Magánélet vagy biztonság? Avagy legyen-e zárható szobája egy tizenévesnek
Az odáig egyértelmű, hogy egy kamasznak szüksége van privát térre. De vajon mennyire elfogadható, hogy egy 15 éves lány szobájához a családból senki másnak ne legyen kulcsa?
Gyerekkoromban ilyen kérdés szóba sem kerülhetett. Az öcsémmel közös szobánkból három ajtó nyílt, mindenki gátlástalanul ki-be mászkált - sokan voltunk -, és talán egyetlen alkalommal mertem félénken megkérdezni, nem lehetne-e egy kicsit több személyes terem, de akkora sértődés lett belőle, hogy soha többet nem hoztam szóba.
Ez a helyzet már akkoriban, 20-25 éve sem volt általánosnak mondható, azóta pedig még inkább elfogadottá vált az a nézet, hogy legkésőbb kamaszkortól mindenkinek igénye van a magánéletre, és ezt a saját családjának is illik tiszteletben tartani. De hol van ennek a határa?
Biztonság és magánszféra
Egy apa a Reddit közösségi oldalra írta ki a dilemmáját, ami talán több szülőnek is ismerős lesz:
“A 15 éves lányom azzal jött oda hozzám, hogy zárat szeretne a szobája ajtajára. Mint mondta, nagyon zavarja, hogy a 11 és 9 éves öccsei gyakran kopogtatás nélkül törnek be hozzá. Mondtam neki, hogy rendben, és néhány nap múlva vettem is egy olyan zárat, amit a fürdőszoba-ajtókon lehet néha látni, és amelyet sürgős esetben egy pénzérmével ki lehet nyitni kívülről.
De erre azt felelte, ő nem ilyet akar. Hanem olyat, amihez senkinek, még a feleségemnek vagy nekem sincs kulcsunk.”
Az apának ez az ötlet nem tetszett, amire a maga szempontjából érthető magyarázattal is szolgált: “Az én lakásomban nem lesz olyan ajtó, amit veszély vagy szükség esetén ne tudnék kinyitni. Azt mondta, nem akarja, hogy bárki is be tudjon menni hozzá. Szerintem a zárható szoba csak arra való, hogy senki ne nyisson be véletlenül.”
Az apa a fiúkkal is beszélt arról, hogy tartsák tiszteletben a nővérük privát szféráját, ők pedig biztosították róla, hogy eszük ágában sincs zavarni a lányt, pláne nem kémkedni utána, csak néha megfeledkeznek a kopogásról. Semmi sem indokolja tehát a túlságosan biztonságos zárat.
Létezik kompromisszum?
A szülők aggodalma érthető. Senki sem szeretné, hogy ha betegség, baleset történik, ne tudjanak bemenni a lányukhoz, mert ő magára zárta az ajtót. A feleség azt javasolta, tegyenek úgy, mintha beleegyeznének a lány kérésébe, közben viszont titokban mégis tartsanak maguknál egy plusz kulcsot. Az apa azonban ezt nem szeretné. Nem szívesen verné át a lányát. De akkor mégis mit tegyen? Valóban egy fafejű zsarnok, amiért nem szeretné, hogy a lánya teljesen magára zárja az ajtót?
Az internet népe nem tartotta annak. A többség a feleség javaslatát támogatta, annyi változtatással, hogy kezeljék nyíltan a pótkulcs kérdését. “Mondd meg neki, hogy akkor lehet zár a szobáján, ha nektek is van hozzá egy kulcsotok. Ha ilyet nem akar, maradjon az a zár, amit előzőleg már megvettél neki. Ebben az esetben sem tudnak az öccsei az engedélye nélkül bemenni, úgyhogy az alapprobléma megoldódott.” Sokan elmesélték a saját gyerekkori élményüket, amikor hasonló helyzetben be kellett törni az ajtót vagy az ablakot, mert jutottak be valakihez, akinek szüksége lett volna rá.
Persze felmerül a kérdés, miért ragaszkodik hozzá a lány, hogy a szülei se tudjanak hozzá bemenni. Attól tart, hogy a távollétében kutakodnának a szobájában? Rejteget valamit? Akár egy olyan ártalmatlan dolgot, mint egy napló, akár valami veszélyeset? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy rossz tapasztalatai vannak, ezért nem bízik meg a szüleiben?
Te mit tennél ebben a helyzetben? Engednéd, hogy a kamasz gyermekednek olyan zár legyen a szobáját, amihez még neked sincs kulcsod?
Forrás: https://www.scarymommy.com/parenting/teen-daughter-wants-personal-bedroom-lock-dad-says-no
