„Én hazahoztam volna azt a bántalmazott kisfiút is” – egy örökbefogadás igaz története

15 kezelésen voltunk túl, a nyolcadiknál jött egy kislány, ő most óvodás. Szerettünk volna még gyereket, de nem akartunk több lombikot, mert egészségileg eléggé rámentem. Már régóta megfogalmazódott bennünk a férjemmel, hogy szeretnénk örökbe fogadni. Úgy voltunk vele, hogy igazából nem is ragaszkodunk kisbabához, nagyobbacska is lehet.

Két éve kaptuk meg a határozatunkat, hogy alkalmasak vagyunk örökbefogadásra, azóta vártunk. Úgy volt a határozatunk, hogy 0-3 év közötti legyen, testvér vagy ikerpár is jöhet, mi elfogadóak voltunk, annyi kikötésünk volt, hogy Down-szindróma, meg autizmus kizárt, de származási kikötést nem tettünk, nem probléma, ha roma vagy más nemzetiségű. Volt egy kiajánlás a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól (TEGYESZ) egy ikerpárra, 3-4 évesek voltak, az egyik kislány szellemi fogyatékos. Átgondoltuk, hogy hát ezt így nem tudjuk vállalni. Ez pont egy évvel ezelőtt volt.

Augusztus 27-én csörrent meg a telefon, hogy van egy csecsemő, egy kisfiú. Mi lepődtünk meg a legjobban, mert nem is számítottunk újszülött babára. Két nap múlva már betekintésen voltunk a TEGYESZ-nél, másnap meg mentünk hozzá a kórházba.
A betekintés azt jelenti, hogy elmész a TEGYESZ-be és elmondják, hogy mit lehet tudni a babáról, mit a szülőanyáról. 

Annyira hálásak voltunk neki, mert úgy ment el a kórházból, hogy az SMA (veleszületett gerincvelői izomsorvadás) szűrést is megkérte a picinek. Annyit tudunk még, hogy cigánytelepről jött, de ez is csak elszólás volt. Egyébként hófehér baba, de teljesen mindegy, mi elfogadóak voltunk a származással kapcsolatosan.

Amikor megkaptam a hívást, pont dolgoztam. A férjem éjszakás volt és még aludt, de rögtön felkeltettem, egész nap sokkban voltunk. Előtte pár héttel már épp adogattuk el a babacuccokat, babaágy, babahinta, etetőszék, mindent, mert egyáltalán nem számítottunk gyerekre. Úgy voltunk vele az ikrek után, hogy már úgysem fog összejönni sosem. Októberben utaztunk volna külföldre nyaralni, már minden le volt szervezve, amikor jött a telefon. Azonnal mindent visszamondtunk.

A betekintés után másnap már mentünk be a kórházban, a recepción kérdezték, hogy kihez jöttünk, mondtuk. Bementünk, megmutatták, kérdezték, hogy szeretném-e megfogni.

Amikor eljöttünk a kórházból, meg sem tudtunk szólalni, egyikünk sem. Már a fénykép alapján úgy éreztük, hogy ő a mi kisfiunk. A kisfiú is rögtön ránk mosolygott, megnyugodott. Olyan, mintha ide született volna.
Annyit lehettünk bent nála, amennyit akartunk, volt egy papírunk, hogy bármikor látogathatjuk, ott lehetünk egész nap. Jártunk be hozzá a kórházba 5 napig és vártunk a papírozásra, hogy hazavihessük. Addigra már hét hetes volt.

Nagyon nyugodt, mosolygós baba, szépen fejlődik, végigalussza az éjszakát az első pillanattól. Gondozatlan terhességből volt, de a szülőanya biztos nagyon vigyázott rá, mert nem lenne különben ilyen nyugodt. A nővérek is nagyon de nagyon szuperek voltak vele, csak pozitív dolgokat tudok mondani róluk. Ahányszor bementünk, a kisfiunk szinte mindig ölben volt, meg a többi babát is mindig felvették, ha sírtak, babusgatták őket, etették, gondozták, játszottak velük.

Hárman voltak a mi szobánkban, mindhárman nehéz körülmények közül jöttek. Az egyiküket végül a nagymama vitte haza, mert az anyuka kiskorú volt és megszökött. Volt egy féléves kicsi, aki azért volt ott, mert össze-vissza verték otthon, úgy hozták be, róla aztán le is mondtak és örökbeadható lett. Én hazahoztam volna legszívesebben azt a bántalmazott kisfiút is.

Több száz kisbaba él jelenleg is kórházban

Ez azért van így, mert szüleik nem tudják, vagy nem akarják hazavinni őket. A jogszabályi módosítások nyomán 2024. júliusa óta felgyorsult azoknak a babáknak az örökbeadása, akiket 6 hete nem látogat a családjuk. A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly a nyilvántartott örökbeadható gyerekek száma 2095 fő volt, közülük 1291 gyermeket adtak örökbe. Minden negyedik egy éves kor alatti.

A SOS Gyermekfalvak kampánysorozata május első vasárnapján örökbefogadó édesanyák személyes történetein keresztül mutatja meg, mi történik a kórházakban az otthagyott csecsemőkkel, mit tapasztaltak, miután hazavitték őket, hogy élték meg a hirtelen jött anyaságot a jogszabályi változás után, ami felgyorsította a babák örökbeadását.

A kórházban ragadt babáknak nagyjából 20 %-a örökbeadható. A többi csecsemőről nem mondott le a család, de életkörülményeik miatt nem is tudják hazavinni őket. Ha nem lesz több nevelőszülő az országban, kórházban maradnak hónapokra.