Szülő- és gyereknevelés

Oktatási Hivatal: Minden szülő megismerheti a gyereke iskolaérettségi vizsgálatának eredményét

Több mint 10 ezer iskolai felmentési kérelem érkezett be eddig a hivatalhoz, több mint 7000-ről pedig már döntöttek is, 90 százalékban támogatták.

Rendben, fennakadások nélkül zajlik az iskolai felmentési kérelmek feldolgozása az Oktatási Hivatalnál: a kérelmek 72 százalékáról már döntés született, és ezek 90 százaléka támogató - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint mindösszesen 10 874 kérelem érkezett be, ezek 72 százalékáról (7828 kérelem) már született döntés, amelyek közül az Oktatási Hivatal 90 százalékban helyt adott a kérelemnek, 2814 ügyben pedig még szakértői véleményre vár.

Az ügyek lezárására 60 nap áll rendelkezésre, így az iskolai beiratkozásokig minden eljárás befejeződik, a szülők kiértesítése pedig folyamatos.

Azt is közölték, hogy

minden szülő megismerheti a saját gyermekéről készült szakértői véleményt.

A Népszava ugyanis azt írta, még a szülők sem kaphatnak írásos tájékoztatást gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának eredményéről, mivel a pedagógiai szakszolgálatok szakértői bizottságának tagjait titoktartási kötelezettség terheli, ezért csak az ügyben eljáró hatóságok és a törvényben meghatározott szerv részére adhatnak tájékoztatást.

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

Kapcsolódó cikk: 

Népszava: A szülők elől is titkolják az iskolaérettségi vizsgálatok eredményeit

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás