Két Egér-lista

Lélek és visszafogott forma

A Tízig aludni olyan antológia, amit egyben érdemes elolvasni. Címkézhetnénk sokféleképpen: az ifjúsági, lélektani, női jelzőkkel, de ezek többet vennénk el, mint amennyit hozzátennének. A kötetet nem jellemzi különösebb tematikus vagy formai sokszínűség, a sokféleség inkább a bennünk megmozgatott érzelmekben mutatkozik meg. Lehet ennél nagyobb sikere egy könyvnek. Nem mellesleg, aki elolvassa, érezheti, hogy már ne teljesen elveszett, ha a kortárs prózairodalom fiatalabb nemzedékéről van szó.

A Tilos az Á Könyvek kamaszoknak, fiataloknak szánt kortárs irodalmi antológiái mostanra teljes sorozattá álltak össze. A Tízig aludni-ról nehéz lenne úgy beszélni, hogy ne vennénk figyelembe az előzményeket. Ezek közül a válogatási szempontok miatt a Lehetnék bárki versantológia a legközelebbi rokona (ezt Péczely Dóra a szerkesztői utószóban meg is erősíti), másfelől mint prózaantológia a Szevasz! is kínálja magát.

Az említett versantológiához hasonlóan ezúttal is az volt a szerkesztői koncepció, hogy fiatal (itt 35 év alatti) szerzők novellái közé vannak bekeverve klasszikusnak számító szerzők 35 éves koruk előtt írt szövegei. Ez a koncepció annyira működik, hogy kifejezetten nyerünk azzal, ha szerkesztői alkotásként olvassuk a könyvet, mert a nagy kép, amit közösen kirajzolnak a szövegek, orvosolja az antológiák örök betegségét, az egyenetlen színvonalat. Nincs más a kötetben, mint örök találkozások: találkozás a halállal, a szerelem vagy saját érzelmi életünk komplexitásával, morális működésünk tökéletlenségeivel. De bármennyire régi ismerősök ezek a témák, a szövegekben van annyi egyediség, sajátos látásmód, hogy a felfedezés örömével haladunk novelláról novellára. Könnyen félretesszük az esetleges kifogásainkat (a kortár szövegek esetében mindenképpen), minden szöveget tudunk valamiért szeretni.

A Tízig aludni természetesen nemzedéki körképként is érdekes (ha műfaji-terjedelmi okokból nem is tud annyira széles és nagyszabású lenni, mint a Lehetnék bárki). Egyszerre alkothatunk képet arról, hogyan vélekedik ez a nemzedék – vagy legalább a beválogatott része – az örök kérdésekről, de arról is, hogy mit gondolnak az írásról, a novella műfajáról. Ez alapján a kép alapján az mondható, hogy a kötet kortárs szövegeit az erős személyesség (talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy megélt tárgyiasság), lélektani megközelítés, formai magabiztosság, de egyúttal visszafogottság, konvencionalitás, a markáns szerkezeti és nyelvi megoldások kerülése jellemzi. Mintha a legtöbb szerző ugyanabba az iskolába járt volna. Egyes szám első személyű vagy legalább (közel) belső nézőpontú elbeszélők mesélnek a jelenben vagy közeli múltban (személyes múltban) játszódó történeteket. A világszerűséget, plaszticitást rendre valamiféle mikrorealizmussal érik el. Ehhez képest szinte a meglepetés erejével hat, amikor Fehér Boldizsár történelmi (sőt bibliai) időkről mesél mindentudó elbeszélővel, lélektani helyett morális fókusszal. Olyan nagyszabású formai megoldást nem találunk, amilyen Tömörkény(!) beválogatott novellájában mutatkozik, ahol a jelen idejű elbeszélés és a szöveg stilizáltsága teljességgel annak a szolgálatába van állítva, hogy a főhős beszűkült lelkiállapotát lírai erővel érzékeltesse. A szövegek formai visszafogottsága kiélezi az ember érzékeit, így szinte önértékük lesz az olyan megoldásoknak, mint amikor Harag Anita egy hirtelen tempóváltással ad érzelmi mélységet a történetének; Bíró Zsombor Arnold a címben jelölt központi szimbólumát kerülgeti; de említhetném Moskát Anita balladai refrénjét vagy Kovács Bálint fordított időrendjét; illetve a végére hagytam Papp-Zakor Ilkát, aki ezúttal is gyakorlottan közlekedik a szürreális és reális között.

Az utóbb felsoroltak nem változtatnak azon, hogy a formai sokszínűséget inkább a klasszikusok képviselik ebben a könyvben. Azonban azt sem szeretném elhallgatni, hogy éppen a klasszikusok között volt pár szöveg, amely nem tudott annyira motiválni, ezeket, ha nem lett volna a feladatom, nem olvastam volna végig. Valószínű, hogy az olyan egyenetlenségek, amiket egy kortárs szerző esetében simán megbocsátunk, egy kanonizált életmű ismeretében már kifogásolhatóbbak. Olykor kifejezetten sajnáltam, hogy egy-egy szerzőnek nem egy jobb írása került be (pl. Mikszáth, Kosztolányi). Noha fontos hozzátennem, hogy a klasszikusok mindegyik szövege indokolhatóan része a válogatásnak.

Tavaly a Szevasz! illusztrációival nem sikerült megbarátkoznom. A Tízig aludni esetében már a borítóképet is szerettem, Jásdi Juli illusztrációi bele tudnak simulni az egyes szövegekbe, de nem vesztik el az egyéniségüket. Az egész kötet egységes vizuálisan, ezzel megtámogatja a szerkesztői nagy képet is. Habár a jó illusztrációk ellenére, és erről igazán nem Jásdi Juli tehet, nem érzem elsődlegesnek, hogy egy ilyen típusú antológia egyáltalán illusztrálva legyen.

Hangsúlyoztam, hogy érdemes egységes alkotásként olvasni ezt a könyvet, de természetesen vannak (szubjektív) kedvenceim. Álljon itt három: az első helyen mindenképpen Papp-Zakor Ilka már emlegetett szellemes, szürreális novellája, A Nagyanya története, amely egészen mellesleg a családi patológiákról szól; majd Vonnák Diána ezzel szinte mindenben ellentétes, de hasonlóan emlékezetes neo-szentimentalista elbeszélése, a Dagály; végül Kemény Zsófi kötetnyitó írása, A lányoknak mindig pisilni kell, amelynek anekdotikus csattanója először felbosszantott, de nem hagyott békén addig, amíg meg nem szerettem.

Három női szerző novelláját emeltem ki, ebben pedig semmi furcsa nincsen, a könyv kortárs szerzői között többségben vannak a nők, és ez 2022-ben így van rendben.

A Tízig aludni szerzői

Ádám Szilamér, Biró Zsombor Aurél, Czakó Zsófia, Csáth Géza, Fehér Boldizsár, Galgóczi Erzsébet, Gubis Éva, György Alida, Hajnóczy Péter, Harag Anita, Kaffka Margit, Kemény Zsófi, Kosztolányi Dezső, Kovács Bálint, Mécs Anna, Mészöly Miklós, Mikszáth Kálmán, Moesko Péter, Móricz Zsigmond, Moskát Anita, Örkény István, Papp-Zakor Ilka, Puskás Panni, Tömörkény István, Vonnák Diána.


Tízig aludni! 25 kortárs és kortalan novella. Szerk. Péczely Dóra. Illusztrátor: Jásdi Juli. Tilos az Á Könyvek, 2022. 324 oldal, puha borító.

 Ennek a könyvnek 2 egeret adtunk. Ne szalassza el!

A bejegyzés megírásához használt könyvet a kiadótól kaptuk.