Szülő- és gyereknevelés

„Három napja van új rendszer, és már témazárót kell írni” – a távoktatás káosza szülői szemmel

Egy anyuka tette közzé a kétségbeesett levelet egy távoktatási csoportban. A jobbító szándék vezérelte, sok szülőnek most nagyon nehéz dolga van, főleg, ahol több gyerek is van.

„Három napja van új rendszer, és már témazárót kell írni” – a távoktatás káosza szülői szemmel

Ez a hét arról szólt a magyar oktatásban, hogy mind a pedagógusok, mind a szülők igyekeztek valamit kihozni abból az extrém helyzetből, melyet az iskolák bezárása és a központi segítség gyakorlatilag teljes hiánya jelentett. Extrém helyzet kényszermegoldásokat is szül, és a szülőknek épp annyira nehéz ezt átvészelni, mint a pedagógusoknak.

Egy távoktatási csoportban posztolt kétségbeesetten egy anyuka, aki szerint az első héten több türelemre lenne szükség, és az átállás megszervezése kellett volna, hogy vezérelje a résztvevőket elsősorban. Változtatás nélkül közöljük a levelét az engedélyével:

Kedves Pedagógusok!

Van néhány gondolatom, amit megosztanék veletek. Abszolút jóindulattal!!!! Kérlek, így is olvassátok!

1. Három napja van új rendszer, és már témazárót kell írni, egy olyan felületen, amit még nem is ismerünk.

hirdetés

2. A szülők egy része bejár dolgozni, de aki otthonról dolgozik, annak is át kell állnia az új rendszerre, ami sok esetben nem olyan könnyű, ahogy a távoktatás sem.

3. A gyerekekkel eddig tanultunk, és segítettünk nekik leckét írni.

Azonban sok esetben most tanítanunk kell őket, ami nagyon nem ugyanaz!!! Egyrészt szakmai tudás nélkül, másrészt a saját munkánk mellett. Sok családnál több iskolás gyerek van, ezért feladatok és a terheltség is arányosan több.

4. A munkánk és a tanítás mellett ott vannak az egyéb feladatok, pl. a napi 5x étkeztetés, ami szintén időigényes.

5. Vannak egyéb gondok is. Segítenünk kell a nagyszülőket, szülőket és az idős rokonokat. Sokan a munkájukat veszítik most el, vagy élelmiszert sem tudnak vásárolni. Félünk a megbetegedéstől, hogy elveszíthetjük a szeretteinket.

6. Teljesen új felületeket kell megtanulnunk, hogy működjön a rendszer. Nálunk pl. 6 különböző oldalra kell belépni gyerekenként. Nekünk ugyanannyira nehéz és ijesztő, mint a pedagógusoknak.

7. Türelmet és időt kértek a szülőktől, mi is azt kérünk tőletek!!!!! Ez az egész átállás mindenkinek nagyon nehéz, fizikailag, szellemileg és érzelmileg is megterhelő.

8. Tényleg olyan fontos már az első digitális héten témazárót írni?????

9. Tényleg olyan fontos már az első héten nagy mennyiségű anyagot elküldeni a gyerekeknek?????

Hogy mire lenne most szülőként szükségem?

1. Időre, hogy megtervezhessem a napirendünket, hogy megismerkedjek az új online felületekkel, hogy kialakítsam a saját itthoni munkaidőmet.

2. Megfelelő szakmai segítségre. Úgy gondolom tanítani a tanárnak kell, (szülői segítséggel) ebben a helyzetben is. Segíteni ahogyan tud. Pl. Videós oktatás, hanganyagok, jegyzetek, linkek, bármi, ami a rendelkezésére áll, és ebben a helyzetben segítség.

Nem elég megírni, hogy mit olvassunk el a tankönyvben, és melyik feladatot csináljuk meg a munkafüzetben. Nincs arra idő, hogy mindennek utánanézzek, hogy aztán elmagyarázhassam a gyerekeknek!

3. Türelemre, nem csak nektek nehéz, hanem nekünk és a gyerekeknek is!!!

4. Rugalmasságra. Nem szeretnénk az első héten témazárót írni, és összerogyni a feladatok alatt!

Ezen a héten csak annyit szerettünk volna, hogy összehangoljuk a családot. Az otthoni munkát és tanulást, a napirendet, az informatikai hátteret, a felkészülést, megszervezni az idős rokonok segítését!

Nekünk is nehéz hetünk van, mi is megértésre és türelemre vágyunk.

A türelem a tisztelet természetesen oda-vissza érvényes! Ezt a keresztet most közösen kell cipelnünk!

Tudjuk, hogy most a tanároknak is nehéz. Nem várunk el azonnal profi átállást. Fokozatosságra van szüksége most mindenkinek.

Mindezek mellett hálásak vagyunk mindenért, amit nap mint nap tesztek a gyerekekért!

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás