető a tanító jelleg.

A regény vállaltan filmszerű az elbeszélés szintjén, ahogy a két főszereplő párhuzamos történetét váltakoztatja. De a film műfaja felidéződik a történet szintjén is: Mia többször nyúl filmekből ismert megoldásokhoz a saját problémáit illetően, a szerelemről is filmes klisék alapján gondolkozik; ahogy van olyan Maja által felkínált módszer is, amiről később kiderül, hogy a kedvenc dél-amerikai sorozatából kölcsönözte. Ez utóbbira még amiatt is érdekes kitérni, mert a tanács valóságában Miának nem igazán válik be, és nem is nagyon érti, hogy ezzel miként érhetné el a célját. Az értékítélet indirekt módon jelenik meg akkor is, amikor arról olvasunk, hogy Maja szégyelli kedvenc sorozatát. A fiúfőszereplő, Bálint rajzai is a filmszerűség jelenlétére utalnak, hiszen elképzelt filmjeleneteket sűrít egy képbe. Mindezekkel valami olyasmi fogalmazódik meg, hogy bár mindennapi életünkben továbbra is fontosak maradtak a történetek, de többnyire átvették a nagyregények helyét a sorozatok; ahogy az is, hogy mennyire filmszerűen gondolkozunk saját életünkről: „lepereg előttünk életünk filmje…” A téma értő és árnyalt feldolgozása persze nem a véletlen műve, hiszen a szerző ismerős terepen jár, magyar- és médiatanár, és filmes újságírással is foglalkozik.

A filmszerűség ott is tetten érhető, hogy a karaktereket a megnyilvánulásaik és cselekedeteik alapján ismerjük meg, nincsenek hosszú leírások, vagy jellemzések, minden a történetbe van beágyazva. Igaz, az elbeszélőnek (majdnem narrátort írtam, a filmes hangulat miatt) köszönhetően megismerjük a főszereplők gondolatait is, így válik egyre árnyaltabbá a két karakter, akik nem is lehetnének ennél valósághűbbek. Számomra teljesen elképzelhető most is épp kutyát sétáltatnak a parkban, vagy kávézgatnak egy cukrászdában.

Lássuk végre, hogy mi lehet közös egy tizenéves fiatal lányban és egy idős hölgyben? Elsőre gondolhatjuk, hogy semmi, de ennek a regénynek a világában szinte bármi. Mind a két főszereplő története azzal indul, hogy csak ezt az évet kell kibírni valahogy: Miának beilleszkedési nehézségei vannak a középiskolában, Maja pedig szeretné eladni a lakását, hogy szabaduljon az emlékektől. Két véletlen találkozásnak köszönhetően elkezd sajátos kapcsolat alakul ki közöttük. Ugyan más-más élettapasztalattal rendelkeznek, de külső és belső hasonlóságok is kirajzolódnak. Mind a ketten kitűnnek az átlagból magasságukkal, berögzült reggeli szokásaik és más kényszeres dolgaik is hasonlóvá teszik őket, illetve jelen van az életükben a gyász. Eltérő élettapasztalatuknak köszönhető, hogy más-más feldolgozási stratégiát alkalmaznak. Kettejük kapcsolatát mégis az a közös tapasztalat mélyíti el, hogy mindketten outsiderek, akik nem is nagyon próbálkoznak beilleszkedni a tömegbe. Ezen kívül pedig az első szerelemről való gondolkodás is fontos a barátságuk kialakulásában. (Miára még várat az első szerelem, ennek ellenére sokat ábrándozik róla, Maja viszont kíváncsi arra, hogy hogyan alakult egykori első szerelmének élete.) A regény végére pedig olyan változások történnek velük, hogy már egyikőjük sem foglalkozik azzal, hogy mikor lesz már vége ennek az évnek.

A regény mindvégig remek arányérzékkel és nagy érzékenységgel nyúl nehéz témákhoz, egyetlen helyen támadt némi rossz érzésem. Amikor Mia párhuzamba állítja a gólyabál csapatbeosztását a holokauszt történetéből ismert szelekcióval. Hihető, hogy ez neki rettenetes frusztrációt okoz, és teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy ez a hasonlóság megfordul egy kamasz fejében, de ezen a ponton hiányzik a kellő kidolgozottság, maradnak a kérdőjelek.

De nem szeretném negatív végkicsengése legyen az ajánlómnak, hiszem a fentiektől eltekintve nem találtam kivetnivalót a szövegben, sőt. A regényben Mia óriási fejlődésen megy keresztül egy tanév alatt, és ez a folyamat hitelesen van bemutatva. Minden ellenérzése és rossz tapasztalata (cyberbullying) ellenére nyit az új emberek felé, hajlandó az önvizsgálatra is. Hogy az ő története kap nagyobb hangsúlyt, indokolható azzal, hogy az ő személyisége még alakulóban van, formálódik; ahogy azzal is, hogy az ő korosztálya a kötet célközönsége. Persze Maja életvezetési tanácsa nem csak a tinédzsereknek szól, az idősebbek is nyugodtan megfogadhatják: „van, amin nem tudsz változtatni. Eldöntheted, hogy egy életen át zavarban leszel miatta, vagy elfogadod”. Ha önazonosak tudunk maradni egy helyzetben, akkor nem lesz miért rosszul érezni magunkat.


Maksai Kinga: Mia és Maja. Cerkabella Könyvkiadó, 2018. 408 oldal, kartonált, füles borító.

Ennek a könyvnek három egeret adtunk. Jó szívvel ajánljuk!

A kritika írásához használt könyvet a saját könyvespolcunkról vettük le.