Szülő- és gyereknevelés

"Szüléskor elcserélték a gyerekemet, 5 évig egy vadidegen gyerekét neveltem"

Egészen hihetetlen és felkavaró történet látott nemrégiben napvilágot - Egy édesanya őszintén vallot a nyilvánosságnak arról, hogy kislányát véletlenül elcserélték a kórházban, és ő egy másik anyuka gyermekét vitte haza, minderre csak a 5 év után derült fény.
A kép csak illusztráció, forrás: Getty Images

A fiatal anyuka őszintén vallott arról, hogy majdnem a házassága is ráment a történtekre.

A férj hűtlenséggel vádolta az asszonyt

A fiatalember eleinte csak arra lett figyelmes, hogy a baba, majd a kisgyerek egyáltalán nem hasonlít rá, mígnem elkezdte 29 éves feleségét azzal vádolni, hogy felesége megcsalta őt. A megbántott nő nem értette a dolgot, hiszen tudta, hogy ő végig hű volt párjához. A folytonos gyanúsítgatásokra már majdnem a házasságuk is ráment, végül az apa úgy döntött, hogy maga jár utána az ügynek, és egy apasági tesztet végeztetett. Az eredmény a vártnál jobban lesújtotta...

Az anyuka a Reditten mesélt a részletekről:

A 31 éves férjem apasági tesztet végeztetett, aminek az eredménye negatív lett, pedig én soha nem csaltam meg őt. Azt hitte, hogy hazudok, és emiatt el akart válni tőlem".

A megvádolt nő azonnal tisztázni akarta magát, ezért ő is elkezdett utánajárni a DNS-egyezéseiknek, amiből kiderült, hogy nem ő az öt éves kislány anyukája, így arra jutott, hogy a lányukat elcserélhették a kórházban.

A vérszerinti lányukra nevelőszülőknél talált rá

Az anya hetekig kutatta a biológiai lányukat, mígnem szerencsére a nyomára akadt.

Nevelőszülőknél volt elhelyezve eddig, mert a másik család esetén - egy rendőrségi eljárás nyomán - hamarabb kiderült, hogy nem övék a kórházból haza vitt baba. Egyrészt megszakad a szívem azért a családért, másrészt nagyon hálás vagyok azért, hogy a saját gyerekemre biztonságban és élve találtam rá. Azonnal elindítottuk az örökbefogadási folyamatot".

Az anya időközben beperelte a kórházat, és azt tervezi, hogy a befolyt kártérítési összegből - immár nagyobb családként - máshol kezdenek új életet.

Az új családdal új életet akarnak kezdeni

Elmagyaráztuk a lányunknak, hogy a ’nővére’ hozzánk fog költözni, és hogy továbbra is nagyon szeretjük őt. A hírnek nagyon megörült. Azt, hogy a másik családdal mi tévők legyünk, egyelőre nem tudjuk. A vérszerinti kislányomat faggattuk, de egyáltalán nem emlékszik rájuk. Szívem szerint már nem keverném bele őket ebbe a bonyolult helyzetbe, de azzal is tisztában vagyok, hogy erkölcsileg helytelen lenne, ha nem tudatnám velük, hogy mi is történt öt évvel ezelőtt. Annak a szegény anyának fogalma sincs arról, hogy mi az igazság. Csak elképzelni tudom, hogy milyen szörnyű érzéseket élhet át. Egyelőre most a lányaimra koncentrálok, és tervezgetem a jövőjüket".

- mondta a megrendült anya.

Mióta végleg  kiderült az "igazság", a férjével való kapcsolata még szorosabbra fűződött, mint valaha, és válásról már szó sincs.

Mindennél jobban szeretem őt a világon, és ő is szeret engem. Megjártuk a poklot, túl vagyunk rajta"

- mesélte az asszony.

Forrás: Külföld

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás