Szülő- és gyereknevelés

Ügyészségi vizsgálat nyomán örökbefogadhattak egy gyermeket nevelőszülei

Ügyészségi vizsgálat nyomán örökbefogadhatják nevelőszülei azt a kisfiút, akit csecsemő kora óta neveltek, ám kérelmüket a gyermekvédelmi szakszolgálat nem támogatta - tudatta a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.


A közlemény szerint a nevelőszülők fordultak az ügyészséghez, amely "fellépett a gyermeki jogok maradéktalan érvényesülése érdekében" és az ügyben - közérdekvédelmi jogkörében eljárva - vizsgálatot indított.

Az ügyészség rámutatott arra, a nevelőszülőség egy hivatás, amelynek lényege, hogy a nevelőszülők olyan gyermeket fogadnak otthonukba és nevelnek a gyermek életének egy időszakában, de akár hosszú éveken keresztül, aki valamilyen okból nem élhet saját családjában.

"A nevelőszülőség célja, hogy a gyermek idővel visszatérhessen eredeti családjába, vagy örökbefogadó szülőkhöz kerüljön. A nevelőszülő és a gyermek kötődése egymáshoz, majd a gyermek elengedése a nevelőszülőség természetes velejárója. Megtörténhet azonban az is, hogy a nevelőszülő és a gyermek között olyan szoros érzelmi kapcsolat alakul ki, hogy a nevelőszülő maga szeretné örökbe fogadni a gyermeket" - írták.

A közlemény szerint ebben az esetben a kisgyermek kéthetes korában került a nevelőszülőhöz, egy érdi édesanya eltitkolt, gondozatlan terhességéből született gyermekként. A kisfiút kétéves korában egy pár örökbe szerette volna fogadni, de végül elálltak szándékuktól, így a kisfiú a nevelőanyuka mellett maradt.

Két évvel később újabb örökbefogadás iránti eljárás indult, ekkor viszont már a nevelőanyuka is jelezte örökbefogadási szándékát. A gyermekkel kapcsolatba kerülő szakemberek (védőnő, óvodapedagógus) véleménye az volt, hogy a gyermek nagyon kötődik a nevelőszülőhöz és annak családjához, teljes jogú családtag.

A gyermekvédelmi szakszolgálat azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem támogatja a nevelőszülő általi örökbefogadást, és "az idegen örökbefogadni szándékozó párok sorrendjét is felállították".

A Pest Megyei Főügyészség a vizsgálat során megállapította, "felmerülhet a nevelőszülő kérelmében foglaltak, valamint a védőnői és óvodapedagógusi vélemények alapján, hogy a nevelőszülői családhoz szorosan kötődő, ott újszülött kora óta több mint négy éve nevelkedő gyermek új családba való kihelyezése esetén súlyos traumát élhet meg, őt visszafordíthatatlan érzelmi károsodás érheti".

Az ügyészség felhívta a figyelmet arra is: "a szakszolgálat eljárásában a gyermek érdekében nem maradhat el annak a vizsgálata, hogy a gyermeket idegen személyek általi örökbefogadása esetén nem érheti-e nagyobb hátrány (maradandó lelki sérülés), mint az azzal szerezhető előnyök".

Mindezek után a gyermekvédelmi szakszolgálat a gyermek friss szakértői vizsgálatát rendelte el, amelyben a pszichológusi vélemény alátámasztotta azt, hogy a gyermek idegen szülőkhöz nem köthető, nincs úgynevezett kötődési kapacitása, csak a jelenlegi családhoz. A gyermek érdeke azt szolgálja, hogy a jelenlegi nevelőszülőknél maradjon, ők fogadják örökbe - írták.

Ezek alapján a gyámhatóság örökbefogadás engedélyezése iránti eljárást indított, amelyben megállapította, hogy a nevelőszülő és férje alkalmas a gyermek örökbefogadására, és engedélyezte részükre a kisfiú örökbefogadását - olvasható a közleményben.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás