Szülő- és gyereknevelés

Hány éves korban kellene elkezdeniük a gyerekeknek a házimunkát?

A tudósok szerint a házimunkát végző gyerekek jobban teljesítenek felnőtt életükben. Ezek a kisebb feladtok még a gyerekek mentális egészségét is javíthatják, mivel így részt vesznek a család életében, és fontosnak érzik magukat.

Fontos azonban, hogy melyik házimunkát hány éves korban vezetjük be, és a szülőknek semmiképpen sem szabad valamilyen feladatot csak azért a gyerekre bízniuk, hogy ők megszabaduljanak tőle. A házimunkákat arra kellene felhasználni, hogy értékes leckéket tanítsunk a gyerekeknek az életről.

Lássuk, milyen életkornak, milyen házimunka felel meg, és mik az előnyei.

2-5 éves kor: a szekvenciák és sorrendek megértése

A kisgyerekek esetében a házimunkáknak segíteniük kell az új készségek fejlesztésében, és meg kell mutatniuk nekik, hogy minden feladatnak van eleje, közepe és vége – például, felveszünk egy bizonyos ruhadarabot, egy darabig viseljük, majd betesszük a szennyesbe. A legegyszerűbb házimunkák megtanítják őket arra, hogyan lehet nagyobb projekteket kisebb részelemekre bontani, aminek nagy hasznát vehetik a jövőben.

Fontos megjegyezni, hogy amikor egy újabb feladatot vezetünk be, ami már egy másik korosztálynak felel meg, azt nem a régi helyett, hanem a mellett vezessük be.

Javasolt házimunkák ebben a korban: játékok és könyvek eltakarítása, szennyes ruha összegyűjtése, ágyvetés, tányérok eltakarítása evés után.

6-7 éves kor: részvétel és csapatmunka

Ebben a korban a gyerekek már többet tudnak segíteni a ház körül. Ez a megfelelő idő arra, hogy megtanítsuk őket a csapatmunka és mások kisegítésének fontosságára: segíthetnek például a főzésben, az asztalterítésben, a bevásárló lista összeállításában és a vásárlásban. Ugyanakkor egy háziállat gondozása nemcsak segítségre taníthatja őket, de szórakoztató is lehet. Összességében a gyerek úgy érzi majd, hogy kiveszi a részét a család életéből, és lehetősége lesz jobban kötődni az egyes családtagokhoz.

Javasolt házimunkák: segítség a főzésben, asztalterítés, segítség a bevásárlásban, háziállatok etetése, növények öntözése.

8-9 éves kor: annak megértése, hogy mindennek megvan a maga helye

Ahogy a gyerekek egyre nagyobbak lesznek, egyre több felelősséget tudnak vállalni saját magukért, például rendet tarthatnak a dolgaik között. Ekkor már megértik, hogy körülveszi őket egy rendszer, amiben mindennek megvan a maga helye. Úgy kell elrendezniük a saját terüket, hogy minden eszköz, iskolai tanszer, játék vagy ruhadarab a maga jól meghatározott helyére kerüljön. Így a gyerek következetességet és rendszeretetet tanul.

Javasolt házimunkák: saját dolgaik rendben tartása, a tiszta ruha összehajtogatása és elpakolása, mosogatógép kipakolása, vagy az elmosott edény elpakolása a szárítóról.

10-11 éves kor: az önállóság elsajátítása

Most már nagyobb feladatokat is bízhatunk a gyerekre. Ezen a ponton bevezethetjük az időhöz kötött házimunkákat, például a reggeli elkészítését iskola előtt, vagy a tízórai elkészítését. Az olyan összetett, többlépcsős házimunkák, mint a reggeli elkészítése, arra ösztönzik a gyerekeket, hogy tervezzenek előre, és találják ki a feladat elvégzéséhez szükséges lépéseket. Ez segít fejleszteni az időbeosztás és a problémamegoldás készségét.

Javasolt házimunkák: reggeli elkészítése, tízórai pakolása az iskolába, szemét kivitele, portörlés, porszívózás, postaláda kiürítése.

12-15 éves kor: prioritások meghatározása

A kamaszok esetében a házimunka segíthet a pozitív önértékelés kialakításában, ha azt érzik, hogy megbíznak bennük, vagy más szavakkal, ha felnőttként kezelik őket. Tehát az új, életkornak megfelelő házimunkák bevezetése csodákat tehet egy tinédzser motivációjával. Fontos megtanítani őket az önfegyelemre és a prioritások meghatározására, így jó ötlet lehet a rugalmasság és a szabadság biztosítása a házimunkák elvégzése körül.

Javasolt házimunkák: autómosás, mosás, kerti munka, fűnyírás, ágynemű lecserélése, vasalás, elszakadt ruhák megvarrása, vagy leszakadt gombok felvarrása, ablakpucolás.

16 éves kor felett: felkészülés a felnőtt életre

Amikor a gyerekek serdülőkorba lépnek, már elég kompetensek és önellátók, ezért a rájuk kiszabott házimunkának is mindent tartalmaznia kell, amit egy normális felnőttnek is el kell végeznie. Ez magában foglalja a pénzzel való gazdálkodást és a vészhelyzetek kezelését is. Bár mindezek a készségek segíteni fogják őket későbbi életük során, ez még nem azt jelenti, hogy a felnőtteknek minden házimunkát a gyerekek nyakába kellene varrnia.

Javasolt házimunkák: bevásárlás, főzés, autó karbantartása, villanykörte kicserélése, háztartási gépek tisztítása (például a hűtőszekrény leolvasztása), stb.

A cikk forrása: filantropikum.com
- Fotók: BrightSide
- VIA -:  BrightSide

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás