Párbeszédek a kompetenciafejlesztésről

Találkoztunk mi már ilyen magától értetődő természetességgel folyó pedagógiai munkával? – juthat eszünkbe az első automatikus kérdés. Nos, pillantsunk be gondolatban napjaink óvodai csoportszobájába: milyen érzelmek tükröződnek a benti arcokon? Lépjünk be egy tanterembe: mi határozza meg leginkább az iskola szereplőinek magatartását? Mennyiben felel meg vágyainknak, elvárásainknak, jövőnkről alkotott előzetes képünknek mindaz, amit a közoktatás napi gyakorlatában tapasztalunk?

Szerencsére mindig is voltak, vannak ma is olyan iskolák, pedagógusok, akik bensőséges „mester és tanítvány” viszony kialakításával, hiteles értékközvetítéssel képesek felülírni a tanítás, nevelés elidegenítően számonkérő, ridegen ismeretközpontú kulturális mintáit; szakmai tudásukkal és módszertani leleményességükkel pedig minden gyermeket és fiatalt valódi tanulásra tudnak késztetni.

A reformpedagógiát illetve alternatív pedagógiát művelő közoktatási intézmények elsősorban gyermekközpontú szemléletük révén, más, átfogó óvodai és iskolai programok pedig inspiráló tanulási környezetük vagy a kultúra teljességét beemelő tanítási programjaik révén töltöttek, töltenek be innovatív szerepet a magyar közoktatásban. Eltérő értelemben és eltérő hangsúlyokkal ugyan, de kivétel nélkül mindegyikre igaz, hogy a tanulási szükségletekhez jobban illeszkedő, minden gyermeket erőpróbára késztető tanulási környezetet igyekeznek teremteni tanítványaik számára; szem előtt tartják az átfogó tanulási célokat; tiszteletben tartják az egyéni fejlődést; megjelenik bennük a pedagógus mint a tanulás sikerességét elősegítő társ képzete, valamint a tanuló személyes felelősségvállalásának fontossága is.²

Az ismeretközpontú oktatásról való elmozdulásnak komoly lendületet adott az ezredfordulón érkező markáns kutatási visszajelzés, melyet a hazai szakma gyakran csak PISA-sokk néven emleget. A harminc országot tömörítő gazdaságpolitikai fórum, az OECD³ által elindított kutatás⁴ annak feltárására irányul, hogy az iskola mennyire képes a diákokat a 21. századi társadalmak kihívásaihoz szükséges ismeretekkel, készségekkel ellátni. A felmérés újdonsága éppen abban áll, hogy a hagyományokkal szakítva nem azt vizsgálja, hogy mit sajátított el a diák az iskolai tananyagból, hanem hogy a 15 éves korosztály milyen mértékben rendelkezik azokkal az alapvető ismeretekkel és készségekkel – kompetenciákkal –, amelyek a mindennapi élet kihívásaihoz, a munkavállaláshoz vagy a továbbtanuláshoz szükségesek.

A PISA-felméréseken a magyar közoktatás rendre figyelmeztető visszajelzést kapott. Interjúkötetünk szereplőitől többféle értelmezést is olvashatunk a mérési eredményekről. A nemzetközi mezőnyben elfoglalt helyünk nyilvánvalóan az eddig megtett lépések újraértékelésére készteti az oktatás kutatóit, az oktatásirányítás mindenkori szereplőit.

Ugyanakkor a kompetencia fogalom korántsem egységes – nemzeti és szektorális szinten is komoly értelmezésbeli kérdéseket vet fel. Ezért az ezredforduló környékétől kezdve, Európában pedig különösen az ún. lisszaboni stratégiai célkitűzések⁵ meghatározását követően lett kiemelt téma az egész életen át tartó tanulás (Lifelong learning), és az azt megalapozó kulcskompetenciák kérdésköre.

Az utóbbi 4-5 év fejleménye, hogy az Európai referenciakeretben meghatározott kulcskompetenciák fejlesztése érdekében mind az alapfokú, mind a középfokú oktatásban különböző nemzeti szintű támogató rendszereket építenek ki Európa-szerte. A kompetencia alapú oktatás előmozdítása érdekében Magyarországon 2001-ben indult el, de csak 2006-ban intézményesült az Országos kompetenciamérés jelenleg is érvényben lévő gyakorlata⁷: a 4., 6., 8. és 10. osztályosok szövegértési és matematikai képességeit méri fel minden tanévben az Oktatási Hivatal. A Nemzeti Alaptanterv⁸ 2007-ben módosított változatába – az oktatás hazai hagyományait is szem előtt tartva – kis módosításokkal beépültek a kulcskompetenciák, melyek a következők: Anyanyelvi kommunikáció, az Idegen nyelvi kommunikáció, a Matematikai kompetencia, a Természettudományos kompetencia, a Digitális kompetencia, a Hatékony, önálló tanulás, a Szociális és állampolgári kompetencia, a Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia, valamint az Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség.

A szerteágazó tanulságokat nem csak pedagógusként, szülőként is érdemes tudatosan végiggondolnunk. Ezek közé a végiggondolandó tanulságok közé tartozik például az is, hogy munkavégzésünk sikere nem pusztán kvalifikáltságunkon, bizonyítvánnyal igazolható (szak)képzettségünkön múlik, hanem egyéni hozzáállásunkon, aktuális teljesítményünkön (hatékonyságunkon, rugalmasságunkon), sőt együttműködési készségünkön is. A munkáról alkotott általános felfogásmódunk változásával tehát változtatnunk kell a tudás, a tanulás és tanítás értéktartalmainak megítélésén is.

Új pedagógiai világkép van terjedőben: legyünk mi magunk is hordozói, átörökítői, kedves Olvasó.

A Tempus Közalapítvány kiadványának szerkesztői

A cikk a Tempus Közalapítvány Alma a fán – Párbeszédek a kompetenciafejlesztésről c. kötetében (2010) jelent meg, amely az Európai Bizottság és a NEFMI támogatásával megvalósuló „Az egész életen át tartó tanulás hazai megvalósítása” c. projekt keretében jött létre.

A teljes kiadvány elérhető és letölthető a Tempus Közalapítvány honlapjáról.