Szülő- és gyereknevelés

Mérő Vera: Belegyalogoltak egy kisgyerek emberi méltóságába és a személyét tárgyként kezelték

Több ismert ember, köztük Mérő Vera, a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány alapítója is úgy gondolja, hogy Vadon Jani túl messzire ment a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelreality keddi adásában. 

Mérő Vera Facebook-bejegyzésében üzent Vadon Janinak, Sebestyén Balázsnak és az RTL Klubnak:

"Kedves Vadon János, Sebestyén Balázs Hivatalos oldala és RTL Klub!

A gyerekjogok súlyos, túlzás nélkül brutális megsértése nem olyasmi, ami mellett szó nélkül elmehetnék, így bár nem szívesen foglalkozom a legtrashebb műsorok egyikével, most nemigen tehetek mást. Mivel a "Celeb vagyok, ments ki innen!" legutóbbi adásában kegyetlenül belegyalogoltak egy kisgyerek emberi méltóságába és a személyét tárgyként kezelték, - aminek ugye nincsenek érzései -, kénytelen vagyok megszólalni.

A gyerekjogok, a gyerekek méltósága tabu kellene legyen abban az értelemben, hogy mindenek fölött álló, érinthetetlen emberi jogok, ezen pedig nem változtat sem a nézettség, sem az, hogy a zavart, nyilvánvalóan lehetetlen helyzetbe sodort, vásári látványosságként használt kisfiú nem érthette a személyét és a családját érintő, embertelen megjegyzéseket. (Egyébként, ha egyet hátralépünk, ezzel a gyarmatosító humorral nemcsak a kisfiút, egy egész nemzetet aláztak meg.)

Az RTL Klub a csatorna kommunikációja szerint elkötelezett a gyermeki jogok mellett. Amennyiben ezt komolyan gondolja, itt nem biztos, hogy elég lesz egy bocsánatkérés. Azzal úgyis tele a pince és a padlás is.

Dicséretes amúgy, ahogy Sebestyén Balázs a saját családját, gyerekeit óvja a nyilvánosságtól, kár, hogy a máséra már nem ilyen érzékeny. Olyannyira nem az, hogy ahhoz a korszakához képest, amikor túlsúlyos kamaszlányt terrorizált, mindössze annyit fejlődött, hogy ezúttal háttérben rötyögve asszisztált a gyermekbántalmazáshoz. (Azt hiszem, ezután bajosan tudom komolyan venni, hogy az ifjúkori húzásaiért utóbb sokszor elnézést kért.) Vadon Jánosnak nincs mondanivalóm, ő ezúttal végképp kiiratkozott mindenhonnan, ahol a kicsit is jóérzésű emberek úgy nagyjából jól érzik magukat.

A szerkesztőknek viszont mindenképpen javasolnék egy érzékenyítő tréninget - már ha ezután megtarthatják az állásukat. Az RTL helyében mindenesetre megkeresném a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt, és kérnék egy szervezeti auditot, ami a gyerekek reprezentációját illeti a csatorna felületein. A cirkuszban is feszengek, ha állatokat treníroznak, itt most egy kisfiút használtak kismajomként. Egy tábla csokiért, egy doboz kóláért, pár pesóért? Mindegy is. Mert az ilyesminek tényleg nem lehet helye a televízióban, sem máshol.

* Vadon: „Figyelsz rám?”
* Gyerek: „Sí Señor!”
* Vadon: „Balázs egy senki, ugye?”
* Gyerek: „Sí Señor!”
* Vadon: „Én vagyok az Isten, ugye?”
* Gyerek: „Sí Señor!”
* Vadon: „Anyád megmondta, hogy én vagyok az apád?”
* Gyerek: „Sí Señor!”
* Vadon: „És hogy a többieké is?”
* Gyerek: „Sí Señor!”
* Vadon: „Szereted még mindig a Chokitót?”
* Gyerek: „Sí Señor!”
* Vadon: „Tudod, hogy ha tíz éven keresztül fánkot fogsz zabálni, mint eddig, akkor 150 kiló leszel 16 éves korodra, ugye?
* Gyerek: „Sí Señor!”
* Vadon: „Tudod, hogy a tequila öl, butít és nyomorba dönt, ugye?”
* Gyerek: „Sí Señor!”
Mindeközben Sebestyén Balázs végig a háttérben vigyorgott, majd röhögve megjegyezte: „szegény, abuzáltuk”."

Forrás: Mérő Vera Facebook-oldala
Nyitókép: rtl.hu/fókusz

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás