Szülő- és gyereknevelés

EZÉRT VESZÉLYES A TIKTOK: A SZAKÉRTŐ 15 ÉVES KOR ALATT NEM ENGEDÉLYEZNÉ

Az utóbbi évek egyik legnagyobb tiniőrülete kérdés nélkül a TikTok: az online videókat megosztó oldalon nemcsak mások előadásait lehet meghallgatni, de a kamasz maga is kipróbálhatja, hogyan tud énekelni, táncolni, előadni, milyen reakciókat kap másoktól.


Tiktok blogger - GettyImages.com

A színes-szagos, nyuszifüles oldalt kínai cég üzemelteti 2012 óta, meglehetősen sikeresen: 2019-ben már egymilliárd tiktokker görgetett a mesterséges intelligencia által létrehozott hírfolyamban vagy töltött fel rövid videót. Ennek a hatalmas tömegnek közel fele fiatal gyerekekből áll, amivel el is érkeztünk az alkalmazás egyik fő problémájához. A TikTok a gyerekek online szórakozása. Kisiskolások ülnek a játszótéren a mobillal a kezükben, majd töltik fel egymás után a tartalmakat, kamaszok dicsérik vagy épp alázzák egymást a segítségével. Olyan feleslegesnek látszó dolgokkal pedig, mint adatvédelem meg személyiségi jogok, ez a korosztály zömében nem foglalkozik.

Hogy ez mekkora hiba, azt jól mutatja az Egyesül Államok, Nagy-Britannia vagy épp Hollandia reakciója, ezekben az országokban ugyanis hivatalos eljárásokat indítottak a TikTok ellen. Csak az amerikaiak 13 pontban részletezték, hogyan sérti a program az online gyermekvédelmi törvényt. Indiában egyenesen betiltották a használatát, ugyanezt Amerikában is aktívan tervezgetik. Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálta az alkalmazást, és hívta fel a figyelmet a felhasználóknak szóló magyar nyelvű tájékoztatás hiányára, a kéretlen és gyerekeknek nem való reklámok miatt pedig eljárást indítottak. Ez viszont még nem tárja fel a maga teljességében a TikTok negatív szerepét. Ezért kérdeztük meg Makay Józsefet, a Makay Kiberbiztonsági Kft. vezetőjét, etikus hackert arról, miért is tartsuk távol a gyereket a videómegosztótól.

Nem csak az adatvédelemmel van gond

Egyik közösségi oldalról sem állíthatjuk, hogy az ördög találmánya, és százszázalékosan haszontalan, így van ez TikTokkal is, de az biztos, hogy a fiatalok életére, gondolkodására és értékrendjére olyan jelentős hatást gyakorol, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, sem félvállról venni – szögezi le a szakértő. „Bármelyik más közösségi szolgáltatás esetében is felmerülhetnek adatvédelmi, pszichológiai és zaklatással kapcsolatos kérdések, amiket a szakértők ugyan folyamatosan próbálnak vizsgálni, kutatni és kezelni, de tapasztalataim szerint még ha ezeknek van is bármi eredménye, nem jut el az érintettekhez. Vagy mire el is jut, addigra már rég egy másik koncepciójú platformra tekintenek trendiként.”

Miközben arról vitázunk, vajon szabad-e a saját közösségi oldalainkon szülőként megmutatnunk a gyerekünk arcát vagy strandolós fényképét, fel sem fogjuk, milyen következményei lehetnek egy TikTokra feltöltött, a gyakorlatban ellenőrizhetetlen sorsú videónak. Ugyanis hogy pontosan mi történik a feltöltött tartalmakkal, milyen feldolgozáson, elemzéseken mennek keresztül, azt pontosan senki sem tudja, még a szolgáltatást nyújtó ByteDance legtöbb alkalmazottja sem – mutat rá Makay József. Az viszont biztos és bizonyított, hogy egyre fejlettebb algoritmusok figyelik a felhasználók tevékenységét, és az adatokat a pontosabb reklámmegjelenítésre használják fel már jelenleg is. Persze ezek az elemzések számos egyéb (akár kiberháborús) célra is felhasználhatók, ennek szinte csak a képzelet szabhat határt – még annak ellenére is, hogy elvileg meg kellene felelniük a GDPR (európai általános adatvédelmi rendelet) követelményeinek.

És hogy kit érdekel egy tízéves éneklős videója? A helyzet az, hogy sajnos sokakat. Adataink, vásárlóértékünk sokat ér, akkor is, ha gyerekekről van szó. A felhasználók személyes adataival, beszélgetéseivel, videóival visszaélhet akár pénzügyi vagy politikai okokból a TikTok mögött álló cég, akár olyan hackerek is, akik hozzáférést szereztek a rendszer adatbázisaihoz vagy nagyobb számú fiókhoz. Vannak ismert esetek, és a különböző adatszivárgással foglalkozó illegális fórumokon folyamatosan érkeznek újabb és újabb csomagok TikTok felhasználói fiókok ezreiről, amiknek a tartalmát legtöbbször adathalászattal szerzik meg maguktól a felhasználóktól, és jó pénzért értékesítik őket a feketepiacon.

A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvashatjátok. 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás