Mindennapi történeteink
Télapó itt van...
A Mikulás afféle előkarácsonynak számított, az ablakba tett ajándékokkal: nagy piros csomagok megrakva édességgel, mellette valami apró játék, később mesekönyv. A rituáléhoz ragaszkodtunk akkor is, amikor nagyobbacska gyerekekként már tudtuk, hogy az ajándékokat nem a Mikulás teszi az este kikészített cipőinkbe.
Amikor én gyerek voltam, a Mikulás csak az otthonok vendége volt, odakünn a télapó jött teli zsákkal, „hó a subája, jég a cipője, leng a szakálla...”. Ennek a hagyományoktól megfosztott télapónak is nagyon tudtunk örülni, hiszen a Mikuláshoz hasonlóan ő is ajándékokat hozott: a jó gyereknek édességet, a rossznak virgácsot. Persze a virgács többnyire tele volt aggatva szaloncukorral, s így igazán nem volt félelmetes.
Az otthoni Mikulás-várást megelőzően minden évben elmehettünk apu és anyu munkahelyi télapó ünnepére is, ahol többnyire bohócok és más vicces felnőttek szórakoztattak bennünket. A műsort követően megérkezett a „nagyszakállú télapó, jó gyerek barátja”, aki a krampusz segítségével bevonszolt egy hatalmas zsákot. A zsákban rejlő ajándékokat névre szólóan osztotta ki, és nyilvánvaló pedagógiai célzattal megdicsérte és megdorgálta a kiszólított gyerekeket. Olyan konkrét dolgokat mondott, amiket csak a szüleinktől tudhatott meg.
Hétéves lehettem amikor a kedves szakállas bácsi, miután elmondta, hogy jó tanuló, olvasni szerető kislány vagyok, nyilvánosan megfeddett azért, hogy szemtelenül beszélek a nagymamámmal. A dolog nem ért váratlanul, hiszen a korábban kihívott gyerekeknek is fejére olvasott néhány „rosszaságot”. Így, már mielőtt kimentem volna, szörnyen szorongtam. Amikor elhangzott az ominózus mondat, először is óriási csalódást éreztem, hiszen a szüleim elárultak, kiszolgáltattak egy idegennek. A télapó ki akarta csikarni belőlem az ígéretet, hogy többé nem viselkedem majd ilyen csúnyán a nagymamámmal, de nekem egy hang nem jött ki a torkomon.
Jó néhány évtized múlva bizton állíthatom, hogy ez a fajta „nevelés” csak arra jó, hogy a gyerek szorongjon, csalódjon, bezárkózzon, dühös legyen, ki-ki vérmérsékletének megfelelően, a viselkedést azonban nem változtatja meg. Annak idején például én továbbra is ugyanolyan szemtelen voltam a nagymamámmal, mint korábban, pedig imádtam. Túlságosan egyformán működtünk, és ez komoly ütközések forrása volt. De ez már egy másik történet.
:
Fekete pedagógia
A felnőttek nevelői szerepben gyakran visszaélnek a gyermek kiszolgáltatott helyzetével. A nevelői gyakorlatnak ezt az árnyékos oldalát az utóbbi évtizedekben fekete pedagógiának nevezi a szakirodalom. Alice Miller szerint a fekete pedagógiához sorolható a családi nevelési módszereknek az a köre, amely el akarja nyomni a gyermeki elevenséget. Eszközei közé tartozik például a megfélemlítés, a megalázás, a megszégyenítés. Ezek a hatások általában nem tudatosak, a felnőttek azért alkalmazzák őket, mert őket magukat is ilyen módon nevelték. (Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés. Pont Kiadó, Bp., 2002.)
