Szülő- és gyereknevelés

Ingyenes programok gyerekeknek: kakaókoncert, hangszerkóstoló, zenei nyomozós játék, néptánc – az ókori romok között

Ingyenes zenei programokkal, kézműves foglalkozásokkal, tánccal és zenével várja a családokat a Budapesti Fesztiválzenekar június 15-én Budapesten, az Aquincumi Múzeumban.

A BFZ Zenei vásárán és családi napján minden órában kezdődik kamarakoncert, a zenekar gyerekeknek szóló koncertformái és kezdeményezései is bemutatkoznak, köztük a Kakaókoncert, amelynek célja, hogy mesélős formában szerettesse meg a gyerekekkel a komolyzenét. A Zenevár elnevezésű zenei nevelési program mellett az interaktív Hangszerkóstolón a BFZ muzsikusainak segítségével kézbe lehet venni a hangszereket és meg lehet szólaltani azokat.

A SZETT Egyesület művészei kézműves foglalkozásokat tartanak, a nyomozó kedvű gyerekek a múzeum egész területén kereshetik a zenei tárgyú keresztrejtvény elrejtett kérdéseit.

Felcsendülnek barokk művek, elhangzik Dvorák egyik vonósnégyese, és fellép a Fesztiválzenekar kedvelt népzenei triója, Kádár István, Szabó András és Fejérvári Zsolt, a produkcióhoz néptáncoktatás is csatlakozik. Zenélnek a BFZ ütőhangszeres művészei, a zenekar rézfúvósai pedig a dzsessz irányába kalandoznak.
A Fesztiválzenekar céges partnerei a fenntarthatósághoz kapcsolódó programmal készülnek. A látogatók elektromos autókat próbálhatnak ki, a gyerekek zöldségekből faraghatnak formákat és megkóstolhatják a legváltozatosabb salátakeverékeket.

A BFZ standjánál a 2024-25-ös évad bérletei és koncertekre szóló jegyek is megvásárolhatók lesznek, de elérhető lesz a búcsúzó jubileumi évad emlékalbuma és a nemzetközileg ünnepelt, új Eroica-felvétel is - áll a közleményben.

Fotó: 123rf.com

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás