Szülő- és gyereknevelés

Két hét után el akart válni a férjétől a nő! A nőknek már semmi sem tud jó lenni?

Az egyiptomi nő nem tudja elviselni, hogy férje mindent elvégez helyette.

“A férjem egy háziasszony. Két éve ismerem és szeretem, de utálok vele élni” – mondta el az egyiptomi sajtónak egy 28 éves nő, aki azért adott be válókeresetet férje ellen, mert a férfi magára vállalja az összes házimunkát. És feleségének nem engedi, hogy bármilyen ház körüli munkát elvégezzen.

Két hét urán el akart válni a férjétől a nő! A nőknek már semmi sem tud jó lenni?

Az egyiptomi sajtóban csak Samar M. néven említett nő a beszámolók szerint már két héttel az esküvő után megunta a férfit, és a válás mellett döntött. Elmondása szerint a 31 éves Mohammad S. minden idejét otthon tölti, mert ruhaüzleteiben a beosztottak mindent elvégeznek.

A férfi a feleség elmondása szerint mos, főz, takarít és még a vasalást is magára vállalta. Amikor ezt elpanaszolta neki, a férfi közölte, ha a házában akar élni, akkor követnie kell a szabályokat. “Csak ülök egész nap, és nézem miközben boldogan végzi a dolgát” – mondta a nő.

A feleség egy kairói bíróságon nyújtotta be a válókeresetet, vállalva, hogy visszaadja a házaságkötéskor neki adott adott hozományt is. Az ügyben még nem született döntés.

A cikk forrása: 24.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás