Szülő- és gyereknevelés

Egyre inkább nő a fiatalok körében a depresszió és az öngyilkosságra való hajlam!

Sajnos napjainkban egyre nagyobb mértékben kezd terjedni a fiatalkori depresszió, szorongás, de az öngyilkosságok száma is megnövekedett a kamaszok körében. A szakértők szerint mindez nagyban “köszönhető” az okostelefonok és az internet térhódításának is.

Egyre inkább nő a fiatalok körében a depresszió és az öngyilkosságra való hajlam!

“Az okostelefon egy egész generációt tesz tönkre?” – tette fel merészen a kérdést egy szakmai értekezésen Jean Twenge amerikai pszichológus. A témában kutató szakember szerint egy magányos, és boldogtalan generáció képe rajzolódik ki a mai fiatalokról.

“Azok a fiatalok, akik az átlagosnál több időt töltenek a telefonjukat nyomkodva, sokkal nagyobb eséllyel lesznek boldogtalanok, mint azok, akik kevesebb időt telefonoznak. A fiatalabb generációra ezenkívül egy általános bizonytalanság is jellemző, sokan érzik úgy, hogy kihagyták őket valamiből” – foglalja össze Twenge.

A kutatások alapján az is kiderült, hogy a súlyos pszichológiai szorongás 71%-al nőtt a 12-17 év közti serdülők körében. Hangulati zavarok és öngyilkossággal kapcsolatos eredmények nem mutatnak ilyen növekvő tendenciát a 26 évnél idősebb felnőttek körében, ami arra utal, hogy nemzedékek közötti váltás történik.

Két igen fontos dolog játszik közre a jelenség kialakulásához: az egyik az elektromos kommunikáció térhódítása, a digitális média térhódítása által az alvásidő csökkenése. A tizenéves fiatalok szülei számára sajnos egyáltalán nem feltűnő, hogy gyerekeik szinte éjjel-nappal a készülékeken lógnak, így tartva “kapcsolatot” a külvilággal is.

Az okostelefonok használatának korlátozása nem egy egyszerű feladat, úgy tűnik, hogy bár egyes országokban próbálkoznak a tanintézményekből való kitiltásával, az eredmény egyelőre nem egyértelmű. Sok szülő számára sajnos még mindig fontosabb, hogy a gyerekét állandó ellenőrzés alatt tudja tartani, így egyáltalán nem támogatja a telefonok iskolai betiltását. Vannak, akik otthon bizonyos időszakokban internet korlátozást vezettek be, így próbálják megakadályozni, hogy a gyerek ne lógjon egész nap a telefonján.

Napjainkban, amikor az életünk nagy része az okostelefonok gyűrűjében zajlik, igencsak bonyolult dolog ennek korlátozása, esetleg megvonása, azonban érdemes lenne a saját és gyermekeink egészsége érdekében bizonyos szigorításokat bevezetni. Jó, ha már egészen kisgyerek kortól tudatosan neveljük, és sokkal nagyobb figyelmet fordítunk a gyermek testi és lelki egészségére.

A cikk forrása: filantropikum.com

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás