Szülő- és gyereknevelés

A négy fal között egy eleven gyerekkel – kiborultam, mit tegyek?!

MÓDSZEREK AZ ATIPIKUS FEJLŐDÉSŰ GYERMEKEK NEVELÉSÉHEZ

Kedves ADHD (és nem ADHD) gyermekeket nevelő szülők!

Különösen nehéz lehet mostanában azoknak a gyerekeknek az élete, akik figyelmi, indulatkezelési és hiperaktivitási problémákkal küzdenek, és nemkülönben a most velük naphosszat összezárt szülők élete. Sok ilyen panasszal, kérdéssel fordulnak hozzám a szülők, hogy mit lehet tenni, van-e valami olyan ötlet, módszer, ami segíteni tud. Nos, csodamódszer nincsen (csak talán sok apró csodából rakhatunk össze valami ilyesmit), és valóban, magából a helyzetből is adódnak extra nehézségek: bezártság, folyamatos összezártság, egyszerre ingerszegénység és ingerekből túlkínálat, mozgáshiány, kis tér, a vírushelyzet miatti bizonytalanság, félelmek, szorongások, kiszámíthatatlanság, pánikhangulat, egyéb krízisek: szülők munkájának elvesztése, párkapcsolati feszültségek, bántalmazások felerősödése, izoláció.

Amit ebben a helyzetben jónak tartok, sok, a témában jártas gyakorlati vagy kutató szakemberrel egyetértésben, azt magam is kiemelném, majd összeszednék a szülők számára néhány, a tájékoztató írásokban kevésbé érintett, erre a helyzetre átgondolt, főképp kapcsolati, viselkedési szempontot. Először jöjjenek a valódi ADHD esetén bevált viselkedésrendezéses módszerek, eszközök, melyek sok esetben egyszerű nevelési módszerek is egyúttal, azután jöjjön a szülő lelke.

De miért is mondom, hogy valódi ADHD? Mert természetesen vannak olyan viselkedéses, figyelmi problémák, melyek ADHD tüneti képét mutathatják, de valójában más háttere, eredete és természete van ezeknek bizonyos gyerekeknél. Ezért rendkívül fontos a megbízható diagnózis (és differenciáldiagnózis). Nem mindegy ugyanis a kezelési, terápiás módszerek kiválasztása miatt.

Ha nem valódi figyelemhiányos hiperaktivitás zavarról van szó, az azt jelenti, hogy alapvetően nem az idegrendszer sajátos működéséről, vagy működési eltéréséről, zavaráról van szó (elsődlegesen a gátló és végrehajtó működések érintettsége), hanem környezeti hatások, érzelmi és szociális okok lehetnek a háttérben, melyek a gyermek feltűnő, zavaró viselkedéséhez vezettek. Sokszor van a háttérben tartós, súlyos stressz, nem, vagy nehezen oldódó, gyakori konfliktushelyzetek, traumák, krízisek, illetve érzelmi elhanyagolás vagy valamilyen formában megvalósuló bántalmazás (fizikai, szexuális, érzelmi-pszichológiai), abúzus. Ha ezek fennállnak – és ezt felderíteni csak igen alapos, körültekintő vizsgálódással lehetséges, amire általában nincs kellő idő és felkészültség a szakvizsgálatokon -, akkor a tüneti viselkedés könnyen figyelemzavarnak, hiperaktivitásnak, impulzivitásnak imponálhat, miközben valójában egy ún. „fejlődési traumatizáció zavar” (Developmental Trauma Disorder) áll fenn. És ha ez áll fenn, akkor hatástalanok, vagy csak minimálisan hatásosak lesznek a viselkedésrendezéses vagy kognitív viselkedésterápiás eszközök, ezek erőltetése akár még ronthat is az állapoton.

Még egy megjegyzés ehhez a témakörhöz: osztom Máté Gábor véleményét arról, hogy test és lélek rendkívüli módon összhangban működik, tehát a nagyon korai stressz állapotok, konfliktushelyzetek, hiányok, traumatizáció következménye, hatása egy idő után a testi működésekben is megjelenik, hiszen változnak a hormonszintek (stresszhelyzetben lévő várandós anyák újszülöttjeit vizsgálva azt találták, hogy már az éppen világra jött kisbabában is magasabb a stressz hormonok szintje), az idegrendszeri működések, melyek egy idő után egy állandósult zavart működéshez vezetnek. Itt is megtalálható tehát a korai környezeti hatás, eredet, melyet mindenképpen érdemes feltárni, és ha lehet, átírni, átkeretezni, megérteni. Fontos megérteni, hogy az emberi agy áramköreit nem kizárólag az örökölt biológiai tényezők határozzák meg, hanem az élmények is, melyek már a magzati korban és a megszületés körül és utána hatnak. A szülők érzelmi állapota, traumái és életmódja befolyásolja a gyermek agyának, idegrendszerének fejlődését, de ezek zömében tudattalan hatások. Ezért a megoldási javaslataim 2. részében ezekkel foglalkoznék. Főleg azért is, mert valódi ADHD esetén is igen sokszor ott vannak a nevelési és kapcsolati, kapcsolódási zavarok, hiányosságok, kommunikációs félreértések, ördögi körökké szilárduló egymásnak feszülések, támadások, vádaskodások, hatalmi, erőszakos intézkedések, kényszerítések, és ezekre válaszként ellenkezések és ellenállások, nyílt és rejtett haragok, indulatok, támadások és sorozatos védekezések. És az ezek nyomában járó csalódások, veszteségélmények és bűntudatok. Akkor is, sőt talán akkor még fokozottabban, ha erős összekötő kapocs a szülő és a gyermek között a szeretet.

Mire figyeljünk szülőként ebben a nehéz helyzetben elsősorban? Amit már úgyis tudunk, csak éppen most jóval nehezebb betartani:

  •  kiszámítható ritmus, megszokott rutinok, előre meghatározott napirend, akár képkártyákkal vagy „térképpel” segítve
    ◊ ne legyünk most perfekcionisták! Nem baj, ha kicsit borul a ritmus, csúszik a napirend, engedjük meg magunknak a kisebb-nagyobb hibázásokat is, de azzal együtt, hogy akkor majd holnap újra próbáljuk, vagy korrigáljuk, ami nem működött jól. Reggel beszéljük meg mindig az aznapi napirendet, képekkel, rajzokkal megtámogatva
    ◊  mindig vonjuk be a gyermeket is valamilyen szinten ennek kialakításába, képességeihez, életkorához igazodva! jobban alkalmazkodik, ha azt érzi, ő is a részese volt a döntésnek, alkotási folyamatnak, és nem csak kívülről ráerőltetett parancsot, nyomást gyakorló elvárást kap
    ◊  különleges szabályok kialakítása speciálisan erre a karanténhelyzetre – közösen!
    ◊  idői határok kialakítása – találjuk ki közösen a gyermekkel, vajon melyik tevékenység mennyi időt igényelhet, mondja el, szerinte mennyi legyen. Vigyünk bele egy kis játékosságot, versenyeztetést, hogy pl. te olyan jó vagy ebben, hogy fogadjunk, hogy 20 perc helyett te 18 alatt is megcsinálod! Ki mit nyer a fogadáson? Főleg, ha esetleg a gyermek még túl is teljesíti, és jobban összpontosítva gyorsabb, mert meg akarja mutatni, be akarja bizonyítani, hogy ő még ennél is többre képes. Érdemes hát hinni benne, megelőlegezni neki a bizalmat!
    ◊  legyen ritmus, feladat, tanulás, kellő szünetek…időben, térben behatárolt kütyüzés legyen, háttérzajok, -zene, -tévézés ne legyen
  • rövid, könnyen érthető, világosan fogalmazott mondatok, kérések és utasítások
  • következetesség, de azért ne legyen belőle kényszerítés, keménység, rugalmasság!
    ◊  hallgass a szívedre, és akkor és abból engedj, amiből érdemes, mert több lenne a betartatásának a kára, mint az elengedésének az előnye
    ◊  ha éppen rugalmas vagy, lazán és kedvesen hangsúlyozd, hogy most éppen kivételt tesztek, mert nem akarsz mindig kiképző őrmester lenni, de fontos lesz majd megoldani, megcsinálni ezt is, amit most felfüggesztettetek – és kérdezd meg a gyerekedet, szerinte hogyan pótoljátok, hogyan, mikor korrigáljátok majd
    ◊  ha éppen eltérsz a megszokott rendtől, vagy napirendi ponttól, mindig indokold, pl. látom rajtad, hogy már nem bírod az egy helyben ülést vagy a koncentrációt, vagy látom, nagyon elfáradtál -így az az üzenet is átmegy a gyerek felé, hogy te szülőként érzékeny vagy az ő igényeire, szükségleteire, érzéseire, odafigyelsz rá, és fontos neked az ő szempontja, komfortja, nemcsak az elvégzendő feladat vagy teljesítmény, és ez sokat fog lendíteni a kapcsolatotokon
  • jutalmazás – büntetés
    ◊  a varázsszavak: hiszek benned, tudom, hogy képes vagy ezt megcsinálni! Büszke vagyok rád! Nem semmi, gratula! nemcsak szavakkal, hanem kézjelekkel, gesztusokkal, eltúlzott mimikával, hangsúllyal.
    ◊  gyakori „simogatások”, megerősítések: szóban, gesztussal, öleléssel, puszival, simogatással, tenyérbe csapással stb.
    ◊  jutalomkastély, smile vagy matricagyűjtő album, kincsesládába kincsek gyűjtése, mind-mind izgalmas játékosságot vihet a mindennapokba, és a nyűgnek érzett feladatok közé. A jutalomkastélyt rajzoljátok, fessétek meg közösen, legyen most csak két hetes az időtartam, amíg fel lehet jutni, és bejutni, megtalálni a nagy kincset! Közben minden egyes odavezető kő az úton napi elismerést és biztatást is jelezhet, illetve akár 4-5 naponta összegyűjtött picit nagyobb jutalmat. Ne mindig tárgyi jutalom legyen, lehet közösen együtt töltött idő, aktivitás, játék, alkotás is.
    ◊  büntetés lehetőleg ne legyen, inkább természetes következmény, és az se túl távoli
    ◊  ha van negatív következmény, akkor azt is előre, a reggeli napirend kialakítását is célzó beszélgetésen határozzuk meg közösen, tehát legyen ez is előre tudott, kiszámítható! Semmiképpen ne legyen rögtönzött, azonnali indulatból fakadó!
    ◊  az arányok mindig fontosak, figyeljük saját magunkat, hányszor, és mikért szólunk rá a gyerekünkre, hányszor, hogyan marasztaljuk el, figyelmeztetjük, kritizáljuk, azaz kifejezzük felé, hogy elégedetlenek vagyunk vele – ez szégyenteli, megalázó és szorongató lehet a gyereknek, ezért befelé fog fordulni, vagy éppen ellenáll majd, ezzel még jobban kihúzza a gyufát, és a büntetések, kudarcok köre bezárul. Ezért kérlek, csak a valóban fontos dolgoknál szólj rá, azt is kedvesen, szeretettel, de mindenképpen határozottan, hogy értse, ez most valami miatt valóban fontos. Nem kell túlmagyarázni a miértet, de nagyon röviden ezt is említheted. És fontos, hogy megérezze rajtad a higgadt, határozott nyugalmat, hogy ebből most nem fogsz engedni, de ne legyen benned harag és agresszió, csak eltökélt kitartás, ez, és a szeretetteljes türelmed át fog menni a gyerek felé. Szóval az arányok, a negatív és a pozitív megerősítések megfelelő arányban legyenek, azaz ez utóbbiak jóval gyakoribbak legyenek!
    ◊  csípd nyakon, ha jó! Vedd észre, ha valamit éppen jól csinál, és azonnal kommentáld, adj neki megerősítő visszajelzést, azt, hogy elégedett vagy vele, hogy büszke vagy rá!
    ◊  ha nagyon vadul, durván viselkedik, azt azonnal leállítjuk.
  • téri elrendezés
    ◊  alakítsátok át úgy a teret, hogy ebben az új helyzetben, hogy otthon van az iskola, mindennek meglegyen a maga stabil, állandó helye. Mindig közösen a gyerekkel! ezt is tervezzétek meg, mi a tanulás helye (persze néha azért ettől el lehet térni, ha szükséges), mi az egyedüllét helye, hol lehet zenét hallgatni, hol lehet olvasni, hol lehet szusszanni, hol van a családi kupaktanács és együttlétek helye stb.
  • családi hangulat
    ◊  tudom, nem könnyű most jó hangulatot teremteni, de mindennek ez az alapja! Próbáld megőrizni a játékosságodat, a kedvességedet, a rugalmasságodat, azt az alapvető érzést sugározni, hogy milyen jó, hogy most mindannyian együtt vagyunk, együtt lehetünk, és ez milyen boldogító érzés, nézzük meg, hogyan hozhatjuk ki ebből a helyzetből a lehető legtöbbet, legjobbat!
    ◊  A családi összefogást, hogy mindenki egy nagy egésznek a része, most különösen fontos lehet szem előtt tartani. Egy mindenkiért, mindenki egyért! Valami családi jelmondatot, titkos jelszót, zászlót, okiratot stb. kitalálni, vagy vérszerződést kötni, hogy mindenáron és minden helyzetben kiállunk egymásért, segítünk egymásnak, megvédjük egymást! Mint pl. a Holiday c. filmben, ha láttátok, apuka és a két kislánya lettek a három testőr. Vagy lehettek kerekasztal lovagjai is akár, ahol mindenki a saját erejét, tudását, képességét teszi be a közösbe.
    ◊  családi feladatmegosztás: nem anyuka „dolga” minden háztartási munka, hanem a család összes tagjáé, megosztva, és nem segítenek anyukának, hanem odateszik a közösbe a maguk részét! Nagy különbség! Családi kupaktanácson határozza meg a család, kinek mi a saját dolga, felelőssége, teendője.
  • step by step
    ◊  Ezt már jól ismeritek, lépésről lépésre, és mindig nagyon kis lépésekben haladni, a bonyolult, összetett feladatot apró részekre lebontva sorjában megoldani, kicsit több időt hagyni, időnként kis szusszanásnyi szünetet hagyni, de lépegetni szépen előre.
  • szemkontaktus
    ◊  fontos, hogy mielőtt kérjük valamire a gyermeket, vagy mondani szeretnénk neki valamit, nézzünk egymás szemébe. Akár azt is lehet, hogy kedvesen odafordítjuk, megsimítjuk az arcát, vagy megfogjuk egyidejűleg mindkét alkarját, hogy ránk figyeljen
  • mozgás
    ◊  Alapvetően fontos, hiánya sok magatartási problémához vezethet. Ötletek a mostani helyzetben: ha nem csoportos mozgásformát választunk, azért le lehet menni, ki lehet menni a szabadba, és ott futkosni, ugrálni, ugrókötelezni, tornázni stb. Bent a lakásban pedig „hangtompítós” szőnyegeken ugrálni, tornázni, egyre gyorsabban taposni a földön, akár buborékfóliát is, nagy kar-és lábkörzéseket csinálni, és egyéb tornagyakorlatokat végezni.
  • szeretetbombázás
    ◊  Legyenek olyan konkrét időszakok, amikor kényeztetjük a gyereket a szeretetünkkel, amikor csak rá figyelünk, amikor csak az van, amit ő akar.
  • érzelemsarok/dühsarok, varázsszőnyeg, üresjáratok
    ◊  Játékterápiás módszereket ajánlok, most éppen otthonra, de akár óvodában, iskolában is kivitelezhetők ezek. Különítsetek el és rendezzetek be egy nyugis sarokban egy ún. „érzelemsarkot”, ahol meg lehet nyugodni, ki lehet kártyalapszomorkodni, sírni magát annak, akinek éppen erre szüksége van, ahol el lehet bújni a többiek, illetve az egyéb ingerek elől, ahol egyedül lehet lenni, ahol lehet esetleg relaxálni, halk zenét hallgatni, olvasgatni vagy rajzolgatni. Külön dühsarok is hasznos lehet, ahol lehet taposni, topogni, buborékfóliákat szétnyomogatni, régi újságokat széttépdesni, babzsákokat kosárba dobálni erősen, papírtéglából vagy műanyag téglákból épített tornyot szétbombázni, óriáspárnát vagy boxzsákot püfölni. Egyszóval kiengedni a gőzt. Persze szülői engedéllyel vagy hozzájárulással. 😊 A „varázsszőnyeg” (egy színes, rojtos kis szőnyeg) elviheti őt varázslatos tájakra, vagy el lehet vele menekülni, vagy egy védett és békés helyet képvisel, ahol nem zavarják, lehet önálló tevékenység terepe is, ki is lehet vele emelni bizonyos tevékenységeket, vagy hely, ahol megnyugodhat a gyerek. És az „üresjáratok”: ne akarjunk mindig, minden percet beosztani, lehessen néha csak bambulni, kinézni a fejünkből, vagy bolond dolgokat csinálni, semmit tenni, mindezt úgy, hogy nem kap érte a gyerek rosszalló tekinteteket, megjegyzéseket.
  • én-idő, páros idő, családi idő – megállapodások
    Mindenkinek szüksége van egyrészt egy kis elvonulásra, egyedüllétre, felnőttnek és gyereknek egyaránt, másrészt arra, hogy azzal foglalkozzon olyankor, amivel szeretne, amihez kedve van. Tehát fontos, hogy legyenek olyan időszakok, amikor nem mi határozzuk meg, mit hogyan csinálhat a gyermek, hanem amikor ő döntheti el, hogy azt az időkeretet mivel tölti ki. Persze segíthetünk neki, ha igényli, vagy ha szükséges. 😊 Azt is fontos megbeszélnünk vele – akár kettesben, akár a családi kupaktanácsok alkalmával, hogy erre nekünk, szülőknek is szükségünk van, és megállapodást kötünk vele, hogy ilyenkor ő hagy minket békén, és elfoglalja magát, mi meg akkor hagyjuk őt békén, amikor az ő énideje van. Tehát a megállapodások – én úgy látom, hogy lehet ilyen szempontból a gyerekeket kicsit jobban becsülni, jobban partnernek, „felnőttnek” tekinteni, azaz bevonni, és számítani a megértésére. Legyenek kijelölve – főleg testvér-rivalizációknál fontos ez – kizárólagos anya-gyerek, illetve apa-gyerek idők, akár csak pár perc is elég, amikor csak ketten vannak, együtt alkotnak, játszanak, vagy akár csak mesét néznek, olvasnak, hallgatnak, vagy zenét hallgatnak stb. És a családi közös idők, amikor mindenki együtt van, nemcsak a vacsoránál, hanem mondjuk előtte-utána egy-egy félórát legalább. Kupaktanács, játék, filmnézés, mozgás, bármi lehet, lényeg, hogy mindenki vegyen részt rajta.
  • stresszoldás
    ◊  sokféle technika van erre, keressünk hozzá ötleteket. Zene, meditációs, relaxációs zenék, lemezek, szövegek, mesék használata, amikor szükséges. Amire kevésbé szoktunk gondolni: amikor már nagyon feszült a gyerek, akkor nem lazítást, elengedést kérünk, hanem módszeresen egymás után még jobban megfeszíttetjük vele az izmait, erre automatikusan jön a túlfeszítés után az elernyedési, ellazulási reakció. Egy zsák búzát játszhatunk pl., és a kis lyukon lassan csorog ki a búza, úgy ernyed el a testünk is, vagy teknősbékát játszunk, aki lassan, fokozatosan húzódik vissza a páncéljába, vagy lassú, négyütemű légzőgyakorlatokat végzünk, és hasonlók.
  • alvás előtt
    ◊  Sok gyereknek nehéz mostanában elaludnia, mert talán nem jut elegendő, az egész testét leizzasztó, kifárasztó mozgásos tevékenységekhez, szabad levegőhöz vagy úszáshoz, vagy a sok lebegő szorongás, feszültség, amit érez a szülők felől, a krízishelyzet fenyegetettsége, stresszei megviselhetik, és az is, hogy kibillent a megszokott kerékvágásból, és még nem találja a helyét. Hogyan könnyíthetjük ezt meg? Az elalvás előtti órák már legyenek nyugisabbak, főzzünk alváskönnyítő gyógyteát, mint pl. citromfű, hárs, vagy mézes tejet, lehet akár egy kis rituálét is ekörül kialakítani. Minden technikai kütyüt tegyünk távolra. Segíthet a melatonin vagy homeopátiás lazító szerek is. Relaxációs technikákat alkalmazni, halk, duruzsoló zenét beindítani, esetleg egy kis porszívó hangot. Jó szolgálatot tehet az autogén tréning is: mikor lefekszik a gyermek, lekapcsolod a villanyt, csak kis éjjeli lámpa vagy sólámpa ég, és akkor nagyon nyugodt hangon lassan, lágyan mondod: ellazulsz, teljesen nyugodt vagy, ellazul a fejed búbja, a homlokod, az arcod, a nyakad, stb. lefelé, egészen a lábfejéig….aztán egy szép réten vagy, csodálatos meleg van, süt a nap, csak a madarakat hallod, stb. annyira jól sikerülhet, hogy egy idő után már ő mondhatja esténként, amikor szüksége van rá, és anyai szíved örömmel láthatja, amint öt perc alatt szuszogva elalszik… 😊

ÉS AKKOR MÉG NÉHÁNY GONDOLAT ÉS ÖTLET A SZÜLŐK SZÁMÁRA, FŐLEG ÉRZELMI, KAPCSOLATI SZEMPONTBÓL:

  • megnyomja a gombot benned
    ◊  Minden gyerek, de különösen a kis adhd-sunk, vagy ál-adhd-sunk igen érzékeny, a kis antennáival rögtön letapogatja, mi is van a lelkünkben legbelül. Észlelik, ha valami nagyon – túlságosan! fontos a számunkra, és azt nagyon elkezdjük nyomatni. Szóval nagyon rágörcsölünk a dologra, erőből akarjuk áttolni, és ezért aztán túl is toljuk. Nézzünk magunkba: miért ragaszkodunk annyira erősen és mindenáron ehhez a valamihez, miért ilyen fontos a számunkra? Milyen érzéseket, szorongásokat, indulatokat mozgósít bennünk maga az adott ügy, és az, ha nem úgy valósul meg, mint ahogyan elterveztük? Miért ragaszkodunk valamihez ennyire makacsul? Ha ezt megértettük, és a belső motivációnkra rájöttünk, akkor talán könnyebb is lesz azt elengedni, vagy legalább jelentős súlyoktól szabadulhatunk meg. Ha nem most, majd teljesül később. Kinek fontos? Mindig tisztázzuk. Ha elengedni nem tudjuk, akkor legalább próbáljuk meg, hogy nem mutatjuk a gyerek előtt, hogy ez nekünk most ennyire fontos, szinte élet-halál kérdés. Ez meg is ijeszti, és meg is zavarja a gyereket. Érzi a kényszerítést, az ellentmondást nem tűrő szülői nyomást, és menekülne előle, ezért sokszor megpróbálja visszaverni ezt a támadást, és ellenáll, lázad. Ha levesszük a súlyát, a fontosságát – magunkban, belül -, akkor a gyerekünk kedvesebbnek, lazábbnak, barátságosabbnak fog látni bennünket, és nem egy vicsorgó, követelő szörnynek. Hanem Tündérnek. 😊
  • dühös vagyok a gyerekemre
    ◊  Ismerjük fel és ismerjük el az érzéseinket! Nagyon sokszor a szeretet jegyében elnyomjuk, nem mutatjuk ki, hogy felmérgesített bennünket a gyermekünk, és azt hisszük, nem is vagyunk dühösek. Pedig belül fortyog a katlan, és ennek még csak tudatában sem vagyunk! Nem így a gyerek, főleg az érzékenyebbik fajtából! Rögtön kiszagolja a vulkán kénköves szagát, hiába akarjuk álcázni, és virágokkal beültetni az egész hegyet. Őt nem lehet megvezetni. Érzi a haragunkat, és ezt elutasításként, kapcsolati szakadásként éli meg, megijed, kétségbeesik, elkeseredik, és összezavarodik. nem tud mit kezdeni ezzel a kettős üzenettel. Legyünk hát őszinték! Mindenki lehet mérges, a harag, a düh érvényes, jogos, természetes érzések lehetnek, csak nem mindegy, hogy másokat támadólag, bántóan fejezzük ki, vagy elfogadható módon. Engedélyezd hát a dühös érzéseket, neki is, magadnak is, legyen létjogosultsága. Fejezd ki a saját, gyereked felé irányuló dühödet is neki, csak ne indulatból! Kontrolláld és tudatosítsd, és külső, dramatikus jegyekkel, mint pl. szemöldökráncolás, segítsd neki, hogy felismerhesse ezt az érzést. Magyarázd el – röviden! – miért haragszol, és mit lehet tenni, hogy a haragod megszűnjön. Ő is hadd szóljon hozzá, szerinte mivel lehet jóvá tenni valamit, legyen benne az ő megoldási javaslata is.
  • bűntudatom van
    ◊  Majdnem minden szülő küszködik a bűntudataival. Hibáztatja magát, szeretne jobb, tökéletesebb szülő lenni, de sokszor érzi, nem megy, kicsúszik a kezei közül az irányítás. Megbánja, ha meggondolatlanul szólt vagy cselekedett, kiabált, pofozkodott vagy más módon bántotta gyermekét. Szégyelled magad ilyenkor, és mardos a bűntudat, a bűnbánat, legszívesebben vezekelnél a gyereked előtt. Ne tedd! Megfordulna a kocka! Kicsúszna a kezedből az irányítás, ami mindenképpen a te kezedben kell, hogy maradjon, hiszen ez nyugtatja meg a gyermekedet is, ettől érzi magát biztonságban, hogy te kellő korlátokat és határokat tudsz szabni, megbízhat benned, rád bízhatja magát. ADHD-val küzdő gyerekek esetében ez különösen fontos. Mit tegyél hát? Adj magadnak engedélyt arra, hogy lehetsz néha tökéletlen, követhetsz el hibát, te attól még jó szülő, jó anya vagy az esetek többségében, és hát mindenkivel előfordulhat, hogy nem viselkedik okosan éppen. Bocsáss meg magadnak, kérj elnézést nyugodtan a gyerekedtől is, ha túlságosan megaláztad, megszégyenítetted, megbántottad! Ettől majd ő is sokkal elnézőbb, szeretőbb lesz saját magával szemben is, és nem lesz könyörtelen maximalista, aki sanyargatja saját magát is és másokat is. Ne terheljenek bűntudatok, hidd el, tényleg! nem kell tökéletes anyának lenni, csak elég jónak! 😊
  • teljesíteni, megfelelni akarok
    ◊  Gondold át, kinek és mit szeretnél bizonyítani? Erős, független nő/férfi, anya/apa vagy, nem kell senkinek se megfelelned, se olyannak lenni, amilyennek ő akarja. Ugye gyakran ilyenek a szüleink, akik még felnőtt korunkban is gyereknek néznek bennünket. Ha már gyerekünk van, gondolkodjunk el azon, meddig akarunk még gyerekszerepben leledzeni, akik engedélyt kérnek félve az anyukájuktól vagy apukájuktól, hogy eldönthetnek-e, megcsinálhatnak-e valamit? Szóval higgy magadnak, higgy magadban, légy erős, okos, független, felnőtt szülő, aki tudja, mi a jó neki. Se a szüleidnek, se a tanároknak, se másoknak ne akarj megfelelni, bizonyítani. Bízz magadban. Ne tekintsd a gyereked a saját meghosszabbításodnak, tehát a te megfelelési kényszerednek ne ő legyen az áldozata, a te teljesítmény-központúságodnak ne ő igya meg a levét! Nézz magadba, honnan jönnek belőled ezek a túlzott elvárások! Mert ha benned ez nagyon erős, akkor nem tudod szeretettel, elnézéssel, megértéssel kezelni a gyermeked gyengeségeit, lemaradásait, nehézségeit. És ez ugye, nem kell mondanom, mit is jelent egy ADHD-s gyermek esetében?! Dicséretet, elismerést pedig nyugodtan adj saját magadnak! Hiszen folyamatosan küzdesz, teljesítesz, megteszel mindent, ami csak tőled telik, a lehető legnagyobb szeretettel, odaadással, jóindulattal, jóakarattal.
  • szabadulni, menekülni szeretnék
    ◊  Teljesen érthető, jogos érzés és vágy időnként, hogy kiszaladnál a világból, mert már nem bírod tovább! Hát próbálj tényleg kiszaladni!
    ◊  Neked is legyen „én-időd”, hobbid, csak magadra figyelő időd, kedves időtöltéseid.
  • anya vagy tanító legyek? Hogyan vehetem rá a gyereket a kötelességteljesítésre?
    ◊  Anya vagy pedagógus? Ez itt a kérdés. Nos, a válasz egyértelmű és egyszerű: maradj szülő. A mostani szorongató, kibillent világban a gyerekednek arra van szüksége, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott szülőként azt sugalld, hogy alapvetően minden rendben. Mert itt vagyunk egymásnak. Számíthatunk egymásra. Gyermeked a megértést, a szolidaritást igényli, és ő is ugyanazt tudja majd adni a másiknak. Ez a biztos hátország kell ahhoz, hogy gyermeked szorongások nélkül képes legyen koncentrálni, hogy könnyedén, gyorsan tudja elvégezni a feladatait, azért is, mert utána a családi együttlétben örömök várják. Támasz, segítség, motiválás, az otthon melegének, játékos és hívogató légkörének megteremtése a lényeg. És akkor könnyebb lesz a kötelességteljesítés is.
    ◊  Sehogyan. Nem rávenned kell, hanem elérned, hogy átérezze, és tudja a kötelességét, és tegyen is azért, hogy ami az ő dolga, azt elvégezze. Tehát húzd meg a határokat. 😊
  • mi a helyzet a párkapcsolatommal?
    ◊  Kérj, oszd meg a terheket, és persze az örömöket is. Vigyázz rá is, vigyázzatok egymásra.
    ◊  Pálhegyi Ferenctől, kedvenc volt főiskolai tanáromtól tanultam, s magam is vallom, és nincs is ennél fontosabb: első a szülők férfi-női, partneri kapcsolata, mert csak akkor lesz a gyermek biztonságban és szeretetben, ha érzi a szülei erős, szilárd, szétszakíthatatlan szövetségét, egymás iránti szeretetét, tiszteletét és szerelmét. Gondozd hát a szerelmed!

Remélem, a lényeget elmondtam, ha nem, kérdezz nyugodtan!   

Szeretettel: 

Kedves Szülőtársam! Segíteni szeretnék neked egy-egy jótanáccsal, kapaszkodóval. Dr. Eigner Bernadett vagyok, gyermekeim már felnőttek. Neveléstudományból és pszichológiából doktoráltam, gyermekterápiát tanultam, pszichopedagógusként játékterápiával és szülői tanácsadással segítek. Gyerekeknek érzelmi, viselkedési és beilleszkedési problémákban, szülőknek nevelésben, és abban, hogy ismét harmonikus legyen a szülő-gyerek kapcsolat. Megismerhetsz engem és módszeremet a www.kapcsolatszerviz.hu oldalon. Szeretettel: Bernadett dr.

A Babanet.hu Pszichopedagógus, gyermekterapeuta szakértője.  

A készülő, szülőknek szóló könyvemben, a Szülők Nagykönyvében ezekről és egyéb nevelési kérdésekről majd még bővebben olvashatnak…

Kövessenek a  https://www.facebook.com/jatekterapia/ oldalon, hogy értesüljenek a megjelenésről!

A cikk forrása: kapcsolatszerviz.hu

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XA szív vége - Teakiadó